Miért létezik ennyi szerencsétlen nő?

Szerintem egy kicsit elfogult vagy ez nem minden esetben ilyen egyszerű...

Mi van, ha mondjuk a rokonok ismerősök messze élnek (vagy már nem is élnek) a férj amennyire lehet elzárja a nőt a külvilágtól, nem tudna hova menni ha végre elmenekülne..

Nehéz kitörni a rettegésből hidd el..

Én két végletet próbálok felfedezni. Bár persze vannak azért, akik rendesen élnek.

1. aki valóban minden megaláztatáson túllép és csak sír rí a világba, hogy ő milyen szerencsétlen

2. aki már a férje fejére nő és el kellene már neki magyarázni, hogy hol a helye. Be kell látni, hogy ilyen is van nagyon sok.

Nekem édesanyám ilyen. Egyszerűen nincs önbizalma, nem hiszi el, hogy egyedül is megállná a helyét.

Inkább elnézi, hogy az apám miatt tönkrement a család, apám alkoholista, tesóm rossz társaságba keveredett, anya idegroncs, én pánikbeteg vagyok.

Azt is elnézte a múltkor, hogy összeverekedjek apámmal, és elköltözzek otthonról.

És ha otthon van, állandóan teljesíti minden kívánságát. Olyan mint egy cseléd.

Kezdem azt hinni, hogy ő szereti ezt az állapotot. 21L

ezen már én is gondolkodtam. Ha engem csalna a párom, verne és fontosabb lenne neki a kocsma mint a családja, akkor egy percig se gondolkodnék hanem tovább állnék.

Barátnőm viszont eltűri, hogy csalja a párja, néha már kapott is tőle, nem foglalkozik vele, semmibe se nézi, pénzt nem ad haza, a házhoz semmi köze mégis játssza a nagy urat. Pedig a csajt nem mondanám butának, nem csúnya bármikor találhatna magának másik férfit, dolgozik is.

Őszintén mondom, de előre szólók ne haragudj meg!

Most elfogott a düh, mert Te nem tudod ez milyen érzés, nem tudod milyen az amikor a partnered terrorban tart. Én tévedsz: nem lehetetlen, de nagyon-nagyon nehéz kitörni. Amikor a saját gyermekeddel zsarolnak, főként ha a férfinek vannak kapcsolatai, mivel befolyásos. Én így éltem. Tudom milyen. Hidd el változtatni akartam, de nem ment. A gyerek előtt színlelni, hogy jól élsz, rendben vagy csak nehogy Ő is szomorú legyen és ne tudjon teljesíteni. Aztán a folytonos stressz, amikor napi 12 órában dolgozol és a férjed egyedül van otthon, és Te tudod, hogy iszik. Rémálom, azt mellékelve, hogy kórházban dolgozok és életek múlnak rajtam. Férjem is tisztában volt ezzel, mivel Ő is egészségügyi dolgozó. Később kiderült bipoláris zavarban szenved, de maradtam mellette, mert szerettem és tudtam milyen neki. Amikor előjött az újabb "fázisa" elment betegszabadságra, mivel főnök volt nem zavartatta magát. Sorban balesetei voltak, majd hogy felejtsen a pohár után nyúlt. Lányomnak korán fel kellett nőnie és megérteni mi folyik otthon. Végül a férjem 3 napig nem evett és nem aludt csak bámult a fejéből, és bocsánat de vedelt. Itt lett elegem. Visszavágtam a saját módszerével: nem hagytam békét, harcoltam a saját igazamért és jogaimért. Ma már ott tartunk, hogy van egy gyönyörű házunk, férjem vezetői pozícióban van, lányunk kitűnő tanuló és én is jó állást foglalok el. Panaszra nem lehet okom már, de még mindig járunk pszichiáterhez. Valamint a párom fél évet töltött elvonón, de minden rendbe jött. Csak élnéd át egyszer és örökre megváltozna a véleményed, amikor pl. úgy mész dolgozni, hogy sajog a fejed mert kaptál egy hatalmas pofont. Viszont, ha ránéztek a férjemre az utcán, azt mondták mekkora szerencsém van vele, mert diplomás, intelligens, tanult ember. Félreértés ne essék, nem kívánom, hogy ilyen sorsra juss, de borzalmas helyzet. Csak kíváncsiságból: férfi vagy nő vagy? Köszönöm, ha válaszolsz!