Rajtam akarják behajtani anyám tartozását?!
Fele tulajdonos vagyok édesapám halála óta (82) egy panellakásnak. Anyám özvegyi haszonélvező.
Kidobott minket kétszer is a családommal (3 és fél éves gyerekkel), mert nem kíváncsi a bőgésre időskorára-ezt mondta.
Addig minden közüzemi számlát, biztosítás, minden, mi fizettünk.
Másodjára tavaly október 1-vel költöztünk el, de a díjbeszedő rajtam akarja, mint tulajdonos behajtani az anyám fogyasztását az elmúlt 7 hónapra. 54 e ft.
a ptk 99 paragrafusára hivatkoznak.
Mit tehetnék?
Mi bérelünk a két pici gyerekemmel és a párommal egy lakást, semmi közöm az anyám által lakott lakáshoz.
Megírtam ezt a díjbeszedőnek, de őket nem érdekli.
20 éves koromba bementnk, talán személyit kértek, most 36 éves vagyok.
Nem kértek semmit.
Azért írattuk akkor a nevemre, mert már akkor én intéztem az összes hivatali ügyet, én fizettem, én foglalkoztam a dolgokkal.
Anyámat soha nem érdekelte. Míg ott laktam, a szívemen viseltem a rezsit, felújíttatam a lakást, mindent megtettem. De ELÉG VOLT.
Igen a fogyasztónak, de a csekk szerint te is az vagy.
(bocs, hogy annyira ragaszkodtam, hogy csak egy név, de ez akkor is olyan fura. :) )
A haszonélvezetről sincs semmi, ez automatikus, amikor van valakinek egy tulajdona, meghal a férje, akivel ez közös tulajdon volt, a fél lakás az övé marad mivel tulaj volt és automatikusan haszonélvező lesz.
Én a másik felét örököltem apám után.
de ha olvastad a kommentjeimet
- van bérleti szerződésünk a bérelt lakásról,
- ideiglenes lakcím ugyanide,
- szomszédok bizonyítják, hogy nem lakunk ott már mióta
Akkor menjenek ki hozzá és hajtsák be. Úgyis a behajtási csoport írt.
Majd az ingóságait elviszik.
http://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__egyeb-kerd..
Ő az anyád? Mert pont olyan, mint a kérdésed, csak fordítva.
Nem, ő haszonélvező+tulaj.
70éves, nincs internetje.
Hát nem egyszerű, mert ő haszonélvező is, meg tulajdonos is, de te is tulajdonos vagy.
(Nem is értem anyukádat, hogy hogy képes a lányára hárítani. Mert még ha szivességet kérne, hogy segíts be neki..)
Ha vannak a felújításról számlák, mondanám neki, hogy akkor te meg azt hajtod be rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!