Van egyáltalán olyan ember, akit egyáltalán nem hat meg egy kisgyerek vagy kisbaba jelenléte?

Csak azt tudod szeretni, akit ismersz. Én idegenekkel szoktam utazni általában, és nem szeretem őket. Nem is utálom őket, számomra semlegesek.

És annyi kisbaba van a világon, nem értem, mi megható az ember életének szakaszain.

16 Ez milyen igaz.

Amúgy engem sem hatnak meg.Próbáltam megfelelésből gügyögni hozzájuk,megtanulni a nyelvükön,mert az összes nyálas barátnőmnél ezt láttam,de ami nem megy,azt nem kell erőltetni.Úgyhogy kimondom:idegesítenek.Ha a metrón leül mellém egy kisgyerekes anyuka,húzok el onnan.Vagy akárhol.A kölök rugdossa a lábamat,vigyorog én meg tiszta ideg vagyok ettől,az anyuka pedig nem szól rá,pedig látja,hogy rugdos.Erről ennyit.Rohadtul idegesítőek.Ráadásul attól is idegbajt kapok,amikor ott totyog az út közepén,miközben én sietnék.De ami a legviccesebb.20 km-es sor volt a boltban és azért nem haladt,mert a kasszás két óráig gügyögött a gyereknek,hogy juuuuuuuuuuuuj de aranyooooooooooos!A fejemet vertem a falba.

Nem gyűlölöm őket,csak nem hatnak meg és néha idegesítenek.Csak akkor érzékenyülnék el,ha látnék egy babát,ha a sajátom egy olyan embertől,akit szeretek és látom rajta mindkettőnk arcvonásait.:)Idegenek gyereke nem hat meg.

A nap kérdése:Miért illendő/kellene átadni egy kisgyermeknek az ülőhelyet a buszon vagy más közlekedési járművön?

Aki megfejti az kap valamit:)

Egy gyerekre nagy hatással van mások feléje mutatott kedvessége, és egy-egy ilyen emlék egész életünkben megmarad, ahogyan a rosszak is, és sokszor alakítják az életünket jó vagy rossz irányba.

Például az első rossz emlékem 6 éves koromban volt, amikor egy részeg fazon ordibált velem a buszon, hogy adjam át valakinek a helyem, a szüleim meg nem védtek meg. Ez annyira megmaradt bennem, hogy még most, 25 évvel később is összerezzenek az emlékre, elfog a düh és nem adom át a helyemet senkinek sem.