Akik nem szeretik a kisbabákat/kisgyerekeket, elmondanák, hogy miért?

Visszakérdezek: miért kell szeretni minden gyereket?

Azért szeretek embereket, mert kedvesek, viccesek, stb. Ez kortól független.

De egy babát, akinek nincs még személyisége, számomra nem lehet szeretni. Csak azért mert van, eszik, alszik, pisil, kakil. A sajátodat persze igen, beléd van kódolva.

Ráadásul elég diszkriminatív. Szeretem a gyerekeket azt jelenti, szeretem az embereket felnőttkorukig?

Szia

Én is egy olyan nő (lány...21) vagyok, aki nem szereti a gyerekeket, de nem tudom megmondani miért... Tényleg nem.

Egyszerűen csak annyit érzek, hogy semmit nem váltanak ki belőlem. A nagybátyáméknak egy 2 éves kislányuk van, aranyos meg helyes meg minden, de nem tudok vele mit kezdeni. Nekem az nem okoz különösebb örömet mert éppen megtette az első lépéseit, vagy kimondta az első szavakat...ezek engem nem hatnak meg, semmi érdekeset nem találok benne. Nem fogok odarohanni hozzá és végigcsókolni, h. úristen de ügyimügyi vagy...stb. Számomra ezek tök semleges dolgok. Egyszerűen nem érdekelnek. Hogyha meg még rinyálni meg ordítani vagy nyavalyogni kezdenek...hát ott is hagyom rögtön, nekem erre nincs szükségem. Lehet, hogy egy szívtelen dögnek tűnök, de egyelőre ez a véleményem. Bár azt még hozzátenném, hogy már észrevettem magamon, hogy későn érő típus vagyok. Lehet majd 30 éves koromra máshogy gondolom, és családot akarok majd alapítani. Egy jó ideig azonban még nagyon nem szeretném.

Talán nem így fogalmaznék, hogy nem szeretem őket, hiszen remélem egyszer én is édesanya leszek, inkább csak nem csípem őket, nem vagyok oda értük.

A kicsit borzalmas hangokat tudnak kiadni, olyan éles, sivító hangokat, hogy falra mászom tőlük, roppant idegesítő.

Azonkívül olyan kis butácskák még. Ez alatt azt értem, hogy nem tudják kontrollálni magukat, nem tudnak viselkedni, olyan kis ösztönlények még.

Pl. többször megtörtént, hogy velem szemben ült egy kisgyerek a buszon, kalimpált a lábával, és hiába kérte, mondta neki az anyukája, hogy ezt ne csinálja, mert megrúg, bekoszol, vagy csinálta tovább, vagy amelyik szófogadóbb volt, az is egyszerűen megfeledkezett róla pár perc elteltével, és újra kalimpálni kezdett. Tehát a memóriájuk sem olyan még, amivel alkalmasak lennének az embertársaikkal való zökkenőmentes együttélésre.

Meg a kisebbeknek olyan kiszámíthatatlanak a reakcióik, hogy elképesztő. Több barátnőmnek van már gyereke, és mikor kisbabák voltak, voltak közülük olyanok, akik egyik pillanatban sírós hangot adtak ki, és az arckifejezésük alapján is sírni kezdtek majdnem, majd pár másodperccel (!) később kacagtak. Majd megint sírós nyivákolás, ismét nevetés.

Hát, nem mondom ezt elviselni! Le a kalappal azok előtt, akiket ez nem idegesít!

Te el tudod magyarázni, hogy miért szereted az anyukád vagy a párod? Vagy miért nem jön be az az ember aki amúgy teljesen normélis és minden kritériumnak megfelel? Vagy megvan az érzés vagy nem. Lehet hogy valakinek személyes oka van, de azt nem lehet kiterjeszteni az összes gyerekre.

Én nem szeretem őket. Egyszerűen rájuk nézek és nem érdekelnek. Nem is utálom őket. Ha olyan a gyerek akkor legfeljebb idegesítő. De amúgy semmi érdekeset nem látok rajtuk. Szeretem a szép dolgokat, és a kicsi gyerekek nem tetszenek, mert még formátlanok meg minden. Szeretem az okos embereket, és akármilyen okos egy kisgyerek, akkor is a saját szintjén van, nekem meg erre nincs igényem és türelmem. Egyszerűen nem hoznak lázba a velük kapcsolatos dolgok.

Én mikor terhes voltam szörnyen viszolyogtam a babától.

Látni, ahogy hétről hétre nő a hasamban, mint egy parazita, belőlem él, terjeszkedik. Olyannak éreztem, mint egy daganat.

Rosszul voltam miatta, hánytam, émelyegtem, a szülésnél meg pokoli kínokat okozott.

Mióta megszületett a rabszolgája lettem, ha felsírt, akkor ugrás. Nem hagyott aludni, pihenni, semmi szabadidőm nem maradt. A testem eldeformálódott, meghíztam, csíkos lettem, stb. Egyszerűen utáltam az egész anyaságot.

Én akartam a babát, de nem is sejtettem, hogy ezt fogja kiváltani belőlem. Most elvagyok. Szeretem természetesen, de ha visszapörgethetném az időt, nem vállalnám be.

Tiszteletem minden anyának, aki önzetlenül tud babázni. Hál'Isten az én anyukám sem volt olyan, mint én.

Őszintén szégyellem magam.

Viszont megkönnyebbültem, hogy elmondhattam.