Miért közösítik ki a gyerekeinket az új iskolában? Roma kérdés.

Elnézést kérek, hogy eddig nem reagáltam, de elég sűrűre sikerült a délután az inzulinos eset miatt.

Döbbenten olvastam, hogy egy kommentben azzal vádoltak meg, hogy kamu kérdést tettem fel, provokatív céllal.

Egyrészt köszönöm a feltételezést, hogy ekkora fantáziát néz ki bárki belőlem.

Másrészt nem értem, hol provokatívak akár a kérdéseim, akár a válaszaitok. Elmondtátok a véleményeteket, és bár ez néha fájó, köszönöm mindenkinek a válaszokat. Nagyon sokan szidták itt a romákat, ahelyett, hogy a mi konkrét problémánkkal foglalkozott volna. Soha nem válaszoltam ezekre a kommentekre bántóan, vagy elítélően. Bármerre mentek el a válaszok, mindig visszatereltem a témát a lányaimra. Tehát nem értem, hol provokáltam én bárkit.

Elhiszem, hogy az illető, aki ezzel vádolt meg, 30 éve tanár, és védi a keze alá tartozó roma gyerekeket. De abban téved, hogy a társaik nem alkalmaznak velük szemben ilyen fokú kiközösítést, bántalmazást. Mert megteszik. Csak sokszor ebből a tanár nem sokat lát.

Ma ebédkor észrevette a lányom, hogy eltörték az inzulintolljában az ampullát. Nem mert szólni, de az inzulin nélküli ebéd és az idegeskedés, hogy mi lesz ebből, nagyon megemelte a vércukorszintjét. Szerencsére nem lett baja, a kórházban kapott egy új ampullát, most már rendben lesz.

De azt gondolom, ennek a történetnek itt kell, hogy vége legyen. Semmi értelme felelősöket keresni, vagdalkozni. Holnaptól itthon maradnak, keresünk másik iskolát, és újra megpróbáljuk.

Azt hiszem, ezzel én lezártnak tekintem a témát.

Szeretném leírni, végül hogyan alakultak a dolgok.

Megbeszéltük a lányokkal az iskolaváltást, gondolhatjátok, hogy mennyire örültek nekik. Ez persze nem 2 napos történet, úgyhogy ma felhívtam az igazgatót, hogy jelezzem, magántanulói státuszba szeretném helyeztetni a lányokat, amíg megfelelő iskolát nem találunk. Szabadkozott a történtek miatt, érezni lehetett a hangján, hogy Őt is bántja, hogy idáig fajultak a dolgok. De a történteket diákcsínyként kategorizálta. Szerintem azonban egy cukorbeteg gyerek egészségét kockára tenni messze túlmutat a diákcsíny fogalmán. Beszélgetésünk végén megkérdezte, hogy milyen jogi lépéseket kívánok tenni. Megnyugtattam, hogy nem készülök ilyesmire.

Viszzaolvastam a kommenteket és két dologra figyeltem még fel. Többen kérdeztétek, melyik iskoláról van szó. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne kiadni Őket, mert elég könnyen beazonosíthatóak vagyunk, és nincs szükségünk a magunk baja mellett egy rágalmazási perre is.

A másik egy olyan hozzászólás volt, ahol a válaszadó örömét fejezte ki, hogy még vannak olyan diákok, akik nem félnek a cigányoktól, hanem alapból kiközösítik Őket.

Ez nyilván megint általánosítás, amihez egyetlen hozzáfűznivalóm van. Tényleg az emberi természet része, hogy általánosítunk, de ez az olyan emberekre mint én, általában nem igaz. Mi olyan gyakran válunk az általánosítás áldozatává, hogy háromszor meggondoljuk, mielőtt bárkiről véleményt alkotunk.

Szeretném még megköszönni azokat a válaszokat, amikben bátorítottak minket, és pozitív példákat soroltak fel. De a teljesen negatív töltetű válaszok is segítetek abban, hogy átgondoljam és megértsem a történteket. Így azokat is csak megköszönni tudom.