Anyós kérdés, panaszkodhatok?
Engem is halálra idegesít az anyosom. Nekem a kislányom most 9 honapos. Szuletésékor volt a legnehezebb. Ugy vette, mintha o szulte volna a gyereket és nekem semmi kozom a gyerekhez. Ha aludt le lem tette, polyában tartotta a kezében. Idovel lassan leállítottuk vagyis inkább a férjem. En elmondtam neki, hogy mi bánt vele kapcsolatban és o meg leállította. Volt, hogy meg is sértodott (mindenen megsértodik amugy, ha nem az van, amit o akar- olyan mint egy pulya). Most ha nálam jon mindig fozni akar, meg mindent pakol a konyhámban, ahogy neki jol esik és tetszik. De anyukám azt tanácsolta, h ne vegyem figyelembe. Engedjem el a fulem mellett a dolgot. Amit meg áttesz, azt vissza rakom a helyére ha elmegy. Nem tudom hogy fog ez mukodni.
Legfeljebb te is kidobod ami nem kell. Csak neked lesz rossz, ha felidegesited magad, foleg ha a férjedet nem is érdekli.
Mondd meg neki, mit ehet (nehezen beszerezhető, drága gyümölcs), mit játszhat a gyerkőc, mik a szokásai. Ha nem alszik, akkor nyűgös, stb. Mondd el neki százszor is, ha kell, kedvesen, de célratörően. Te vagy az anya, a szülők felelősek a gyereknevelésért.
A nagyi fog még alakulni, nemsokára rá is mered bízni majd egy-egy órára.
én ilyenekből soha nem csináltam gondot :)
megettem én és nagyon örültem neki, hogy gondolt ránk, mindig megköszönöm :)
nem bántanám meg ilyennel, hogy miért hozott diabetikus joghurtot, értékeld, hogy gondol az unokájára. az meg, hogy nem kell aludnia... hát te vagy az anyja, mond, hogy persze, persze és mosolyogj aztán csukd be utána az ajtót :D
Az én anyósom dettó, és sajnos nem is nagyon változott a 3,5 éve alatt!
Mindennel baja volt, miért tápszert kap és miért nem tejet, Mert a fia már 3 hónaposan parizert evett (na persze) és még sorolhatnám. Én is mondtam százszor, meg ezerszer, nem nagyon érdekelte, végül azzal telt be a pohár, hogy lejárt szavatosságú mackó sajttal etettem meg a gyereket 5 hónaposan mikor én kimentem wc-re. Nem is merem azóta sem ott hagyni a gyereket egy fél órára sem, elsősorban azért, mert mindenféle szarral megakarja etetni. Ebéd után tejszínhab, mert ugye ha nekünk lehet a kávéba akkor a neki is lehet egy kispohárba, nyalóka, téli fagyi és még sorolhatnám. Normális kaját nem ismer, ha a gyereket kell etetni. Emlékszem egyszer kiakadt, hogy miért nem jó kaja a cigánypecsenye az alig egy éves múlt gyereknek.
Neki a lejárt szavatosságú dolgok nem romlottak, mert hát hűtőben van mi baja lehet, alapon van ott 1 éve lejárt majonéztől kezdve 1 hónapja lejárt joghurt! Na ilyenre tuti nem hagyom a gyereket, még akkor sem, ha ő kettőt felnevelt.
Örülj neki hogy ilyen. Az én anyósom-apósom le se sz..nak minket, az én szüleimet érdekeljük csak.. A másik részről soha semmi.
Inkább próbálj meg ha nem is listát írni, de valahogy célozni arra, húú ezt nagyon szereti a pici, stb és olyanokat mondj ugye amit tényleg megeszik.. :) lehet hogy így is fog felesleges dolgokat venni, de szép lassan idővel csak megérti. Szerintem csak jót akar... Bár tudom hogy mondani könnyű, hogy ne húzd fel magad, (nekem is mondják, mégsem tudom, bár én pont az ellenkezője miatt)
Ne haragudj meg de jó nagy b.nkó lehetsz ha kidobod a kaját amit hoz.
A többiben igazad van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!