Mit tegyek? A menyem teljesen kifordította önmagából a fiamat.
Én mindíg is "Alfa-hímnek" neveltem a fiamat, mert tudom, hogy ez egy kemény világ. Járt karatéra, és kick-boxolt is. Erre jött ez a lány mikor 17 volt, és fél év után a fiam kijelenti, hogy abbahagyja, mert a csaj utálja az erőszakot. Most 24 évesek, és megszületett az első unokám. A fiam azóta telljesen kifordult magából. Bent volt a vajúdásnál, szülésnél, miután hazajöttek körülugrálta őket (császáros lett a menyem, mert már nem bírta a gyűrődést).
Most négy hós a gyerek együtt kóstoltatják vele az almát, a fiam pelenkázza, fürdeti, szinte állandóan hurcolja a lányát amikor az fent van, játszik, gügyök.
De könyörgöm, én FÉRFIT neveltem belőle, nem papucsot.
Együtt élünk, a lakás fele a fiamé. A fiam állandóan azt hajtja, hogy így a Lilla, úgy a Kitti (unokám és menyem) alig jár el a haverokkal, mindíg csak a két nő fölött legyeskedik, ráadásul, ha én főzök véletlenül, akkor mondja nekem hogy a Kitti azt nem tesz bele, a Kitti ezt nem így csinálja, mert még együtt is főznek.
A menyem kitalálta, hogy ha a gyerek másfél éves lesz akkor a fiam itthon marad a gyerekkel és ő elmegy dolgozni, mert neki több lehetősége van, mint a fiamnak.
Persze a kisfiam erre is bólogat mint egy autóstacskó.
Ez most komoly?
Hogy lehet egy nő, anya, anyós, nagymama ilyen lüke?
Örülnie kellene, hogy a fia ilyen szépen él a családjával.
Attól férfi a férfi, hogy nem csinál otthon semmit, nem törődik a gyerekével? Az is bűn, hogy császárral született a kisunoka? Ez a nő címeres ökör!
Megnyaltam volna mind a 10 ujjamat - sőt még a lábujjaimat is -, ha ilyen férjet fogtam volna annak idején.
A fiad egy igazi férfi, szerintem teljesen természetes, hogy segít a háztartásban, a gyerek gondozásában, szereti a kislányát és a feleségét, ezért nem puhap*cs.
Egy igazi férfi soha nem emelne kezet egy nőre, nem egy agresszív barom mint a férjed, nem alkoholista, aki veri a családját.
Az agyaddal komoly gondok vannak, na meg a viccek tipikus alapanyaga vagy, sajnálom, hogy veled kell együtt élniük.
Egyébként az az én öreganyámat is zavarja, hogy apám segít főzni, mosogatni, besegít a háztartásba, mert szerinte a férfi dolga, hogy üljön a tv előtt a sörével, a konyhába a villát se találja meg, és néha napján bekalapáljon egy szöget, ez náluk így is működött (öreganyám is dolgozott, már ő sem csak a háztartást vezette), ezt rendszeresen hangoztatja, hogy micsoda szégyen, hogy apám ilyesmit csinál, mert ez nem normális, holott ma már a nők is ugyanúgy ledolgozzák a 8 órájukat a munkahelyen, és nem maradnak otthon háztartást vinni...minden normális nő ilyen férfiről álmodik. Anyámat folyton kritizálja, főleg emiatt, de sokszor engem is zaklat a hülyeségeivel, mindenbe bele akar szólni amiről tud. Ha nem keressük két hétig vérig van sértődve, holott neki is van telefonja, autója, ő is tudna minket keresni, hogy élünk-e halunk-e.
ma 23:06 vagyok.
Apámat annak idején még az anyja (!) tanította főzni, mosni, stb. mivel ő egész nap dolgozott, ahogy nagyapám is, a fiának gyerekként el kellett látnia magát. Imádom, hogy a szüleim hétvégén együtt főznek, és apám bizony megfogja a felmosófát is, sőt, mosogatni is szokott, és HŰ HA! még porszívózik is! Ahogy anyám is képes beverni szöget a falba, fát vágni, vagy éppen füvet nyírni. Én ugyanezt örököltem, nő létemre én se halok meg, ha a vasvillát meg kell emelni.
Régen tán működhetett ez a férfimunka, női munka megosztás, de - lássuk be nőtársaim -, amióta jött az emancipáció, meg egyenjogúság, azóta nekünk nőknek egy fenékkel néha három lovat is meg kell ülni. Mert nem elég, hogy háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, közben még karriert is kell építenünk vagy csak simán teljesítenünk a munkahelyen. Sok férfi látja ezt, és minden további nélkül segít otthon. Ha pedig egy édesapa a saját kislányát/kisfiát fürdeti, pelenkázza, ugyan mi baj van abban? Hogy a baba megszokja az apját is, ugyanúgy mint az anyját? Hát nem ez az igazi család, ahol a gyerek pici korától fogva számíthat mind a két szülőre? Ha a fiatal anyuka lebetegszik, kórházba kerül, akkor a baba mondjuk egy hétig pisis pelenkában van odahaza, vagy a szomszédasszonyt hívjuk át, hogy ugyan már...
Jó nagy vitát indított el a kérdező, nekem erős gyanúm, hogy kamu. Szívből remélem. Bár sajnos, ahogy olvasom vissza, van olyan hülye nagyi, aki képes belemászni a kapcsolatokba, és tönkretenni azt, mert nem képes elengedni a gyereke kezét, továbbá mindenképpen matriarchát akar játszani. Nehéz életük lehet, nem lehet könnyű váltani sem, de miért nem látják a lényeget: hogy a fiuknak/lányuknak egészséges, BOLDOG, összetartó családja van, ezt nem értem. Ha valaha anyós leszek, minimum tizenöt kilométerre legyenek tőlem a fiatalok, VÉLETLENÜL SE tudjak belepofázni az ő életükbe.
Bár mi még nem élünk együtt a párommal, néha anyósnak is vannak hasonló beszolásai . . . Úgy értem olyan, mint a kérdező.
Párommal megbeszéltük, ha összeköltözünk (ami aktuális lassan), akkor MINDEN házimunkát KÖZÖSEN fogunk megcsinálni. Ezt párom egyszer eldicsekedte anyukájának, aki kijavította, hogy azért nem mindent, mert például a főzés az női munka . . . :S
Mondtam, hogy nem az, a 17 éves öcsém is egy komplett vasárnapi ebédet is képes összerakni egyedül!
Szerintem az sem tetszik neki, hogy a párom időnként (náluk alszom hétvégén), ágyba hozza nekem a reggelit (nem vagyok olyan korán kelő típus, mint ő).
A másik fia persze tökéletes, az asztán egy szelet kenyeret sem vág le magának, vagy a barátnőjét ugráltatja, vagy az anyját.
A párom el is szokott mosogatni maga után, ha éhes készít nagának kaját, a "sógorjelőltemmel" ellentétben, mert az csak óbégatni tud, hogy "éhes vagyok" -.-
Kérdező a fiad tökéletes MINTAFÉRFI, büszke legyél rá, van miért!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!