Önmagából teljesen kifordult problémás kamasz (14! )! Én mit tehetnék? Mind összeomlunk?

Nem nevet ki szerintem itt senki.

Az öcséd egy lázadó kamasz, többen is átestünk ezen az időszakon, ki korábban, ki régebben. Valószínűleg a tanulás, az iskola nem köti le és talán rossz társaságba is keveredett. Nem három fős nálatok a család? Apáról nem írtál és anyáktól vársz választ. Ha nincs férfi családfő, az öcséd esetleg úgy érzi, hogy "neki nem parancsol senki".

Az, hogy tanulsz vele jó ötlet lenne, kérdés, hogy ő mennyire partner ebben. Nem mindegy, hogy valaki nem érti a tananyagot vagy egyálalán nem érdekli az iskola. Lehet jó lenne, ha sportolna valamit, amin a fölös energiáit levezetheti és talán így visszatalálna magától a tankönyvek mellé is. Szerintem most a fölösleges energiáit a lázadásban éli ki.

Hát, elmondom, én a te helyedben mivel próbálkoznék, bár időigényesebb, bonyolultabb, és nehezebb ötletem van, mint az együtt tanulás. Azzal BIZTOS, hogy nem éred el a célt, azt, hogy megismerd az öcséd igazi arcát, problémáit, gondolatait, és változtatni tudj rajta. Ezt azért gondolom így, mert én is fiatal vagyok, és nekem is volt egy elég zűrös korszakom, kb. pont akkor, amikor olyan idős voltam, mint ő. A nővéremnek nem hiszem, hogy tanulás közben nyíltam volna meg. Sőtt...tanulni sem ültem volna le vele.

Szóval. Szerintem próbálj hozzá közeledni. (Tudom, nagyon egyszerű mondani, de tényleg ez a kulcs)Elárulom, ez elsőre nem fog működni, és hiába próbálsz vele őszintén leüllni beszélgetni, nem fog menni a dolog. Úgy gondolom, hogy akkor nyerheted el a bizalmát, ha ő úgy látja, az ő oldalán állsz. Ez apró dolgokban nyílvánul meg: családi viták, kis testvéri besegítések (falazás, stb.), egyszóval NORMÁLIS KERETEKEN BELÜL légy kompromisszum képes, amennyire lehetséges, próbáld a pártját fogni, védeni. Ezt ő látni fogja. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt egészen apró dolgokról is szó van. Ha érzed, hogy idővel már ő is normálisabban visszonyul hozzád, elkezdhetsz próbálkozni az "állarc" levételével. Ekkorsem azt kell tenni, hogy "üljünk le, beszéljük meg", inkább csak próbálni kell keresni a társaságát, lehetőleg minnél többet beszélgetni vele, hétköznapi dolgokról is, és olyanokról is, amikben elmondhatja saját véleményét. A legjobb, ha itt is találtok olyan témát, ahol véleményetek egyezik, ez egy újabb közös pont lesz, újabb erősítés a bizalma elnyerésének szempontjából (ha ügyes vagy, ajánlatos olyan témák felé terelni beszélgetéseitek témáját, amelyekről tudod, vagy legalább sejted, hogy azonos véleményen vagytok).

Előbb utóbb majd megnyílik előtted, lehet apránként, lehet az is, hogy úgy látod reménytelen, aztán hirtelen mégis "átszakad a gát", és kizúdul a "víz", rengeteg dolog kiderül. Az én esetemben így volt. Nehéz elnyerni a bizalmát egy fiatalnak, de ha sikerült, már sinen vagy. Onnantól kezdve hallgat rád egy bizonyos szinten, hisz te is "f_szagyerek" vagy, adni fog a véleményedre. Ha elérted ezt a szintet, már beszélgethetsz vele komolyan is, de itt is úgy, hogy ne éreztesd vele azt, hogy te a felnőttek érett "f_szságairól" papolsz, érezze, valóban az ő érdekében mondod a dolgokat, és nem egy útmutató vagy az életében, hanem a testvére, ami vérszerinti barátságot is jelent, akire mindig támaszkodhat.

Lehet, hogy nagy szavaknak tűnik amit írtam, de -legalábbis az én esetemben- így volt. Még hozzátenném azt is, hogy nem 180 fokos fordulatot fog venni a srác ha összejönnek a dolgok, és ne is azt várd el, hogy hirtelen letegye a cigit, ne járjon ki hétvégén bulizni, és mintagyerek legyen. Csak változzon, ott legmélyebben...változni fog. Normálisabban viselkedik a családdal, figyel hogy legalább a kettes meglegyen a suliban, és próbál majd normális korlátokon belül élni, de mindezt úgy, hogy attól a haverjai előtt még egy bevállalós menő gyerek maradjon. Ha tudatalatt megváltozik valami ("nem csak a haverok jelentik a biztos pontot az életemben, otthon is megtalálom a kapaszkodót"), akkor győztél.

Fontos az is, hogy a titkait ne mondd el senkinek sem, anyudéknak sem (ha pl. elmesél pár balhét, amiről otthon nem tudnak, azzal majd nem kell egyből a szülőkhöz szaladni).

Nagyon bonyolult dolog ez, nem hiszem hogy sokat tudtam segíteni, de hát ha...az én történetem valami ilyesmi volt. Azelőtt mindig harcban álltam otthon mindenkivel, azóta meg senkiben sem bízok meg úgy, mint a nővéremben. Idővel cselkedeteim, majd ezzel együtt a személyiségem is változott, megtaláltam azt a réteget, amely megmutatta, hogy nem csak ucca'kölyöknek' menő lenni. Ma már csak mosolygunk a múlton, pedig mindketten tudjuk, hogy komoly dolog volt. Már tudom, hogy milyen tudatosan közeledett felém a testvérem, és hálás vagyok érte, hogy akkor képes volt megharcolni értem.

Az előző vagyok: nem, a sportolás nem fog segíteni, ha csak magától nem akar belevágni (ezesetben működhet).

Ha elküldik focizni, attól nem lesz semmise jobb, pláne, ha a sport a szülők ötlete volt. Egy ilyen srác számára az a fontos, hogy a banda előtt megőrizze a magáról kialakított képet.

Az esetek nagyrészében jelentős mértékben a családi környezet is lehet az ok.

Pl tipikus lehet fiúnál az apa hiánya. Ez keveredik még néhány szerencsétlen tényezővel (pl. problémás barátok) és máris kialakul egy ilyen helyzet.

Szóval szakember segítségével elöbb az egész szociális környezetet kell felmérni és okot keresni.

Amúgy persze pszichológus tud segíteni, csak mivel az együtt működés szándék az alap elv amit persze öcséd nem akar.

Egyéb íránt ennyi alapán itt ilyen módon nem lehet normális tanácsot adni fél információk alapján, mert az könnyen rosszul sülhet el.

Egyetértek a 01:46-al!

Ahhoz is keveset írtál, hogy hozza tudjunk szólni, nem hogy tanácsot adni! Írd meg (konkrétumok nélkül), hogy milyen a család összetétele, anyagi helyzete, szülő(k) mivel foglalkoznak, stb.

Lehet, hogy mi itt elkezdünk tanácsokat adni, hogy a hátrányos anyagi helyzetben elő gyerek így szeretne gazdagabb(-nak tűnő) környezetbe kerülni, a valóságban pedig egy újgazdag (vagy "komoly háttérrel" rendelkező) szülök elkényeztetett csemetéje!