Nem tudom hogy férjhez menjek e és vállaljak gyereket?

Nem mindenki való anyának és feleségnek.Ezt el kell fogadni és meg kell ismerni a saját korlátainkat.Jól írta az egyik kommentes,hogy tudni kell,mi tesz boldoggá.Ha téged az,hogy élsz és saját magadat viszed előre minden felelősség nélkül másokért,akkor tedd azt.Másokat pedig az tesz boldoggá,ha család veszi körül.

Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál,csak másik életút.Akkor követsz el óriási hibát,ha olyan szerepbe kényszeríted magad,amiben érzed,hogy rossz neked.Ha valaki szingli,de minden vágya,hogy feleség és anya lehessen az tegyen érte.Akinek pedig így jó és így boldog,az ne szüljön.

Általánosítani,hogy minden nő szenved,akinek családja van,butaság.Lehet,hogy vannak gondjai,mint ahogy a szingliknek is van.A lényeg tényleg az,hogy hogy érzi,ez az ő útja vagy sem.

kisfiam egy éves :) 10 éve vagyunk együtt a férjemmel, mikor úgy döntöttünk szeretnénk babát már nem voltunk szerelmesek, láttuk egymás hibáit és úgy döntöttünk, tudunk együtt élni :)

mikor fél éves volt a babám hiányzott már a munka, jó baba volt így meg tudtam oldani, hogy napi 2-3 órát itthon dolgozzak.

tökéletesen kielégít ez a mostani állapot (még), egyenlőre nem szeretnék/szeretnénk kistesót. ráérünk még, fiatalok vagyunk (27,30), majd talán 3-4 év múlva újra belém nyilal, hogy akarok újra babázni :D

értem miért vacilálsz, de ezt csak Te döntheted el!

22.51. vagyok.

Féléves a kisfiam. Ki tudom jelenteni, hogy határtalanul boldog vagyok, annak tudatában is hogy az egykori kosztümömet felváltotta a leböfizett póló (kizárólag itthon, ugyanis az utcávra mindig csinosan megyek) és amikor a kisfiam kapaszkodik a kezembe, mosolyogva juthatna eszembe amikor utolsó amerikai cégképviseleti utamon midenféle náció nagyfejűje fogott velem kezet egy sikeres prezentáció után :)

Hiányzik, hogy a f*nébe ne hiányozna a siker, az hogy csak a magam ura voltam, az hogy nap mint nap éreztem hogy hasznos amit csinálok, most meg napjaim legnagyobb próbatételei hogy még egy kiló lemenjen és hogy pici fiam ne köpje ki a krumplifőzeléket, vagy ne folyjon ki a kaki az újonnan kipróbált pelusból :)

Mégis azt mondom boldog vagyok mert nem azzal veszítettem hogy feladtam ezeket és gyereket szültem, hanem azzal veszítettem volna el ha meg sem történtek volna. De mivel már senki nem veheti el tőlem azokat a sikereket, most hát állok elébe az újaknak, nevezetesen hogy felneveljek egy emberpalántát :) Egyébként oké, nekem le kell mondanom olyanokról amik a gyermektelen nőket megilleti - hogy azt csinálnak amit akarnak.

De nekik meg le kell mondaniuk arról hogy valaki feltétel nélkül szeresse őket, hogy valaki olyan puha jóéjtpuszit adjon nekik amilyeneket a pasijuktól sosem fognak kapni, és arról hogy valaki elmosolyodjon akkor is ha csak álmában megsimítják az arcát - ez most csöpögősen hangzik de nem tudom jobban megfogalmazni azt hogy mennyivel többet ér az életem amióta a gyermekem van nekem :)

Nekem megváltozott az értékrendem. Jó volt régen ahogy volt, de most jobb. Vele teljesedett ki az életem, és a tesójával fog, mert már alig várom a másodikat :)

ide azok írkálnak, akik 1) gondban vannak 2) akik csámcsogni akarnak a gondjaikon, tehát ez nem mutatja azt, hogy milyenek az emberi kapcsolatok valójában. Le lehet pontozni, de ez az igazság. Nyilván egy ilyen kérdésre ritkán fognak olyanok írni, akik nem a saját csődjük miatt érdeklődnek ennyire a téma iránt. A másik tipikus kommentelő az éretlen kamasz. Ezekután eldöntheted, hogy mennyire veszed ezt az egészet komolyan.

A kérdésedre a válasz: ugye nem gondolod komolyan, hogy a házasság egy átok és amint tartós együttélők házasodnak, rögtön minden elromlik? Az a házasság, ami elromlik, az sima együttélés esetén is elromlana. Szóval nem oszt és nem szoroz, hogy házasodsz-e vagy sem. A statisztikák szerint a házasságok még mindig tartósabbak, mint általában az együttélések, nézz utána!

A gyerek téma... hát igen, önző világban élünk. Ezért vagy te is, én is, és a legtöbb ember olyan bajban ezzel a kérdéssel. Ha nem tudsz áldozatot hozni, akkor inkább hagyd. Csak aztán nehogy későn ébredj fel a pasiddal együtt, és kiderüljön, hogy már nem lehet... 35 év felett már minden hónap termékenység a nők nagyobbik részénél: áldás. Orvosi cikkek szólnak erről, olvass utána.

És még valami: had népesítsem azok táborát, akik hétköznapi, szerető és boldog házasságban élnek. Ilyen is van. Bőven. CSak itt nem találsz sok ilyet, mert nincs okuk idejönni. Olvass más témában (gyereknevelés, stb), ott jó eséllyel több házas, boldog ember van, mint itt.

Próbálj meg gondolkozni, és ne a félelmeid irányítsanak. A félelemtől kell félni!

Anyának lenni nem lehet pusztán azért mert 70-30%-ra meggyőz egy kisebb csapat idegen a neten.

Anyának lenni akkor lehet, ha te eldöntöd magadban hogy képes vagy másért is felelősséget vállalni, másban is örömet találni mint magadban, mert anyának lenni erről szól. Kell egy stabil kapcsolat és az, hogy a másik fél is ezt érezze.

Ha mindketten érzitkek hogy kettőtöket kiegészítene még valaki akinek a puszta gondolata is felvidít akkor készen vagytok rá hogy szülők legyetek.

Szia!

Ha ezt a kérdést itt kell feltenned,és itt vársz választ,akkor ne!!!

Én 40 éves vagyok,és 36 éves koromig vártam,halogattam a gyermekvállalást,mert minden fontosabb volt,mindent előrébb helyeztem,pedig már 14 éve vagyunk házasok.

Most 40 évesen mindenemet odaadnám hogy kisbabánk szülessen,hogy átélhessem mindazt,amiről edig csak hallottam,hogy a karomban tarthassam a közös gyermekünket,mindenemet,mindenünket adnám ezért az érzésért!Már nem érdkekel sem a munka,sem a kösztüm,csak egyetlen dolog,hogy Én is anyuka lehessek.De sajnos évek óta küzdünk,de még mindig reménykedem,és nem adom föl,és hiszek abban,hogy a sors megadja nekünk is a csodát,és még nincs késő...Bárcsak vissza forgathatnám az idő kerekét.

Ne haragudj hogy ezt leírtam,de ha majd ezt érzed,ilyet érzel,amit itt írtam,akkor IGEN!!! Akkor vállalj kisbabát!De ne késlekedj sokáig,nehogy úgy járj,mint Én..