Nem tudom hogy férjhez menjek e és vállaljak gyereket?

Szia!

Rövden és tömören: szinte minden rajtad múlik. Hogy hogy állsz a terhességhez (végigparázod vagy kiegyensúlyozott maradsz) , szülés utáni dolgokhoz (elkezdesz enni bánatodban mert "senki sem ért meg" vagy rájössz, hogy ANYA vagy és feladataid vannak), és bezony az is nagyon rajtad múlik hogy a leendő férjed gyerek marad, vagy próbál felnőni ....:)

Szia! Én is ugyanebben a cipőben jártam még pár éve, mint Te! :) 34 éves koromig éltem a gondalan, jó fizetéssel és egzisztenciával rendelkező nők életét, házasok voltunk akkor már 15 éve. Aztán egyszercsak hirtelen elkezdett hiányozni valami. Valami meghittség, melegség a kapcsolatunkból, és rájöttem, a gyerek hiányzik.

35 évesen terhes is lettem, de elment a baba. Aztán hamar terhes lettem újra, és meg is született. Két éves múlt már. Életem legjobb döntése volt! :) Nagyon boldog vagyok.

Másodikat már nem szeretnék, egyrészt a korom miatt sem (38 vagyok) másrészt a jövő bizonytalansága, a sok-sok kilátástalanság miatt... mert nem gondolnám, hogy ez jobb lesz.. :(

én 34 éves nő vagyok, és hasonlóan látom a helyzetet.. Néha összeszorul a szívem, hogy miért nincs még babám, de amikor a józan ész kerekedik felül, egyrészt arra gondolok, h Úristen, erre a világra?

Nehéz ez nagyon, nehéz...

Így ne menjél férjhez.

Hasonló kérdéseken töröm a fejem.

Megrögzött szingli vagyok. Bár jól esne egy társ de annyira nem, hogy tegyek is érte. Tudod nekem egyszer azt mondták, ha nem akarom feladni azt a nagy önnállóságomat, akkor önző vagyok. Amúgy se sokat ér egyedűl. Van benne valami...

Ugyan!!! Ez nem így van. Az itteni válaszok sosem tükrözték a valóságot. Nézz be a politika rovatba, kb. szöges ellentéte annak, ami kívül van, így van ez ebben a témában is. A nők csak annyira szenvednek, mint a férfiak.

Viszont neked kell tudni,hogy akarod-e a gyereket vagy sem. Én sem akarnám, de nem abból az okból, mint te. Erős, felnőtt értelmes nő vagyok, miért ne bírnám? Egyszerűen nem nekem való.

Szóval jól gondold végig!

Ez felfogás kérdése. És bizony kell hozzá egy bizonyos fokú szellemi és érzelmi érettség is.

Ha valalki eljutott addig a pontig hogy már nem csak a saját meg a pasija/férje életét és örömeit szeretné kielégíteni hanem egy kis emberét is, akkor feljebb lépett arra a szintre hogy képes érzelmileg és lrtelmileg is helytállni egy teljesen új szerepben: az ÉDESANYA szerepében is.

Ennek következő lépcsőfoka, hogy hogyan fogjuk fel a dolgokat. Nagyon jól írta valaki, lehet mindent szenvedősen és lehet minden úgy is felfogni hogy igen ez most épp nem fenékig tejfel de túl kell esni hogy jobb legyen. Magyarán amikor nagy has miatt, vagy bömbölő gyerek miatt nem tud elmenni utazni vagy romantikus vacsira a párjával a nő, akkor nem mindengy hogy ezt katasztrófaként éli meg és szerencsétlennek meg nyomoroncnak titulálja magát, vagy leköti magát a gyerekével és úgy van vele sebaj majd elmennek/megcsinálják ha a gyermek nagyobb lesz, hiszen az élet rendje hogy a kisbabával otthon kell lenni ha már megszültük és vállaltuk hogy őérte is felelősek leszünk nem csak a szerelmi kapcsolatunk és saját jókedvünk menedszeléséért....és ez itt a lényeg.

Anyának lenni felelősség, áldozat, amire nem mindenki képes. De aki igen, az mindenre képes, mert ha saját magunkat átmenetlieg háttérbe szorítjuk, annál egy mai nő számára nincs nagyobb próbatétel. De megéri, mert az eredmény több és jobb, mint bármilyen luxusút vagy kettesbenlét vagy karrier amit csak a világ adhat.

Ha úgy gondolod azok közé tartozol-e akik nekivágnak ennek a hosszú útnak, hajrá :)