Tényleg én vagyok a rossz, amiért nem engedem, hogy a demens anyósom "ideiglenesen" beköltözzön hozzánk?

18

Nagyszüleimet egyesével elgondoztuk. Anyám le volt százalékolva. Mindig otthon volt velük.

Gyermekem sajnos fogyatékos, így igen, nálunk is mindig van otthon valaki.

És jelen esetben nem holmi életveszélyes, elviselhetetlen emberről van szó, hanem a párom anyjáról.

Már megbocsáss, de igenis elveszi az ember a párjával együtt annak családját is és igenis oda kell állni, ha baj van.

Ha mellette vagy, nem életveszélyes, az tuti! Olyat meg nem olvastam sehol, hogy elviselhetetlen lenne.

Tehát, ha van felügyelet, akkor befogadnám. Hadd legyen már véleményem! A kérdező is remélem, hogy nem azért tette ide a kérdést, hogy megerősítést nyerjen, hanem mert kíváncsi a véleményekre.

A párod anyja nem lehet életveszélyes elviselhetetlen ember?

"Nem olvastam sehol, hogy elviselhetetlen lenne": erős dohányos, gyújtogat, az albérletét felmondták. Neked ez nem elviselhetetlen?

"Anyám le volt százalékolva." És a demens, gyújtogató, dohánybűzös anyósára vigyázott 0-24-ben?

22

Erős dohányos - mint oly sokan mások. Gyújtogat - nem gyújtogat, hanem nincsen mellette senki és a dohányzás miatt kisebb tüzek vannak - már régen figyelnie kellene valakinek rá. Az albérletét persze, hogy ezek után felmondták! - Szóval ebből egyáltalán nem jön le, hogy elviselhetetlen.

Demens, járni sem tudó, székelni egyedül nem tudó szülőkre vigyázott. Volt köztük rosszindulatú is. Azt hiszem, hogy kettőnk közül én tudom, hogy miről beszélünk. Közülük egyik nálunk hunyt el, nem került kórházba sem, tiszteletben tartottuk, hogy már meg akar halni és végül végelgyengülésben adta át magát a semminek. Éhségsztrájkkal és szomjazással. Én láttam olyat, amilyet te sosem fogsz. Remélem. De sosem jutott eszünkbe, hogy otthonba adjuk, hiszen mindig volt/voltunk mellette/vele. És most hurrogj le, te nagyonokos!

"De sosem jutott eszünkbe, hogy otthonba adjuk..."

Másnak meg eszébe jut. Nekem nagyapám Alzheimer kóros volt, a diagnózis után még 10 évig élt. Anyám, nagynéném és a nagyanyám ápolta. Mindhárom tönkre ment bele idegileg. A temetés utáni napon a nagyanyám azt mondta, ő otthonba akar menni, ha ilyen szintre jut. Anyám, nagynéném szintén. A férjemmel mi is ugyanígy határoztuk már most. Nem mindenki akar es/vagy tud demens beteget ápolni. Nem is kell.

#25 most ezért gratuláljunk, mert feladtad a fél életed és végignézted (és a gyerekeiddel is végignézetted) az idősebb rokonok utolsó, beteg éveit és halálát?

Ez se nem empátia, se nem szeretet hiánya, ha valaki ezt nem vállalja.

Mi sem szeretnénk, és nem is tudnánk egy 24 órás felügyeletet igénylő felnőttet befogadni. Erre vannak intézetek, ahol ezt szakszerűen végzik.

Nem lettél több, vagy jobb nálunk, mert te megtetted mi meg nem, nem ez különbözetet meg minket. Hagyjuk, hogy te legalább tudsz tükörbe nézni.

25 oké, de ki kérdezte az élettörténetedet? Senkit se érdekel te mit csináltál.

A kérdező nem akarja befogadni, lefogadom ápolni meg végképp nem. Nem az ő anyja. Van x gyereke, mondjanak fel a munkahelyeiken ők, és gondozzák a saját anyjukat ők, ha annyira nem buli otthonba bedugni. Ennyi.