Van, aki ingázik a munkája és a család között? Milyen így az élet? Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?
Budapesten éltünk, én ott is születtem, nőttem fel. Imádtam az ottani életemet/életünket, az a tipikus nagyvárosi lány/nő voltam mindig. Összeházasodtunk, lett egy kisbabánk, úgy terveztük, hogy maradunk a fővárosban, már megvolt a telkünk is, amire építkeztünk volna.
Aztán a férjem kibékült az édesapjával, aminek egyrészt örültem én is nagyon, viszont másrészt akkor kezdődtek a gondok... Apósoméknak van egy cégük, régen a férjem is dolgozott benne, úgy volt, hogy később ő veszi át. Mikor összevesztek, ez a terv füstbe ment, de voltak más munkái, nem is a pénz bántotta, hanem az egész viszály az apjával. Mikor kibékültek és megvolt a nagy összeborulás, a szülők mondták, hogy költözzünk ide, a városba, dolgozzon újra a családi cégben a férjem, mert az apja már nem bírja úgy a munkát, nem is csinálja már akkora szeretettel, lassan szeretne többet otthon lenni. Én ezt az ötletet akkor sem fogadtam kitörő örömmel, de a férjem annyira boldog és lelkes volt, hogy úgy voltam vele, adjunk ennek egy esélyt.
Szeptemberben költöztünk ide, ez egy kisváros. A környéken nincs nagyon semmi, se szórakozási lehetőség, se vásárlási opciók, se jó éttermek, kávézók. Nyáron több a turista, de ilyenkor, télen kb. embert nem látni az utcákon, lehangoló az egész. Nincsenek barátnőim itt, a lányunkkal vagyok napközben (10 hónapos). Annyira utálok itt, hogy mostanában már nem is próbálom meg itthon elütni az időt, hanem amikor a férjem elmegy dolgozni, fogom a babát, kocsiba ülünk és elautózunk Budapestre. Napközben ott vagyunk, vagy valamelyik barátnőmnél, vagy szüleimnél. Akkor érzem, hogy kicsit megint élek... Tudom, ez drámaian hangzik, de hazafele nem egyszer elkap a sírás, mert azt érzem, itt az életünk semerre nem halad, itt nincs hová fejlődni, nincs semmi. Egyedül vagyok teljesen.
Anyósomék, sógornőmék nem rossz emberek, de nagyon más a gondolkodásunk és arra már rájöttem, hogy nem jó sok időt velük töltenem, mert ott vannak az apró súrlódások, amikből könnyen sértődés lesz. De az sem megoldás, hogy én egész nap a babával vagyok, és várjuk haza a férjemet. Szeretnék visszaköltözni Pestre, visszakapni a régi életemet, újra jól érezni magam. De ő meg annyira szeret itt... Pont ezért nem mondtam neki még, hogy nekem ez a hely a pokollal ér fel körülbelül. Nem akarom tények elé állítani, próbálnék valami kompromisszumos megoldást keresni.
160 km az út, forgalomtól függően 1,5-2 óra autóval. Napi szinten ez szerintem sok lenne, de nyilván annak örülnék a legjobban, ha minden nap együtt zárnánk a napot. Szerintem az lenne a legjárhatóbb, ha mondjuk hétfőtől csütörtökig itt lenne, csinálná a munkáját, csütörtök estétől vasárnap estig/hétfő reggelig pedig otthon, Budapesten velünk.
Vagy állítsam választás elé, hogy vagy mi és a költözés, vagy a szülei és a munkája? Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.
válasza:"tipikus nagyvárosi lány/nő"
Az milyen?
Igazából nem tudom, minek kell leírni minden oldalon, hogy szerintetek nekem korai volt a baba... Itt van, mit csináljak vele?!
Nem az anyasággal van problémám továbbra sem, sőt, mikor még Pesten éltünk, úgy éreztem, hogy ez életem legboldogabb időszaka. Nálam így teljesen megmaradt ez a "rózsaszín köd", ami a kislányomat illeti. A probléma forrása az, hogy a világvége után 5 kilométerrel kell éljünk.
De szerencsére nem sokáig már.
Beszéltem reggel a férjemmel, eredetileg nem akkor terveztem volna, de végül inkább mondtam, ami csak eszembe jutott. Elmondtam neki, hogy nem érzem itt jól magam, nem látom itt a jövőnket, nem akarom, hogy itt nőjön fel a pici. Mondtam, hogy elég biztos vagyok abban, hogy február végén-március elején mi visszaköltözünk, döntse el, hogy mit szeretne, ő hogyan képzeli el ezt.
Mondta, hogy szeret itt, de nem tudna úgy élni, hogy mi nem vagyunk mellette és nem érti, hogy gondolhattam azt, hogyha ezt elmondtam volna neki már az első ilyen gondolatomnál, nem mondta volna azonnal, hogy akkor menjünk vissza Budapestre. Mondta, hogy az apját sem akarja cserben hagyni, így nem tudja megígérni, hogy akkor hétvégén már pakolunk, de a február végét tűztük ki célnak. A cégben szeretne benne maradni továbbra is, kevesebb feladattal. Valószínűleg hetente 1, max 2 napot jönne le, aztán meglátjuk, ez mennyire tudna működőképes maradni, mennyire menne távmunkával.
Nagyon nagyon megkönnyebbültek, kb úgy érzem, végre kapok levegőt és így, hogy látom, meddig kell itt maradjunk, már könnyebb is az egész.
Szerencsére nem sokáig kell majd autóznunk heti szinten! :)
Te viszont dolgozhatnál kicsit az emberekhez való hozzáállásodon, nehogy egyszer valaki elküldjön melegebb éghajlatra a stílusod miatt. További szép napot.
válasza:Nem gondolnám, hogy ismeri az oldalt.
Meg mint látható, szerencsére nem volt nagy dráma, maradjunk-ne maradjunk vita.
válasza:A kérdezőnek az a szerencséje, hogy tényleg szereti őt a férje és ez egy jó próba volt ahhoz, hogy ez kiderüljön.
Mondjuk arra még kivi lennék, hogy mit szól mindehhez az após és nem-e fogja lebeszélni a fiát, de sok sikert kívánok a pesti élethez!
válasza: válasza:Akkor is önző vagy. Nem megbeszélted mit lehetne tenni ami mindenkinek jó,hanem közölted vele hogy ez lesz és pont. Az hogy ő mit akar vagy lehet e olyan megoldás ami neki is jó kit érdekel. A lényeg Te boldog legyél. Komolyan párod követ téged a baba miatt de hogy boldog lesz-e ,kétlem de az ugye majd nem számít ha ő ül szomorúan a kocsiban, hisz TE már Pesten leszel. Önző vagy,nem házastárs. Nem felnőttként viselkedsz,hanem kamaszként aki csak magára gondol.
Én tuti a mostani lakóhely és Budapest között keresnék egy kisvárost így Te is közel lennél pesthez és párod sem gályázik órákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!