Van, aki ingázik a munkája és a család között? Milyen így az élet? Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?
Budapesten éltünk, én ott is születtem, nőttem fel. Imádtam az ottani életemet/életünket, az a tipikus nagyvárosi lány/nő voltam mindig. Összeházasodtunk, lett egy kisbabánk, úgy terveztük, hogy maradunk a fővárosban, már megvolt a telkünk is, amire építkeztünk volna.
Aztán a férjem kibékült az édesapjával, aminek egyrészt örültem én is nagyon, viszont másrészt akkor kezdődtek a gondok... Apósoméknak van egy cégük, régen a férjem is dolgozott benne, úgy volt, hogy később ő veszi át. Mikor összevesztek, ez a terv füstbe ment, de voltak más munkái, nem is a pénz bántotta, hanem az egész viszály az apjával. Mikor kibékültek és megvolt a nagy összeborulás, a szülők mondták, hogy költözzünk ide, a városba, dolgozzon újra a családi cégben a férjem, mert az apja már nem bírja úgy a munkát, nem is csinálja már akkora szeretettel, lassan szeretne többet otthon lenni. Én ezt az ötletet akkor sem fogadtam kitörő örömmel, de a férjem annyira boldog és lelkes volt, hogy úgy voltam vele, adjunk ennek egy esélyt.
Szeptemberben költöztünk ide, ez egy kisváros. A környéken nincs nagyon semmi, se szórakozási lehetőség, se vásárlási opciók, se jó éttermek, kávézók. Nyáron több a turista, de ilyenkor, télen kb. embert nem látni az utcákon, lehangoló az egész. Nincsenek barátnőim itt, a lányunkkal vagyok napközben (10 hónapos). Annyira utálok itt, hogy mostanában már nem is próbálom meg itthon elütni az időt, hanem amikor a férjem elmegy dolgozni, fogom a babát, kocsiba ülünk és elautózunk Budapestre. Napközben ott vagyunk, vagy valamelyik barátnőmnél, vagy szüleimnél. Akkor érzem, hogy kicsit megint élek... Tudom, ez drámaian hangzik, de hazafele nem egyszer elkap a sírás, mert azt érzem, itt az életünk semerre nem halad, itt nincs hová fejlődni, nincs semmi. Egyedül vagyok teljesen.
Anyósomék, sógornőmék nem rossz emberek, de nagyon más a gondolkodásunk és arra már rájöttem, hogy nem jó sok időt velük töltenem, mert ott vannak az apró súrlódások, amikből könnyen sértődés lesz. De az sem megoldás, hogy én egész nap a babával vagyok, és várjuk haza a férjemet. Szeretnék visszaköltözni Pestre, visszakapni a régi életemet, újra jól érezni magam. De ő meg annyira szeret itt... Pont ezért nem mondtam neki még, hogy nekem ez a hely a pokollal ér fel körülbelül. Nem akarom tények elé állítani, próbálnék valami kompromisszumos megoldást keresni.
160 km az út, forgalomtól függően 1,5-2 óra autóval. Napi szinten ez szerintem sok lenne, de nyilván annak örülnék a legjobban, ha minden nap együtt zárnánk a napot. Szerintem az lenne a legjárhatóbb, ha mondjuk hétfőtől csütörtökig itt lenne, csinálná a munkáját, csütörtök estétől vasárnap estig/hétfő reggelig pedig otthon, Budapesten velünk.
Vagy állítsam választás elé, hogy vagy mi és a költözés, vagy a szülei és a munkája? Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.
válasza: válasza: válasza:"Még normális terep sincs, ahol futhatnék babakocsival."
Babakocsival futni ?!
Pont tegnap láttam egy apukát így, hát szegény gyereknek olyan piros volt az arca, ahogy a szél kicsípte, nem olyan fejet vágott, mint aki nagyon élvezte a rohamkocsizást! :D
Futópad nem opció babakocsi nélkül?
Szerintem nem muszáj ám mindent ráerőltetni a gyerekre.
Miért nem beszélgetsz a vidéki szomszédokkal vagy apósodék barátaival vagy
online a barinőiddel, szüleiddel?
Miért érzel késztetést, hogy folyton házon kívül kerülj?
Annyira gyűlöletes az otthonotok?
Olvasni szeretsz?
Tanulni nem akarsz valamit?
Ha hétvégente kimozdultok a férjeddel együtt, az miért nem elég ?
válasza:"Mert nem úgy szeretném leélni a hátralévő életemet, hogy egy olyan városban élek, amit utálok, ahol nincs semmi."
Hát de ott a férjed, a gyereked és így a saját családod, az meg azért csak valami! Vagy nem elég?! Miért ennyire fontos, hogy napi mozgásban legyél házon kívül? Mintha menekülnél...
válasza:Most mindenféle rosszindulat nélkül, de a kérdezőnek az a baja, hogy semmilyen élettapasztalata nem volt eddig a fővároson kívül, mielőtt kiköltözött volna. És sokaknak bejön ez a változás, míg másoknak, például a kérdezőnek nem. Én például biztosan hasonlóan éreznék, ha be kellene költöznöm Pestre, szerintem nagy összegekben lehetne fogadni arra, hogy meddig bírnám. Ez olyan mint egy tigris, akit bevágnak az állatkertbe, vagy mint egy nevelt farkas, akit kivágnak a pusztába, hogy "nosza éljél!" Egyik sem egy jó történet.
Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki a férjjel való beszélgetésből, én őszintén meg vagyok lepődve, hogy a férj nem érzékelt semmit ebből a szenvedésből, annak ellenére, hogy ez egy "jó házasság". Mindenesetre akárhogy döntötök, az ingázást nem ajánlom, szerintem teljesen el fog titeket idegeníteni egymástól, hosszútávon ez nem vihető (pl. 1-2 hónap teljesen okés lehetne).
Mégis, a kompromisszumot, szerintem te kezdd el kérdező, és ez ne abból álljon, hogy állandóan felvezetesz. Azt írtad, hogy a család, barátnők miatt hiányzik nagyrészt a főváros. Nos ha a hegy nem megy Mohamedhez, mehet Mohamed is a hegyhez nem? Családot, barátnőket nyugodtan le lehet hívni magatokhoz is ám.
Sétálni lehet vidéken is, a mozgás egy kicsit rajtad is segíteni fog (mert tényleg olyan, mintha depressziós lennél), majd a játszótéren szerezni fogtok barátokat, ismerős anyukákat stb.
Nem a tiéd a vidéki élet, okés, de próbáltad már? Most még nem olyan jó az idő, de tavasszal tölts több időt kint a kertben, próbáld meg, az nem fog téged kikapcsolni, vagy örömet okozni?
Ezek csak ötletek.
Nekem inkább az jön le a válaszaidból, kérdező, hogy nem a hellyel van bajod, hanem a helyzettel: a férjed dolgozik, te pedig egyedül vagy otthon a babával és nincs társaságod (utóbbit többször le is írtad). Valószínűleg régóta gyűlik benned ez az "unalom" (ne úgy értsd, hogy ez egy piti probléma) ez az ingerszegény környezet, és mindig ha felmész Bp-re, akkor feltöltődsz, mert ott van minden és mindenki, akit csak ismersz. Akármilyen kisvárosban is laktok (mégsem falu!), kizártnak tartom, hogy a környéken se találnál olyan programokat, ami érdekel. Jársz edzésre, akkor mégsem olyan istenhátamögött vagytok, ahol nincs semmi. Kérd meg a férjedet, hogy vigyen el helyekre, amiket ismer, vagy fedezzétek fel együtt a környéket.
Cukrászdák, fagyizók, éttermek, vadasparkok, üzletsorok, sportklubbok, zenés rendezvények, szakkörök nem csak Bp-n vannak, sőt.
59-eshez sok gondolatában csatlakozom
Igen, lehet babakocsival futni. Vannak külön erre való babakocsik is.
A futópadért sosem voltam oda, sokkal jobban esik a mozgás rendesen, friss levegőn. De ez itt nagyon részletkérdés már, nyilván nem az motivál a legjobban a visszaköltözésben, hogy ott majd futhatok annyit és ott, ahol csak szeretnék, gyerekkel vagy nélküle.
Nem szeretnék itt élni az életem hátralévő részében. Nem szeretnék indoklásokat írni, úgysem fogja ezt a helyzetet megérteni, átélni senki.
válasza:Az pedig nekem nem élet, hogy olyan helyen kell élnem, ahol utálok lenni. Erről ennyit.
Nem akarom kész tények elé állítani, de az szinte 100%, hogy a tavaszt nem fogom itt megvárni, nem tehetem ezt magammal, a lányunkkal. Itt nehéz kompromisszumra jutni, de remélem, hogy mi fontosabbak vagyunk neki, mint a munka vagy a szülei.
válasza:Hogy jön ide a futás?
"Nem szeretnék itt élni az életem hátralévő részében. Nem szeretnék indoklásokat írni, úgysem fogja ezt a helyzetet megérteni, átélni senki." Akkor ezt a férjeddel is közölnöd kell. Azt írtad, hogy nem akarod kész tények elé állítani, de nincs más választásod, vagy szenvedsz ugyanígy tovább. Emiatt kár volt kérdést kiírni, mert ha ezt így eldöntötted, akkor nincs min filozofálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!