Van, aki ingázik a munkája és a család között? Milyen így az élet? Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?
Budapesten éltünk, én ott is születtem, nőttem fel. Imádtam az ottani életemet/életünket, az a tipikus nagyvárosi lány/nő voltam mindig. Összeházasodtunk, lett egy kisbabánk, úgy terveztük, hogy maradunk a fővárosban, már megvolt a telkünk is, amire építkeztünk volna.
Aztán a férjem kibékült az édesapjával, aminek egyrészt örültem én is nagyon, viszont másrészt akkor kezdődtek a gondok... Apósoméknak van egy cégük, régen a férjem is dolgozott benne, úgy volt, hogy később ő veszi át. Mikor összevesztek, ez a terv füstbe ment, de voltak más munkái, nem is a pénz bántotta, hanem az egész viszály az apjával. Mikor kibékültek és megvolt a nagy összeborulás, a szülők mondták, hogy költözzünk ide, a városba, dolgozzon újra a családi cégben a férjem, mert az apja már nem bírja úgy a munkát, nem is csinálja már akkora szeretettel, lassan szeretne többet otthon lenni. Én ezt az ötletet akkor sem fogadtam kitörő örömmel, de a férjem annyira boldog és lelkes volt, hogy úgy voltam vele, adjunk ennek egy esélyt.
Szeptemberben költöztünk ide, ez egy kisváros. A környéken nincs nagyon semmi, se szórakozási lehetőség, se vásárlási opciók, se jó éttermek, kávézók. Nyáron több a turista, de ilyenkor, télen kb. embert nem látni az utcákon, lehangoló az egész. Nincsenek barátnőim itt, a lányunkkal vagyok napközben (10 hónapos). Annyira utálok itt, hogy mostanában már nem is próbálom meg itthon elütni az időt, hanem amikor a férjem elmegy dolgozni, fogom a babát, kocsiba ülünk és elautózunk Budapestre. Napközben ott vagyunk, vagy valamelyik barátnőmnél, vagy szüleimnél. Akkor érzem, hogy kicsit megint élek... Tudom, ez drámaian hangzik, de hazafele nem egyszer elkap a sírás, mert azt érzem, itt az életünk semerre nem halad, itt nincs hová fejlődni, nincs semmi. Egyedül vagyok teljesen.
Anyósomék, sógornőmék nem rossz emberek, de nagyon más a gondolkodásunk és arra már rájöttem, hogy nem jó sok időt velük töltenem, mert ott vannak az apró súrlódások, amikből könnyen sértődés lesz. De az sem megoldás, hogy én egész nap a babával vagyok, és várjuk haza a férjemet. Szeretnék visszaköltözni Pestre, visszakapni a régi életemet, újra jól érezni magam. De ő meg annyira szeret itt... Pont ezért nem mondtam neki még, hogy nekem ez a hely a pokollal ér fel körülbelül. Nem akarom tények elé állítani, próbálnék valami kompromisszumos megoldást keresni.
160 km az út, forgalomtól függően 1,5-2 óra autóval. Napi szinten ez szerintem sok lenne, de nyilván annak örülnék a legjobban, ha minden nap együtt zárnánk a napot. Szerintem az lenne a legjárhatóbb, ha mondjuk hétfőtől csütörtökig itt lenne, csinálná a munkáját, csütörtök estétől vasárnap estig/hétfő reggelig pedig otthon, Budapesten velünk.
Vagy állítsam választás elé, hogy vagy mi és a költözés, vagy a szülei és a munkája? Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.
13-as: bár nem nekem írtad, de szerintem ilyet senkibe se nevelnek bele, hanem amikor az ember anya lesz, akkor a saját élete háttérbe szorul és onnantól a baba érdekeit fogja nézni, hogy neki mi a jó és nem biztos, hogy az, ha sokat programozik, meg utazik a fővárosba személyi edzésekre.
Lehet, hogy ő pont a kerti fűszálakat találná érdekesebbnek! :)
De a barátnőid hogyhogy nem látogatnak meg legalább hétvégente hozzád is jöhetne valaki vagy nem?
Én is megértem, hogy rossz a kérdezőnek, mert odalett a korábbi élete, csak azt nem értem, hogy hogy fog ebből kimászni.
Most a férjét ráveszi, hogy költözzenek vissza?
Az apósával összeveszik?
A férjnek lesz-e gyorsan új állása?
Mi van, ha a férje már nem akar visszamenni a nagyvárosba?
Kinél marad a gyerek, ha emiatt szétmennek, mert a férje nem enged ?
"Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?"
Igen, beszéljél!!
Jézusom, hogy lehet olyat írni, hogy nekem nem kellett volna gyerek? Normálisak vagytok ti?! Azért, mert nem abban lelem örömömet, hogy itthon ülünk napközben? Beteg itt egynéhány felhasználó...
Én nem akarom, hogy itt látogasson meg bárki is minket. Vagyis nem arról van szó, hogy nem akarom, de nekem kell az, hogy kicsit kiszakadjak az itteni létből, hogy ott legyek a szüleimnél a babával, vagy barátnőkkel beüljünk a kedvenc helyekre, elmenjek egyet futni ott, ahol éveken át minden reggelemet indítottam stb. A vezetés sem fáraszt le, sőt, nagyon szeretek vezetni, "kikapcsol" teljesen.
25: hát akkor költözz vissza a gyerekkel és meglátod, hogy a férjed követ-e!
Persze előtte beszéld meg vele!
Én úgy érzem, hogy a régi életét szeretné visszakapni a kérdező és a régi társaságát.
A kérdés csupán az, hogy mit fog szólni hozzá a jelenleg boldog férj.
Az az igazság, hogy nem egy vidéki élet vs Budapest kérdést szeretnék.
Budapesten is vannak ugyanúgy csendes, zöld területek. Nem csak a zajos belvárosi részek vannak... Ott én sem tudtam volna élni soha. De a II.-XI.-XII. kerületek nagyon is élhetők.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!