Van, aki ingázik a munkája és a család között? Milyen így az élet? Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?
Budapesten éltünk, én ott is születtem, nőttem fel. Imádtam az ottani életemet/életünket, az a tipikus nagyvárosi lány/nő voltam mindig. Összeházasodtunk, lett egy kisbabánk, úgy terveztük, hogy maradunk a fővárosban, már megvolt a telkünk is, amire építkeztünk volna.
Aztán a férjem kibékült az édesapjával, aminek egyrészt örültem én is nagyon, viszont másrészt akkor kezdődtek a gondok... Apósoméknak van egy cégük, régen a férjem is dolgozott benne, úgy volt, hogy később ő veszi át. Mikor összevesztek, ez a terv füstbe ment, de voltak más munkái, nem is a pénz bántotta, hanem az egész viszály az apjával. Mikor kibékültek és megvolt a nagy összeborulás, a szülők mondták, hogy költözzünk ide, a városba, dolgozzon újra a családi cégben a férjem, mert az apja már nem bírja úgy a munkát, nem is csinálja már akkora szeretettel, lassan szeretne többet otthon lenni. Én ezt az ötletet akkor sem fogadtam kitörő örömmel, de a férjem annyira boldog és lelkes volt, hogy úgy voltam vele, adjunk ennek egy esélyt.
Szeptemberben költöztünk ide, ez egy kisváros. A környéken nincs nagyon semmi, se szórakozási lehetőség, se vásárlási opciók, se jó éttermek, kávézók. Nyáron több a turista, de ilyenkor, télen kb. embert nem látni az utcákon, lehangoló az egész. Nincsenek barátnőim itt, a lányunkkal vagyok napközben (10 hónapos). Annyira utálok itt, hogy mostanában már nem is próbálom meg itthon elütni az időt, hanem amikor a férjem elmegy dolgozni, fogom a babát, kocsiba ülünk és elautózunk Budapestre. Napközben ott vagyunk, vagy valamelyik barátnőmnél, vagy szüleimnél. Akkor érzem, hogy kicsit megint élek... Tudom, ez drámaian hangzik, de hazafele nem egyszer elkap a sírás, mert azt érzem, itt az életünk semerre nem halad, itt nincs hová fejlődni, nincs semmi. Egyedül vagyok teljesen.
Anyósomék, sógornőmék nem rossz emberek, de nagyon más a gondolkodásunk és arra már rájöttem, hogy nem jó sok időt velük töltenem, mert ott vannak az apró súrlódások, amikből könnyen sértődés lesz. De az sem megoldás, hogy én egész nap a babával vagyok, és várjuk haza a férjemet. Szeretnék visszaköltözni Pestre, visszakapni a régi életemet, újra jól érezni magam. De ő meg annyira szeret itt... Pont ezért nem mondtam neki még, hogy nekem ez a hely a pokollal ér fel körülbelül. Nem akarom tények elé állítani, próbálnék valami kompromisszumos megoldást keresni.
160 km az út, forgalomtól függően 1,5-2 óra autóval. Napi szinten ez szerintem sok lenne, de nyilván annak örülnék a legjobban, ha minden nap együtt zárnánk a napot. Szerintem az lenne a legjárhatóbb, ha mondjuk hétfőtől csütörtökig itt lenne, csinálná a munkáját, csütörtök estétől vasárnap estig/hétfő reggelig pedig otthon, Budapesten velünk.
Vagy állítsam választás elé, hogy vagy mi és a költözés, vagy a szülei és a munkája? Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.
Nem olvastam végig a válaszokat, de szerintem neked inkább honvágyad van, az a bajod. Nem az, hogy "vidék, és nincs ott semmi". Többször is csak a szüleidre, barátnőidre, mint hiányzó felnőtt társaságra hivatkozol. Ha lennének ott a kisvárosban éttermek, kávézók és hasonlók, akkor is unatkoznál. Beülnél egyedül a babával kavargatni a kávédat, és megölne az unalom... Ha már így is ennyit elautózol, valószínűleg maximum fele ennyi utazással találnál a környéken helyeket, szolgáltatásokat.
Nem a lehetőségek hiányoznak neked, hanem az ismerős környezet, és a hozzád közel álló emberek. Tulajdonképpen a leírásod alapján mikor Budapestre mész is a négy fal között ülsz, csak van társaságod. Ezzel nincs mit tenni.
Azért valahová hiába jár el az ember havonta-kéthavonta pár órára látogatóba, ha arról van szó, hogy oda kell költözni, akkor csak elgondolkodik rajta, hogy az mégis milyen lesz. Mert nyilvánvaló, hogy nem ugyanolyan. Nekem furcsa, hogy ennyire nem gondoltál bele.
Természetesen beszélgetned kéne erről a férjeddel, És ha kicsit is meg akarod próbálni megszokni azt a települést, akkor meg kéne próbálnod ismerkedni. Tudom, hogy mondani könnyű, én sem vagyok az az ismerkedős típus.
Természetesen később, mikor a gyerek számára már kellene majd a jobb infrastruktúra és lehetőségek (bölcsőde, óvoda, fejlesztés, foglalkozások), akkor már tényleg a kisváros "felszereltségi" hiányaival is bajod lesz, az érthető is, de most még csak az otthonod hiányzik.
Egyébként a munkahelyre való visszatérés is megoldhatná nagyjából a problémádat, addig meg ki lehet bírni azt a kis időt, ha mondjuk már másfél év múlva visszamész. De gondolom otthonról dolgozol, azért nem merült ez fel lehetőségként már a kérdés kifejtésében.
#95, ahogy a férjedése sem, értjük :)
Menj csomagolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!