Jogos, hogy engem azért nem néznek semmibe, mert messze lakok?
6 és fél évvel ezelőtt elköltöztünk 500 km-rel arrébb (ország egyik végéből a másik végébe).
Olyan szerencsés vagyok, hogy 3 velem egykorú unokatesóm is van. 2 unokatesómmal tizenkettedikesek vagyunk, harmadik unokatesóm 11, de ő csak 3 éves szakon van, így egyszerre ballagunk mind a négyen.
Mivel kb egy időpontban lesz mind a négy ballagás, így mint általánosban, most se hívom el őket.
Viszont meghívtam a rokonságot, hogy szalagtűző után legyen egy közös vacsora, meg a hétvégét töltsük együtt. A válasz nemleges volt.
Pedig a 6 és fél év alatt mi rengetegszer mentünk haza, ők sose jöttek hozzánk. Tudom, hogy mi költöztünk el, de az nem jelenti azt, hogy mindig nekünk kell menni, ha látni akarjuk őket.
Anyám szerint túlreagálom, pedig nem. Nekünk is ugyanannyi az 500 km, mint nekik, és szeretnék a családommal, rokonokkal ünnepelni, mert mi mindig minden alkalomkor hazamegyünk, őket meg az elmúlt 6 és fél évben egyszer kérem meg, és a válasz az, hogy nem. Általános iskolai ballagásomra is azért nem jöttek el, mert unokatesóim családja nyilván a saját gyerekük/testvérük ballagására megy, meg nem fognak 500 km-t utazni a többiek, ha a szomszéd településen is van egy. Ezt elfogadtam, hogy ilyen szempontból mellőzve vagyunk. De már 6 és fél éve költöztünk el.
Napi-heti-havi szinten tartjuk a kapcsolatot, kivel mikor és hogy.
Évente 4-5x járunk haza alapból. Ezen felül hívtak keresztelőre, esküvőre, stb. Oda is elmentünk.
Senki nem jött 6 és fél év alatt hozzánk. Ha nem is jön az egész rokonság egyszerre, legalább családonként a 6 és fél év alatt jöhettek volna. Mert mi igaz hogy csak 5-en vagyunk, de pl ahol egy családban 4-en vannak, ők simán eljöhettek volna már 20x is az elmúlt 6 és fél év alatt. De nem. Tilos. Mert hát mi költöztünk el, és az másokhoz való alkalmazkodás, hogyha meglátogatod a távollakó rokonodat, de te azért elvárhatod, hogy mindig jöjjenek. Mert a kisebbség meg a többség... na persze.
Senki se köteles hozzátok utazni. Ti azért jártok vissza mert látni akarjátok a rokonaitojat. Ők nem akarnak annyira látni titeket, hogy 500 km-t utazzanak.
Legalább rájöttél, hogy te nem hiányzol annyira nekik. Utazz haza te is kevesebbet.
Ez elmondható lenne a válaszolókról is, akiknek lassan már szótagolva kell leírni mindent, mert nem tudnak szöveget értelmezni:)
Az esetek többségében igen, a kisebbségnek kell alkalmazkodni a többséghez, de ez nem jelenti azt, hogy a többség egyetlen egyszer nem alkalmazkodhatna a kisebbséghez. De hagyjuk inkább. Felesleges itt bármit is beszélni olyanokkal, akik nem tudnak szöveget értelmezni se, és kétszeri olvasásra se tudják, hogy mi hol, hány méter.
Fejezd már be a hisztizést. Megkaptad a választ: a szalagtűző a lőtéri kutyát nem érdekli, ez csak neked esemény, pláne úgy, hogy nem is oda, hanem csak utána akarsz egyet kajálni velük.
Kajáljatok meg töltsétek együtt a hétvégét (te írtad)? Na és ki fizeti, áruld már el? Szüleid? Vagy te? Vagy az is elvárás a rokonoktól, hogy finanszírozzák meg a hétvégét, mert téged kell ünnepelni? Szállj már le a földre, kérlek.
Nem egy alig 18 éves csitri fogja kioktatni a családot arról, hogy kinek-mikor-hova kell mennie látogatni. Hívtad őket, nem mennek. Pont. El kell fogadni, majd legközelebb nem hívod őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!