Úgy érzem kinőttem a “gyerekszobát”. Valaki más is érezte már így magát?
Ezt a kérdést csak azért írom ki, hogy beszélgetést indítsak, nem várok konkrét megoldást. Csak szeretném kiírni amit gondolok és kívancsi vagyok hogy mit gondoltok erről, volt/van e más is ilyen cipőben.
Szóval 21 éves vagyok, egyetemre járok és 2 éve párkapcsolatban élek. Az utóbbi két dolog gyökeresen megváltoztatta az életemet, megváltozott a rutinja az életemnek.
A probléma az hogy van kettő kicsi testvérem, és nagyon nagy a korkülönbségünk, köztünk meg 2 év van. Emiatt a családom többi részének teljesen más a bioritmusa. Ők 6-kor kelnek mert mennek a suliba a gyerekek, és este fél 8-8 között mennek aludni. Ez engem addig nem zavart amíg nem jártam egyetemre , és nem volt barátom, mert addig otthon voltam minden nap, mikor gimis voltam akkor már legkésőbb 5-kor otthon voltam. Most viszont sokszor este 8-után érek haza mert este vannak óráim az egyetemen, illetve van hogy átmegyek a barátomhoz és este 9-re hazahoz. És az a probléma hogy ilyenkor már mindenki alszik otthon, emiatt sokszor érzem magam szarul hogy én akkor érek haza, nem tudok sokszor vacsorázni meg járkálni a lakásban mert felverném a családot( a lakásunk úgy van kiépítve hogy a nappalinkban van a konyha és onnan nyílik az összes hálószoba). Aztán, nekem iszonyatosan sokat kell tanulnom az egyetemre, a családom viszont vígan elvan hétvégente , mennek mindenfele. Én meg mindig kimaradok mindenből. Egyébként a barátomnak is 10-12 évvel fiatalabb tesói vannak, de náluk vhogy más az életforma, ott nincsen az hogy este takarodó van és mindent a gyerekek igényeihez igazítanak. Úgy érzem, hogy teljesen kinőttem ezt a közeget és elég rosszul érzem magam itthon. Furcsa szituáció ez hogy a barátommal azt tervezzük hogy mikor hogyan költözzünk össze, meg gyermekvállalásról is beszélgetünk, közben meg itthon ugyanúgy vagyok kezelve mint a kistestvéreim( ez alatt azt értem hogy folyamatosan minden apró botlásom miatt leüvöltenek, ha kiöntöm véletlen a tejet a földre vagy ha útban vagyok a konyhában stb ).
Nagyon sok minden zavar ami itthon van, a barátommal sokkal jobban érzem magam, és úgy érzem hogy szintet kéne lépnem és hamar elköltöznöm, mert már teljesen más utakat járok( folytatom kommentben)
Sokan azt hiszitek, ez a legnagyobb bajom hogy a kávéfőzőnk szénné van égve és undorító íze van, meg van hogy két hétig nem mossák a ruhákat… Nem fogok mindent felsorolni, leírtam azt is hogy konfliktus van abból ha elmondom mi nem tetszik. Mit gondoltok, nem tennék szóvá ha én indítanám be a mosógépet…. meg ha a mosdókagylóban kezdeném el mosni az 1-3 hetes ruháimat?( ami nem két darab ugyebár)… gondolkodjatok már kicsit.
“Ki nem szarja le hogy neked mi tetszik v sem”
Ez a baj az én szüleimmel is meg akik ezt képesek leírni. Csomó mindent írtam, hogy sokszor nincs itthon kaja, hogy hangoskodnak mikor tanulnék stb. Renden van hogy van valami bajom. De az a legnagyobb baj hogy ha valami nem tetszik (BÁRMI KISEBB NAGYOBB) akkor én kb kussoljak mert én vagyok a gyerek és ez a szüleim háza, és nem beszélhetem meg velük mert támadásnak veszik. És nekem ne mondja azt senki hogy ez rendben vagy, hogy az alap jólétem nincs biztosítva és el vagyok nyomva…
Ugyanezt éreztem/érzem, ráadásul 2 testvéremmel egy szobában is élek. Szintén 21 vagyok.
A szüleimmel beszéltem erről, hál'Istennek megértették az igényeimet, és közösen találtunk korrekt megoldást.
4 ezerért már tudsz venni 6 személyes kávéfőzőt.
Indítsd be a gépet úgy hogy nem kéred az engedélyüket.
De miért izgulsz azon, hogy szóvá teszik a mosást? ÉS?? Te meg elmondod, hogy mostantól te mosol. Gondolom a tesóid az iskolában esznek, azért nincs otthon mindig étel, 20+ év után elfogadható, hogy anyukád nem robotol a konyhában munka után. Te is tudsz magadnak főzni. A gyerekek meg hangosak, illetve a lakás elosztásából adódóan, ha nem azok, akkor is hallod. Ez van.
A legtöbb fiatal felnőtt várja, hogy elköltözzön, és bosszantja az eltérő életritmus, meg hogy a szülei szemében még mindig gyerek. De a szüleidet hibáztatni ezért, meg toxikusnak nevezni, túlzás és visszataszító.
Istenem...toxikus, az :D
21 éves vagy, valószínűleg te ugyanígy felcseszed a szüleid apró dolgokkal, felkapcsolod a villanyt, amikor más aludna, kussolni kell, amikor tanulsz, nem lehet aludni, amikor ott vagy, mosni kell rád meg főzni, ugyanolyan toxikusnak lehetne téged is beállítani.
Ezek nem toxikus dolgok, hanem egyszerűen más életszakaszban vagytok más igenyekkel.
Majd ha elköltözöl, jobb lesz, keress és vállalj el bármi munkát, menjetek albérletbe a barátoddal. Ha ez nem megy, ki kell várni míg végzel.
21: aha... van két kiskorú testvered és nincs otthon kaja... nagyon hihető, hogy az állítólag agyonajajnározott kistesóidat éheztetik a szülők... 😂
Új mesét kérünk. 😁
ennyi hisztit amit itt te le írtål. fogod be teszed mosåst azt kėsz ha nem tetszik kåvé főzö vegyėl magadnak újatt.
te csak panaszkodni tudsz ha nem tetszik ami most van költözz össze albėrletbe a baråtodal .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!