Mennyire jogos a 25 év feletti fiatalokat gyerekvállassal csszegetni?

Alapjában nem illik (és akkor még finoman fogalmaztam) teljesen lényegtelen hány évestől kérdezik.

35 évesen lehet valaki már 10 éve próbálkozik, de az is lehet nem szeretne babát mindenkinek a saját döntése. Pont így bunkóság megkérdezni 25 évestől is 30 évestől is, aztán ha van egy gyerek, akivel egy napja mentél haza a kórházból érkezik a "mikor jön a tesó" kérdés. Leginkább IQ kérdése ki milyen kérdésekkel bombázza a másikat a kisebb rész pedig csak simán tapintatlan.

Összességében peregjen le rólad ez a te életed és a te döntése(i)d a gyereket neked kell felnevelni nem a rokonnak, barátnőnek, szomszédnak. Ha lesz gyereked lesz, ha nem akkor nem ebben szerencsére nem más dönt még akkor sem ha napi 2x megkérdezi.

ma 09:42

Vagy inkább a lőtéri kutyának sem kellenek, mert elviselhetetlen a személyiségük. Amikor valaki a gyerekvállalást említi nekik, akkor idegre tapintanak.

"Mitől kellemetlen?"

Írták már korábban, nem csak az az opció létezik, hogy valaki tudatosan nem akar gyereket. Lehet nagyon is szeretnének, de nem jön össze, elvetélt, vagy csak egyszerűen nem adottak az anyagi feltételek. Ezt nem tudhatod. És ha nem vagy olyan viszonyban az illetővel, hogy erről önként beszámoljon neked, akkor nincs is közöd hozzá.

De igen ez a legegyszerűbb, magaslóról beugatni a másiknak.

ma 10:04

De, a szokásos tinihiszti és a magunkat kiélés vágya.

Aztán eléri őket huszonévesen a gyerekláz és beállnak a sorba, de 14-18 évesen még lázadnak rendesen és utálják anyut-aput.

Összesen 3 gyerekmentes 30 felettit ismertem, egyik sem volt normális.

Az egyik 47 évesen az anyjával élt és sárgalapos volt, a másik kezeletlen szociális fóbiás 38 éves, aki otthonról is alig tudott kimenni, a harmadik pedig egy 45 éves ausztriai prosti.

A többség kinövi ezt a korszakot, ahogy azt is, hogy a szülőkkel nem beszélünk semmiről, mert húdeciki.

"Összesen 3 gyerekmentes 30 felettit ismertem, egyik sem volt normális."

34 éves vagyok, gyerekmentes. És nem. Nem érzem magam különbnek attól, akinek van gyereke. Egyszerűen én döntöttem így, mert úgy érzem sem anyagilag, sem pedig érzelmileg nem lennék alkalmas gyereknevelésre. A család miatt sok mindent feláldoztam, és úgy érzem erre nem lennék már képes. És arra sem, hogy egy életre szóló felelősséget vállaljak a nyakamba. Mert egy gyerek az.

Nem érzem magam egyáltalán nem normálisnak, sőt! De én is szembe futottam olyanokkal, akik ezzel a kérdéssel nyaggattak állandóan, és eléggé unalmas volt. De azért érdekel, hogy te és a hozzád hasonlók miért gondolják azt, hogy az életet csak egy féleképpen lehet élni? Miért gondolja úgy, hogy csak gyerekkel lehet teljes életet élni, és mindenkinek annak kell lennie az életcéljának, hogy utódot hozzon erre az egyébként is túlnépesedett világra?

A kérdésre is válaszolva:

A gyerekvállalás magánügy, és csak az adott személyre/párra tartozik senki másra.