Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak, hogy a párom...

Mit csináljak, hogy a párom könnyebben viselje a gyerekei hiányát?

Figyelt kérdés

A felesége 2 hónapja költözött el a gyerekeikkel, azóta elég viharos a viszonyuk (a feleséggel is, és a gyerekekkel is).


Elválnak, szerencsére ez a része az ügyvédekre van bízva és volt szerződésük is, így ez a jobbik eset. Viszont a gyerekeket azóta csak párszor látta, azt mondják, hogy nem akarnak idejönni, nem akarnak velem találkozni, vagy beszélni és hogyha ők nem jöhetnek ide, költözzön oda hozzájuk a párom... Nem arról van szó, hogy ne jöhetnének, hiszen itt van a szobájuk, rengeteg holmijuk is maradt még és őket szívesen látjuk bármikor, hiszen ez az otthonuk. De olyan már tényleg nem lesz, hogy itt van az anyjuk is...

Nem olyan kicsik amúgy, 9 és 11 évesek.


Az elején még nem éreztem a páromon ezt a feszültséget, de az utóbbi hetekben már egyre rosszabb.

Például az elején tervezgettünk, beszéltünk arról, hogy esetleg eladná ezt a házat, építtetnénk egy újat. Most, mikor felhoztam, már azzal jött, hogy ez a gyerekei otthona, minek váljon meg tőle...

Az az autó is az övé, amit a felesége használt és itt is hagyta. Mondta, hogy az jobb, mint az enyém, használjam nyugodtan, de gondolom érthető, hogy miért nem szeretném. Megbeszéltük, hogy azt is, és az én mostanimat is eladja és kapok egy újat, egy jobbat. De már az is baj, ha egyáltalán felhozom, mert neki most nincs se ideje, se kedve autószalonokba járni. De én meg nem értek az autókhoz, ő fizeti bele a több pénzt, nem akarok ebből kényelmetlenséget.


Nagyon hamar feszült lesz, fogyott is szerintem, kicsit be is zárkózott. Szeretnék segíteni neki, most is mondtam, hogy menjen el valahová a gyerekekkel nyaralni, vagy vigye le őket a nyaralóba, vitorlásozzanak vagy csináljanak valami közös programot pár napig. De nem, mert pár órát alig bírnak ki vele, meg hogy az anyjuk sem engedné őket...

Nem tudom, mit csinálhatnék, mert nagyon én nem akarok ebbe belefolyni, hogy pl. én hívom ide a gyerekeket, vagy én szervezek programot négyünknek, mert ezeket még korainak gondolom.



2021. júl. 20. 20:27
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯
 101/189 anonim ***** válasza:
91%
104: nekem is ez a műsor jutott eszembe.... :)))))))))))))
2021. júl. 21. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/189 anonim ***** válasza:
12%
Azért bírom, hogy mindenki a kérdezőt szidja és nem azt a jótett, daliás, családcentrikus, szent életű férfit, aki félrekefél….
2021. júl. 21. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/189 anonim ***** válasza:
98%

"Ő csak dugni akart egy jót."

De akkor biztos talált volna valakit, aki nem házasságban él.

Azzal egyetértek, hogy itt a pasi a sokkal nagyobb féreg. Ha rosszul működik a házassága és ki akar lépni, akkor előbb váljon el, aztán mehet a dugimugi másokkal. Így a válás sem lett volna ennyire csúnya és a gyerekekkel is megmaradhatott volna egy sokkal jobb viszony.

De ettől függetlenül a kérdezőnek is lehetett volna annyi gerince (ha már a pasinak nincs), hogy egy családos pasi mellé nem ugrik be az ágyba.

2021. júl. 21. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/189 anonim ***** válasza:
98%
108. Dehogynem szidják. Egy elismerő komment sincs a pasi irányába. Csak egy szarjankó az is, aki helyett csináltak volna inkább kisszéket.
2021. júl. 21. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/189 anonim ***** válasza:
98%
Jaj, a pasi is egy patkány, senki sem mondja, hogy nem. De ez a nő is egy gerinctelen. És normális nőben igenis van annyi, hogy nem mászik nős emberre, vagy ha ő próbálkozik, akkor van benne annyi tartás, hogy elutasítja. Ha nem, azzal magát árazza be, pontosan annyira, amennyit ér a becsülete.
2021. júl. 21. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/189 anonim ***** válasza:
17%
Lehet töröltetni a kommentem, de attól még igaz, amit írtam.
2021. júl. 21. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/189 anonim ***** válasza:
94%

Nem véletlenül gondolom azt, hogy akkor állsz készen egy új kapcsolatnál az összeköltözésre, ha a régi párod által főzött pörkölt/káposzta már elfogyott a fagyasztóból... Nálad meg fogadjunk még a heti maradék is ott volt a hűtőben meg még az ágynemű se lett kimosva, mielőtt beköltöztél.

Ez minden gerinces, erkölcsös embernél kivágja a biztosítékot, főleg a gyerekeknél...

2021. júl. 21. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/189 anonim ***** válasza:
94%
Igen, utolsó. Aki ezt nem érti, annak hasonló lehet az érték mrendszere, annak kár magyarázni, hogy miért is visszataszító ez.
2021. júl. 21. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/189 anonim ***** válasza:
93%

Azt nem tudom soha az ilyen eseteknél, hogy ezek a k_rvák hogy vezetik ezt elő a családjuknak?


Anyu, apu, Ica néni, bemutatom Lacit. Igaz, hogy 20 évvel idősebb nálam és kétgyerekes család apa, de ne izguljatok, a feleségét már kirakta. Ugyan még nem váltak el, de esténként már a hitvesi ágyban én szopom bő nyállal és már kinéztem az új kocsim színét is, amit ő vesz nekem.

Jajj kislányom nagyon büszkék vagyunk rád, hogy ilyen életrevaló vagy. Csak hamarabb is kitalálhattad volna, hogy a pi_nádból akarsz élni, akkor nem költünk annyit a taníttatásodra.


Valahogy így? Az extra vastag pénztárca a szülők szívét is ellágyítja?

2021. júl. 21. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/189 anonim ***** válasza:
88%

109.

Mindjárt törölve leszel, én szebben fogalmaztam, hgy mennyire ciki már, hogy a pasi mérgesen szól már rá, hogy nem akar milliókat rákölteni most és szegényt ez annyira nyomasztja, de ő nem aranyásó.

2021. júl. 21. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!