Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak, hogy a párom...

Mit csináljak, hogy a párom könnyebben viselje a gyerekei hiányát?

Figyelt kérdés

A felesége 2 hónapja költözött el a gyerekeikkel, azóta elég viharos a viszonyuk (a feleséggel is, és a gyerekekkel is).


Elválnak, szerencsére ez a része az ügyvédekre van bízva és volt szerződésük is, így ez a jobbik eset. Viszont a gyerekeket azóta csak párszor látta, azt mondják, hogy nem akarnak idejönni, nem akarnak velem találkozni, vagy beszélni és hogyha ők nem jöhetnek ide, költözzön oda hozzájuk a párom... Nem arról van szó, hogy ne jöhetnének, hiszen itt van a szobájuk, rengeteg holmijuk is maradt még és őket szívesen látjuk bármikor, hiszen ez az otthonuk. De olyan már tényleg nem lesz, hogy itt van az anyjuk is...

Nem olyan kicsik amúgy, 9 és 11 évesek.


Az elején még nem éreztem a páromon ezt a feszültséget, de az utóbbi hetekben már egyre rosszabb.

Például az elején tervezgettünk, beszéltünk arról, hogy esetleg eladná ezt a házat, építtetnénk egy újat. Most, mikor felhoztam, már azzal jött, hogy ez a gyerekei otthona, minek váljon meg tőle...

Az az autó is az övé, amit a felesége használt és itt is hagyta. Mondta, hogy az jobb, mint az enyém, használjam nyugodtan, de gondolom érthető, hogy miért nem szeretném. Megbeszéltük, hogy azt is, és az én mostanimat is eladja és kapok egy újat, egy jobbat. De már az is baj, ha egyáltalán felhozom, mert neki most nincs se ideje, se kedve autószalonokba járni. De én meg nem értek az autókhoz, ő fizeti bele a több pénzt, nem akarok ebből kényelmetlenséget.


Nagyon hamar feszült lesz, fogyott is szerintem, kicsit be is zárkózott. Szeretnék segíteni neki, most is mondtam, hogy menjen el valahová a gyerekekkel nyaralni, vagy vigye le őket a nyaralóba, vitorlásozzanak vagy csináljanak valami közös programot pár napig. De nem, mert pár órát alig bírnak ki vele, meg hogy az anyjuk sem engedné őket...

Nem tudom, mit csinálhatnék, mert nagyon én nem akarok ebbe belefolyni, hogy pl. én hívom ide a gyerekeket, vagy én szervezek programot négyünknek, mert ezeket még korainak gondolom.



2021. júl. 20. 20:27
 141/189 anonim ***** válasza:
21%
itt kiélheti magát minden fröcsögő
2021. júl. 21. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 142/189 A kérdező kommentje:

A félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy semmilyen kommentet, vagy "választ" nem töröltettem, ugyanis az oldalon sem voltam ma. Elhiszem, hogy valaki itt éli az életét, napi 15-ször felnéz, de nekem kicsit sűrű ehhez az életem.

A további mocskolódást pedig nem kívánom olvasni, szép estét mindenkinek!

2021. júl. 21. 21:07
 143/189 anonim ***** válasza:
95%
A stílusod a második barátnőmre emlékeztet, 3 hónapig voltunk együtt. Megcsalt engem egy ötvenéves palival, aki olyan, mint Béci az Éjjel-nappal Budapestben (nem követem a sorozatot, de őt a reklámokból megjegyeztem). Amikor rájöttem, féregnek neveztem, és kidobtam a lakásból, amit a szüleimtől örököltem (apám kétéves koromban, anyám tizenkilencéves koromban halt meg), elkezdett ügyvéddel fenyegetőzni, hátha megijedek. negyedéves joghallgatóként ez nem jött be... Ő volt ilyen, hogy nem érti, miért gyűlölik az emberek (előttem két hapsival járt, mindkettő többször megverte, én nem, de meg tudom érteni az elődeimet), miért nem családi házban lakunk, ő ártatlan, stb. Nem Renátának hívnak véletlenül?
2021. júl. 21. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 144/189 anonim ***** válasza:
90%
Kérdezző gondolj a gyerekek helyzetébe , 2hónapja még egy család voltak ,majd hirtelen megjelentél te az ajtóban ,és ő nekik menniük kelett. Beletiportál 2kisgyerek biztonságába. És apukának tetszet akkor a helyzet hogy fiatal nuni vagy ,de hidd el nem adok 3hónapot és te repülsz és ők újra egy család lesznek. Kezd rájönni ,hogy mit veszített ,mert veled nem nyert semmit. 2hónap telt el de te már egyből árulni akarod a házat és az autót. Gondolkodj felnőttként kérlek. És ne vállalj gyereket ilyen mentalitással. Apuka is hibás persze mert valamivel biztos megfogtad ha már eldobta miattad a családját. Lehet anyuka is hibázott hogy ide jutottak. De a gyerekek semmiről sem tehetnek ,ne akard elvenni az apjukat tőllük. Gondolj bele neked hogy esett volna ez annak idején amikor ilyen idős voltál? Ugráltál volna örömödben? Mert ha igen akkor menj dokihoz,mert baj van veled. Kérlek ne tedd tönkre a gyerekek életét azzal hogy elveszed tőlük az apjukat.
2021. júl. 22. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 145/189 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem hagyjátok. Ez a kérdező is az a típus, aki felbsz ide egy kérdést, aztán meg nem érdeklik a válaszok. Esetleg azok, amikben körbe ajnározzák, hogy ő milyen fasza csaj. De 1 percig sem gondolkozik el azon, hogy az ő tettei, viselkedése vajon mennyiben befolyásolta ennek a helyzetnek a kialakulását. Csak a megsértődés megy neki is.

Szóval csak eggyel több felesleges semmitmondó kérdés van az oldalon.

2021. júl. 22. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 146/189 A kérdező kommentje:

Mert az hol válasz a kérdésemre, hogy oldalakon át mocskolni próbálnak és semmi másról nem szól a komment, csak hogy mit gondolnak rólam? :)


Közben meg a kutya nem kérdezte a véleményüket a helyzetről, a kapcsolatunkról, vagy a személyemről.

2021. júl. 22. 08:53
 147/189 anonim ***** válasza:
92%

Nézd, a "mocskolódásokban" rávilágítanak a jellemedre, hibáidra, viselkedésedre, amik nagymértékben hozzájárultak a helyzeted kialakulásában. Lehet szebben is leírni ez tény, de minek, ha el sem gondolkozol rajta, szerinted így kellett ezt csinálni mindenképpen? Te sem rendelkezel megfelelő önkritikával, ahogyan az emberek többsége sem. És itt várod a csodát, hogy megoldják helyetted és a "jellemes" pasid által kialakult helyzetet.

Egyet viszont megkérdeznék, bár valószínűleg tekintve az eddigi hozzáállásodat nem fogok rá továbbra sem választ kapni. Miért zavar jobban a feleség által használt autó, mint az általa is használt fa.sz? Az gusztusosabb?

2021. júl. 22. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 148/189 A kérdező kommentje:
Nem szeretem a terepjárókat, inkább a sportosabb autók szerelmese vagyok. Remélem, ettől a választól megnyugszik a lelked! :)
2021. júl. 22. 09:15
 149/189 anonim ***** válasza:
98%
Nem úgy volt, hogy nem olvasod el a többi választ?
2021. júl. 22. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 150/189 anonim ***** válasza:
93%

Legutóbb még az volt a problémád, hogy a feleség használta az autót.

"Az autónál is ő mondta, hogy használjam a felesége autóját, amikor mondtam, hogy nem szeretném, akkor is azonnal mondta, hogy kaphatnék egy újat, amit senki más nem használt előttem, ha az nekem kényelmesebb."

Te sem tudod már, miket beszélsz összevissza.

2021. júl. 22. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!