Mit tennétek a ilyen helyzetben? Mi van a feleségemmel? Mi lesz ennek a vége?
7 éve az édesanyja lebetegedett, lebénult és egyből azt mondta hogy beadja öregotthonba. Nagyon tisztelem anyósomat és kiváló viszonyom van vele. Mondtam hogy szó sincs róla és én fizetem az ellátását. Úgy is volt.
Hála Istennek anyósom él és a körülményekhez képest fizikailag jól van, megtanult járni valamennyire, csak sajnos demens. De 90-hez közeledve nem csoda. Mindegy is, gondoskodik róla 2 nő felváltva a nap minden órájában.
Most a szüleim betegedtek le. Sajnos édesapámnak légzőszervi és keringési betegségei vannak, édesanyámnak ízületi és csont problémái. Mondtam hogy kell keressek egy személyt aki napi egyszer rájuk néz és esetleg elmegy bevásárolni, vagy megnézni hogy bevették-e a gyógyszereket stb. Hála Istennek amúgy még tudnak magukról gondolkodni annyira, hogy ne kelljen teljes ellátás. Amikor mondtam hogy keresek egy embert, látszott rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet.
Tegnap nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy be kell őket adni egy otthonba.
Rettentő ideges lettem, nagyon összevesztünk, mondtam neki hogy mikor lett ennyire önző és rosszindulatú... Ő meg folyton azt hajtogatta, hogy nem érti miért nem "nyomjuk az öregeket" (az anyjára is értette) egy otthonba, mert nekünk az jobb...Lényeg a lényeg, hogy annyira eldurvult a vita, hogy féltem hogy elvesztem az önuralmam, ezért elmentem otthonról.
Soha nem káromkodtam neki, nem is emeltem rá soha kezet, ezért most hogy elkerüljem hogy tettlegességé vagy trágársággá fajuljon a dolog, inkább elmentem.
Nagyon feldúlt voltam ma egész nap, nem is tudtam dolgozni. Megint vitáztunk egy kört, de ma leléptem még azelőtt hogy átment volna a dolog üvöltözésbe.
Nem tudom mit tegyek... 19 éve vagyunk házasok, komolyabb gondok soha nem voltak köztünk. Az biztos, hogy mindig anyagias volt, de nem viselkedett önzően.
Mi lehet ilyenkor? Különköltözés? Válás? Beszédszünet? Felejtsük el? Tényleg tanácstalan vagyok, ilyen nem történt soha a családunkban...
válasza:
válasza:Savlekötő, én simán pelenkáztam az apósom, de nekem ugye ahogy is ez a szakmám. Anyukám viszont otthonban volt. Nem volt lehetőségünk arra, hogy spec ágyat szerezzünk, nem lehetett mobilizálni itthon,
Minden tiszteletem. Engem frusztrálna ha a saját gyerekem csinálná ,akkor inkább otthon,vagy szakápoló,Meg ronda érzés eleve a kiszolgáltatottság és h rá vagyunk utalva másokra tőlük időt veszünk el,persze a szeretet függvénye ki hogy éli ezt meg családon belül,de inkább kivül álló személytől számomra kevésbé lenne ez frusztráló érzés.
válasza:300
Mégegyszer szörnyen sajnálom ami veletek történt... Nagyon rossz ezt olvasni. A mai gyerekek többsége nem tudja (bevallom én sem hála Istennek) hogy milyen az amikor a nagyszüleim ez kell menekülj mert otthon nem kaphatsz enni, vagy mert bántalmaznak. Kívánom hogy amilyen rossz volt a gyermekkorod, olyan jó életed legyen ezután. És kívánom azt is, hogy a gyermekeidnek jobb körülményeket tudj biztosítani, példamutató szülő légy!
302
Őszinte tiszteletem! A jószándék és önzetlenség meg volt benned és ez a fontos. Nyilván ha a körülmények nem megfelelőek, túl sok alternatíva nincs, mert több rosszat csinálsz mint jót. Sajnálom ami történt.
Nos, hála Istennek tudtunk beszélni ma este normálisan.
Nagyon köszönöm még egyszer azoknak akik elmondták, mit tennének az adott helyzetben és hasznos tanácsokat adtak.
Leültünk, én elmondtam az én álláspontomat és azt hogy ha nem is értünk egymással egyet, hagyjuk a vitát, mert a gyermekeknek ez egy trauma. Megbeszéltük, hogy egy darabig külön alszunk (én javasoltam hogy aludhatunk hosszabb távra is, nagybátyámék sosem aludtak egy hálószobában, mégis 52 éve házasok és nagyon-nagyon boldogok) de mondta hogy szerinte elég annyi idő, ameddig egy kicsit tisztázzuk magunkban a gondolatokat. Mondhatni kellemesen elbeszélgettünk és átbeszéltük hogyan is gondolom. Ezzel kapcsolatban adott hasznos tanácsokat is és ötleteket (bár továbbra is ő otthon párti, de legalább nem erölteti).
Nagyon remélem hogy minden rendbejön körülöttünk mert ez olyan volt mint egy felfelé ívelő grafikonon egy függőlegesen lefelé irányuló esés, az életünkben.
Úgy érzem ő is és én is szeretnénk visszakapni azt az embert akik a vita előtt voltunk.
Kérdés, ha valaki tudna választ adni:
Hogy és mikor vessem szerintetek fel neki azt a kérdést, vagy inkább problémát hogy az anyja lassan az út végéhez közeledik és tegye meg felé a lépést ameddig nem késő?
Vagy egyáltalán szükséges hogy ezt én vessem fel vagy majd rájön ő is magától? Abszolút segítő szándékkal szeretném, mert miközben a feleségem és anyósom kapcsolatára írtam ide, rájöttem hogy ez is egy megbeszélni való dolog és tisztázni kell ameddig még lehet.
válasza: válasza: válasza:Minden kamu meg szokott oldódni a végére.
.
307
Nem, nem volt köztük konfliktus. Csak valahogy szégyellik az anyját. Pl volt hogy bizonyos eseményre nem akarta elvinni, mert mit fognak szólni hogy milyen ódivatú ruhákba öltözik, meg hogy pelenka van rajta. A szüleim győzték meg akkor arról, hogy nyugodtan vigye el, mert az anyja és bármilyen körülmények közt sem szabad szégyellje.
Én sem akarom erőltetni, pont ezért mondtam a végén hogy inkább nem említem neki egyelőre, hátha ő fog közeledni, őszintén. Mert semmi értelme hogy kényszerből tegye.
308
Igen,sajnos nekem ez nem apróság.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!