Minek házasodnak/illetve vállalnak gyereket az emberek,ha utána ,úgy is csak a szenvedés jön?

20-as!

Igen, piszok fárasztó, nagyon sokszor érzem magam kimerültnek, rossznak. De még így is azt mondom, hogy megéri csinálni. Hiába kell minimum 6x felkelni a gyerekhez éjszaka, hiába kell végigszenvedni a szülői értekezletet, elviselni a gyerek hisztijét, dackorszakát stb. Rohadtul megéri! Mert közben érzem, hogy szeretnek engem, érzem, hogy van 2 kis ember, akinek én jelentem a biztos pontot az életükben és én is viszont szerethetem őket. Az első pár év nagyon nehéz, sokszor nem hálás feladat, de amikor egy nap van 100 rossz pillanatod a gyerekkel, és 2 jó, akkor az a 2 is többet ér mint a 100.

Amikor valakik házasságot köt, akkor nem a statisztikákat fogja tanulmányozni, hanem a szíve szerint dönt. Természetesen nem jelenti azt, hogy minden rózsaszín cukorfelhő lesz, de az már rossz ha valaki úgy indul neki az egésznek, hogy ez úgyse fog működni.

Van sok rossz példa, ez tény. Lesz is mindig. De tényleg erre az a megoldás, hogy azt nyomatjuk, hogy inkább ne házasodjon senki, úgyis válás lesz? Nem inkább azt, hogy nézd, sokan elválnak, de ti gondoljátok át, hogy biztosan ezt akarjátok? És ha igen, akkor sok sikert, sok boldogságot, legyetek ti az ellenpélda?

Lehet csak én élek álomvilágban és nagyon jó környezet vesz körül, de hiszek benne, hogy a család egy biztos pont az életben. Lehet hogy úgy, hogy apa és anya nincs együtt, de ha így is sikerül tisztességesen, közösen nevelni a gyereket, az még mindig nem akkora tragédia.

Amúgy 24-es, ez a "szar, szar, szar a gyerekkel, meg sok nyűg, meg szenvedés van, meg hatszor kelek éjjelente, kimerült vagyok, nehéz, dE aKkOr Is MegÉri", ez egyáltalán nem úgy hangzik, mintha annyira megérné. :D

Nekem vannak dolgok az életemben, amiket imádok teljes szívemből, és nem igen van előtte "de", mert tényleg szinte mindent szeretek vele kapcsolatban.

Kezdjük akkor rögtön az elejéről, a szüléstől. 12 órán keresztül vajúdtam, pokoli fájdalmaim voltak szülés közben is, majd megszületett a lányom. Elhiszed nekem ha azt mondom, hogy 100x átélném újra, mert megérte? Mert van egy gyönyörű kislányom, akinek teljesen mindegy hogy nézek ki, mennyire van lenőve a festék a hajamról, mennyire vagyok kócos, mennyire van szar napom, azt mondja nekem hogy nagyon szeretlek anya és te vagy a példaképem.

Vagy mikor órákon keresztül festeget, rajzolgat nekem, és a végeredmény természetesen nem egy Mona Lisa, de mégis miattam dolgozott annyit? Vagy mikor 1 hétig beteg, összehány mindent, alig akarja megenni a gyógyszert, de mikor meggyógyul azt mondja, hogy köszönöm anya, hogy meggyógyítottál? Akinek nincs gyereke, az ezeket nem tudja átértékelni. Egy vadidegen gyerekkel én sem csinálnám ezt meg, én sem hoznék érte ekkora áldozatokat. De ő az enyém, belőlem és a páromból lett, bennem növekedett, megküzdöttünk egymásért.

Saját édesanyám példáját tudnám felhozni, aki gyönyörűen felnevelt engem és a nővéremet. Ő is sokat nyűglődött velünk, neki is nehéz volt. És a világot jelentette nekem az, mikor azt mondta hogy büszke rám, hogy örül hogy én vagyok neki. Mikor az esküvőmőn ott ült és pityergett, mikor ő mondott köszönetet nekem, hogy lettem neki.

Ezek azok az anyai pillanatok, amiért megéri csinálom. Megértem, hogy akinek nincs gyereke, az ezeket nem is érzi. Semmi baj nincs ezzel, csak ne kössön bele olyanba, amiről nincsen tapasztalata ;)