Jól tettem, h ezt mondtam, vagy ez azért mégiscsak elég durva volt?

Hát de szemét az aki azt irta keselyű vagy...

Szerintem nem olvasta el a többi kommented...

Persze úgy könnyű itélkezni ha nem tudja miről van szó..

Nagyon sajnállak,tényleg nem szép dolog a mamidtól..

:( Ez az ebéd amugy jó ötlet...

Menj bele

Ennél már csak az volt durvább, amit az én anyám csinált. Ő egy telket adott el, amit akkor örökölt, ez egy hosszabb folyamat volt (egy-másfél évig tartott). Ez idő alatt végig azt hangoztatta ő is, mennyit fog majd adni nekünk, a gyerekeinek, ha végre sikerült eladni (mi is négyen vagyunk, 1-2 milliót ígért attól függően, mennyiért tudja végül eladni).

Végül 20 millióért adta el, de nem is szólt nekünk, rokonoktól tudtuk meg. Mikor rákérdeztem (pusztán érdeklődve!), hogy akkor mi van a részekkel, amikről beszélt, felháborodott, hogy én milyen jogon várom el, hogy adjon, az az Ő PÉNZE. És különben idáig minden pénzüket ránk költötték, majd esetleg ad, ha marad... persze nem maradt, 2-3 év alatt elúszott.

Ennek 9 éve, 19 éves voltam akkor (tesóim 23, 21 és 9).

Én mondjuk nem tartottam volna igényt akkor azonnal a pénzre, de ő is arról beszélt, hogy nyit majd nekünk egy-egy számlát pár év lekötéssel, és jó érzés volt tudni, hogy mondjuk mire elvégzem a fősulit, lesz egy kis alapom az élethez. Nem egyből minden a fenekem alá (az nem is lett volna jó), de legalább nem nulla kilátás az életkezdésre.

Persze volt ebből pár vita az elkövetkező években, de sosem értette meg, miről beszélünk, és miért pályázunk mi az ő pénzére. Magamtól nem is vártam volna, de azért kb. másfél évi ígérgetés után (heti szinten emlegetve) kicsit érzékenyen érintett a reakciója.

Most külföldön élek. Még nem tudom, akarok-e bármikor pénzt hazaküldeni...

Előző vagyok.

Vagyis csak az alapsztorink hasonlít. Csak később olvastam el a többi kommentedet, onnantól egyáltalán nem hasonlít a történetünk, a mi vitánk nem fajult idáig...

Sajnálom, hogy ilyen a nagyid, nem tudom, mit tanácsoljak. Én nagyon nehezen, de túl léptem rajta, de persze sokáig bennem volt. De anyuval nem lehetett beszélni róla, mert mindig csak ugyanazt hajtogatta: az ő pénze, nem kötelessége adni - és végül is ez a része teljesen igaz, csak hát akkor minek tett nem egy, nem kettő, hanem kb. kétszáz ígéretet rá... Na de ez a része sosem jutott már el hozzá.

Szóval idővel már nem foglalkoztatott, hiszen ettől nem lett jobb a helyzetem, hogy azon a sosemvolt pénzen rágódtam. Idővel elköltöztem, most -mint említettem- már egy ideje külföldön élek... Nem rossz a kapcsolatunk egyébként, bár nem is annyira mély, de általában számíthatok anyura (főleg, ha megkérem valamire :)

Úgy látszik, csak a sok pénz volt az, ami anno kicsit "elvette az eszét". Ez sajnos sok emberrel megtörténik, ha hirtelen ekkora összeg pottyan a nyakukba (aztán ilyenkor kiderül, hogy nem is olyan sok - azaz nagyon hamar el lehet verni).

Szerintem próbálj Te is túl lépni rajta, ha nem is megy könnyen. Értem én, hogy már rég nem a pénzről van szó... A családi ebéd talán nem rossz ötlet, megpróbálhatjátok, de ne húzd fel magad. Igyekezz olyan nyugodt maradni, amilyen csak tudsz. Tudom, hogy borzasztó nehéz... De próbáld meg. És akármilyen eredménnyel zárjátok az ebédet és a kupaktanácsot, azt javaslom, ezután többé ne foglalkozz vele (magadban persze fogsz, de ne emlegesd többé). Egyszer bőven elég ezt megpróbálni tisztázni, ha megy, akkor jó, ha nem... akkor is túl kell rajta lépni.

Tesód egyébként hogy áll hozzá?

Tesod az idősebb és ennyi esze van??

Tesod szavaiból az jön ki hogy csak a pénzt,meg az ajándékot akarja

Szegénykém... tudom, milyen ez, tényleg nagyon rossz érzés, amikor ilyen igazságtalanság ér, és még úgy érzed, neked kell bizonyítanod az ártatlanságodat és az igazadat. De nem kell.

Jó, ha ezen a családi ebéden egyszer elmondod a verziódat, jó, ha a keresztanyud megerősíti (amelyik tisztában van az igazi körülményekkel), és ha erre további mocskolódás és hazugságok a válasz... akkor nem szabad ezzel többé foglalkoznod. Mert ennyit egyszerűen tényleg nem ér az egész. Jó lett volna, ha kapsz Te is pénzt a mamádtól, de Te is elő tudod teremteni. Jó lenne, ha a nagyid tényleg ugyanannyira szeretne, mint a többi unokáját, és nem csak kihasználna, de sajnos úgy tűnik, így van... De ezek után nem muszáj tartanod vele a kapcsolatot, és hidd el, jól megleszel a "szeretete" nélkül is. Tudom, hogy fáj, mert nem szolgáltál rá erre a bánásmódra, de Te akkor is megleszel nélküle!

Egyébként nem tudhatod, mikor bújik ki egy másik szög is a zsákból mondjuk egy másik helyzetben, egy másik unokával kapcsolatban... mamád ezek szerint nem a jellemesség mintapéldánya, ha most nem is, de elképzelhető, hogy később, ha bárki mással a családból hasonló konfliktusa lesz, akkor azért mindenkinek eszébe jut majd ez az eset, és hogy talán mégse az öreglánynak volt igaza...

A tesód mondjuk a másik tészta, nem azért mondom, de hasonló helyzetben simán megosztanám bármelyik tesómmal a saját részemet. Nem vagyunk sülve-főve együtt, nem túl szoros a kapcsolatunk, de egy ilyen helyzetben, amikor a testvéremet ekkora igazságtalanság éri, én bizony szolidaritást vállalnék vele. Egyszerűen nem tudnék felhőtlenül örülni a részemnek, amíg a tesómat szétszedi a család... De hát ez én vagyok.

Sajnálom, hogy idáig fajult a helyzet, remélem, sikerül valamennyire tisztáznotok, de ha nem: Te is fájdalmasan tanultad meg, hogy igazából az életben csak magadra számíthatsz :( Borzasztó, hogy az embereket hogy meghülyíti a pénz.