Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy viszonyulnátok ahhoz,...

Hogy viszonyulnátok ahhoz, hogy a gyereketek egyik leendő iskolatársa leszbikus szülők gyereke?

Figyelt kérdés
Ugye áprilisban volt a beiratkozás, akkor a kislánynak csak a biológia anyja jött el. Aztán a leendő tanítónővel beszélgettem és nagyon meglepődtem, mert említette, hogy a gyereket 2 nő neveli és hogy reméli, nem lesznek ebből majd problémák az osztályközösségben. Múlthéten pedig egy ismerősöm, akinek a gyereke szintén oda fog járni, szervezett egy programot, hogy néhány kisgyerek az osztályból megismerkedjen egymással stb. Elhívták a kislányt is és az anyja vitte, az anyja élettársa meg ment érte. Ez számomra annyira felfoghatatlan, mert nem értem, hogy lehetnek ilyen felelőtlen emberek, majd kíváncsi leszek, hogy fogja a kislány elmagyarázni, hogy ki az apja, mikor ilyen téma lesz a suliban, meg egyáltalán. Az anyja egy topmodellnek kinéző valaki, a gyerek másik anyja vagy hogy nevezzem meg kb egy 30-as évei elején járó kamasznak kinéző nő. Én nem tudom ezt tolerálni és mélységesen ledöbbent, hogy pont az én kisfiamnak kell majd látnia, ahogy a 2 nő megy a kislányért, meg szerintem ez eleve rossz példa az osztálynak. Nagyon gonosz vagyok emiatt vagy ti is így viszonyulnátok ehhez? Mert én nagyon fel vagyok háborodva, legalább íratnák be valami magániskolába, ne egy rendesbe.
2010. aug. 4. 16:46
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯
 71/135 anonim ***** válasza:
98%
Nem fognak a gyerekek rossz példát látni, mert az, hogy két nő megy a gyerekért, semmit nem jelent. Én is megyek a gyerekeimért a nővéremmel, vagy az unokahúgommal ha látogatóba jönnek.Senki nem gondol semmi. Na meg amikor az anyuka és a nagymama megy együtt? Esetleg a két nagymama? S hogy a kislánynak milyen lesz? Kizárólag olyan, amilyen véleményt ti szülők mondtok otthon róla, életéről, azt fogják a gyerekek visszaadni a suliban. Ha elit iskola, remélem a tanárok figyelni fognak arra, hogy ez ne fajuljon el. A szülők intelligenciáján múlik, hogy ebből mit hoznak ki. A leszbikus pár, biztosan nem fog kézen fogva andalogni és csókolózva várni a suli előtt a kislányt. Ám ha a szülők anélkül, hogy esélyt adnának, ismeretlenül utálkozni kezdenek az a saját hülyeségük. Egyébként a leszbikus párok nagyon nagy része iszonyatosan intelligens okos emberek akik képesek helyesen kezelni a helyzeteket. Azt hiszem ha tanév közben a gyerekem kérdezne, róluk, válaszolnék neki, az ő szintjén, hogy megértse. Ám nem bírálnám előtte sem a kislányt sem a szüleinek az életmódját.A mai világban ezt el kell fogadni és nem durrogni, hanem segíteni a kislány beilleszkedését.
2010. aug. 4. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/135 anonim ***** válasza:
98%

Nem azért, de a hatéves gyerek, aki még talán a Mikulásban és a húsvéti nyusziban hisz (kövezzeket meg, de én pl. még nyolcévesen is így voltam vele), annak semmi meglepő nem lesz a dolgon. Az ekkora gyerek ugyanúgy elfogadja, hogy valakinek anyja és apja van, mintha valakinek csak egy anyja lenne, vagy netén kettő. Vagy ha a nagyanyja nevelné.


Az egészből az derül ki, hogy szűk látókörű vagy, ami alapvetően nem jó. Az, hogy nem érted, sőt nem is akarod megérteni mások álláspontját, az viszont már baj.

2010. aug. 4. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/135 anonim ***** válasza:
92%
Az egyik csaj topmodell kinézetű, a másik csaj szerinted kamaszos. Terepjárójuk van. Ez fáj neked vagy mi? Az mond ilyet, aki irigy. Mondd csak, milyennek tűntek, ha elvonatkoztatsz a külső megítéléstől? Abba belegondoltál már, hogy valószínűleg keresztül mentek már jó pár akadályon és szenvedésen? Van egy egészséges, szép gyerekük, miért utálod őket? Gondolom, a gyerek szép ruhákban jár és normális. Akkor lenne jogod ítélkezni, ha rossz körülmények közt nevelnék. Egyébként azok alapján, amiket írtál ide, én a helyükben elküldenélek melegebb éghajlatra. Csak arra vigyázz, hogy mások előtt ilyeneket ne mondj, mert lehet, hogy meg találnak tépni. Inkább segítenéd a kislány beilleszkedését, nem ellenük fordulsz..
2010. aug. 4. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/135 anonim ***** válasza:
98%
Hát, ez picit kiverte nálam a biztosítékot! Ha a kislánynak valamitől hányatott élete lesz, meg cikizni fogják, meg piszkálják, meg kiközösítik, meg stb., akkor az a hozzád hasonlóan korlátolt - és sajnos a gyerekének ezt a korlátolt látásmódot továbbadó - emberek miatt lesz. Ha jól tudom, ezt hívják önmagát megvalósító jóslatnak: ha mindent megteszel azért, hogy a fiad, és aztán rajta keresztül a társai is valami csodabogarat, sajnálnivaló kis szerencsétlent lássanak a kislányban, akkor az is lesz. És nem szülei miatt, hanem miattad! Egyébként meg lehet, hogy a te fiad sokkal nagyobb problémákkal fog küzdeni amiatt, hogy te egy gyűlölködő, kiközösítő magatartásra tanítod, mint a kislány, akit a szülei esetleg már időben felkészítenek a hozzá intézett kényes kérdésekre. Nem tudom, miből gondolod, hogy csak az általad jónak tartott dolog az egyetlen és üdvözítő. Mert akkor én is elég deviáns vagyok, hiszen egyedül nevelem a két fiamat, tehát nem a hagyományos családmodellt látják nála sem. Most szégyellnem kéne magam??
2010. aug. 4. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/135 anonim ***** válasza:
6%

Nem járna abba az osztályba a gyerekem.Ennyi.Az én értékrendembe ez nem fér bele.

Azért az meg röhej,hogy a sok valóvilágon kupálodott gyermektelen liberális álca mögött lebunkóz egy édesanyát,aki a gyermekének NORMÁLIS,hagyományos értékrendet próbál átadni.

Hála az égnek nem kívánnak tovább szaporodni,így talán helyreáll a világban a rend...

2010. aug. 4. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/135 anonim ***** válasza:
100%
Legjobb barátnőm is leszbikus és van kis gyermeke.Büszke vagyok rá hogy felvállalja és neveli a kicsit az új párjával.Nem az a szégyen hogy leszbikus hanem az hogy a hozzád hasonló emberek utálják amiért így neveli a gyermekét.
2010. aug. 4. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/135 anonim ***** válasza:
100%
Szőke hajú gyerekeket mikor nézed ki maganak?vagy a mozgássérülteketű?Amúgy az sokkal undorítobb mikor a homoszex ember megnősül a szar társadalmi elvárások miatt aztán két gyerek után villan be h ő mégis csak homoszex és lép tova,na az szánalmas.Ez amúgy a társadalom hibája mert cegyformaságra sugall,ami más akármiben is az szar.Csak az jó aki tucat,klón,hiába a birkákat lehet vezetni aki gondolkodik önmaga egyéniség értelmes nem előitéletes ostobenkó azt nem ,az nem veszi be a sok parasztvakítást ezért törekszik a társadalom hogy futószallagon gyártmányozza a sok tucat embert önállógondolat nuku csak mennek a többi birka után .
2010. aug. 4. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/135 anonim ***** válasza:
7%

22.01:kedvesem,ebben a zagyvalékban mi az önálló gondolatod?

Az hogy valaki elutasít valamit és meri is felvállalni,na az az önállóság.

2010. aug. 4. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/135 anonim ***** válasza:
84%
Ezt nem kéne 2010 ben elutasítani istenem,nem középkorban vagyunk,istenem a Kati leszbi Andi meg szőke és kit érdekel.Nem ez a fontos nem ez a lényeg,de ugyse fogjátok fel soha képmutató álszentek.Valószinű ti a fogyatékos gyereket is lenézitek hogy hogy merik a tökéletes gyereketek közélbe egy osztályba engedni szánalom a köbon.
2010. aug. 4. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/135 anonim ***** válasza:
88%
Az, h ők mit csinálnak a hálószobában se rád, se senkire nem tartozik. Gondolom nem fognak az iskola előtt csókolózni, meg kézen fogva sétálgatni. Te sem teszed ki az ablakba, h h szexeltek a férjeddel, ők se fogják. Lehet, h attól, h leszbikusok, még nagyon jó és kedves emberek, és sokkal több szeretetet és törődést adnak annak a "szegény" kislánynak, mint egy akármilyen heteró pár. Talán előbb meg kéne ismerni őket, és csak utána ítélkezni. Fogadjunk, h ha senki nem hívja fel a gyerekek figyelmét rá, 3-4edik osztályig fel sem tűnne nekik, h 2 anyja van a gyereknek. Nem tudod örökre megóvni a fiadat attól, h ilyet lásson. Ha pl az utcán kézen fogva mennének, akkor befognád a szemét, h ne kelljen magyarázkodni neki? Ha meg rákérdez, elég annyit mondani a fiadnak, h igen, a Katikának két anyukája van, és emiatt nem szabad őt csúfolni vagy bántani. Ha te eleve elítéled őket, azt a fiad is észre fogja venni, és ő kezdi el majd csúfolni a kislányt. (Próbáltam leb@szás nélkül írni, h egy kicsit elgondolkodj rajta, mert a többi válaszra csak megsértődtél. Pedig a kérdés volt provokatív. Nem hiszem, h csak azért lenne terepjárójuk, vagy néznének ki úgy ahogy, h téged bosszantsanak. Amúgy ha ennyire nem tetszik, vidd el te a gyerekedet másik iskolába. És még annyi, h én jobban örülnék egy leszbikus pár gyerekének, mint pl egy cigány család 7. gyerekének, aki csak azért jár be mert muszáj, nem hagyja tanulni a többi gyereket, és szünetben megveri őket, meg elveszi az uzsonnájukat.)
2010. aug. 5. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!