Osztálytalálkozó. Elmennél?

Érdekes kérdés.

Én általánosban nem voltam nagy szám. A saját osztályomban elvoltam, sok emberrel jóban voltam. Aztán eljött a tinédzserkor, s én nem éreztem késznek magam arra, hogy elkezdjek inni, s fűvel-fával lefeküdni. Nem kell mondanom, eléggé "szellem" lettem (azaz tök mindegy ott vagyok, vagy sem). Bár a másik osztályból pár nagyképű évfolyamtárs azért néha-néha beszóltak.

Középsuliba pont ezzel a "stílussal" mentem be. Tökéletesen sütött rólam a "gyengeség" szóval négy évig hallgattam a különféle beszólásokat. Persze veled ellentétben nekem volt pár ember, akivel elvoltam. De ennek ellenére egyikre se mennék el. Úgy érzem az a múlt, amit szeretnék elfelejteni, továbblépni. Nem lenne értelme elmenni, s játszani az agyam, hogy én kivé, mivé váltam. Elértem, amit szerettem volna, büszke vagyok magamra, s ennyi.

Másfelől az élet legtöbbször visszaadja azt, amit mi adtunk másoknak.

Tanácsom: ne menj el. Felejtsd el, lépj tovább.

Én nem mennék el. Minek felhozni a régi dolgokat? Valószínűleg most sem tudnál normálisan ellenni azokkal akik megaláztak, még ha ez évekkel ezelőtt történt, akkor sem.

Általánosban velem is hasonlóan bántak, megloptak, vertek, megaláztak, nagyban elősegítve hogy nyolcadikban (más okok miatt IS de ez volt a fő) pszichóra kerültem. Egyenként lenyúzva áztatnám sóba őket, nemhogy osztálytalálkozón kommunikáljak velük. Mivel ez -bármekkora örömömet is lelném benne- ugye büntetendő, (másrészt nem pazarolnék rájuk ekkora előkészületet és energiát) inkább elnézek mellettük az utcán, bár nem nagyon látom őket szerencsére.

Pedig semmi rosszat nem tettek ellenem. Eleinte az volt a bajuk hogy nem voltam gazdag, utána hogy jól tanulok, majd hogy nem iszok-cigizek, egyszóval nem vagyok ,,menő".

Hetediktől érettségiig én voltam a ,,holló" aki mindig feketében jár, legritkább esetben mosolyog, sósavas humora és rengeteget olvas, fest, rajzol, majd bandában énekel. Ezt nem tudták megemészteni, sőt gimiben sem. Ott már igaz volt egy barátnőm és már nem kellett attól tartani hogy megvernek -már nem mertek- de akkor sem volt valami szívderítő csapat. Először ott is próbáltam kommunikálni de miután kiismertem őket, valahogy elment a kedvem tőlük. Ha kellett rendezvényeken énekeltem, rajzoltam, stb., aztán távoztam, ami persze senkinek nem tűnt fel.

Nem meglepő hogy egyik találkozóra sem hívtak, bár tőlem igazán bekaphatja mindkét társaság.

Az egyetemen érdekes módon vannak barátaim és rengeteg ismerősöm. Itt már repülhetek =)

Én biztos elmennék és már csak azért is megmutatnám magam, mi is lett belőlem.

Hasonló cipőben jártam, azzal a különbséggel, hogy engem nem vertek, csak csúfoltak. Mi sem vagyon gazdagok, de azért jól állunk.

Ennek ellenére megkértem a kőgazdag unokatesómat, vigyen el a sportmercijével az osztálytalálkozóra. Arra is megkértem, hogy látványosan öleljen meg és adjon egy nagy puszit, hadd higgyék, ő a pasim.

Hihetetlen, de azok rajongtak körbe, akik annak idején utáltak és csúfoltak.

Hagytam őket a tudatban, hogy egy senkik lettek és nem értek el semmit.

Azóta persze nem találkoztam egyikkel sem, mert messze laknak, nekem meg még mindig megvan a szép kis családom :)

Elmennék és megmutatnám hogy mi lettem.

Lehet hogy aki piszkált ez egy drogos senki lett vagy alkesz.