Eltudja fogadni egy szülő azt, hogy a gyereke egy kudarc? Hogy lehetne meggyőzni arról, hogy felesleges küzdeni a gyereke boldogságáért, hiszen az nem fog bekövetkezni?
A kevés jó a dolog 30. születésnapomban az volt, hogy rádöbbentem, minden felesleges és értelmetlen.
Két nagy hibát követtem el az életemben: megszülettem és amikor még elég bátor lettem volna hozzá, nem öltem meg magam. Alapvetően egy ostoba férfi vagyok, de arra még én is rájöttem évekkel ezelőtt, hogy nem működhet. Az én életem nem működhet, nem lehet sikeres. Nem lehet olyan, mint másoké. Nagyrészt, mert így akarták (isten, sors, hívjuk akárhogy), másrészt - nyilvánvalóan - én is sokat hibáztam. A két fentin kívül pl. abban, hogy rossz iskolákat választottam. Hogy elkezdtem pszichológushoz járni, "hátha" alapon - bíztam abban, hogy ha én lépek, a helyzetem is megváltozik. Nem így történt. Az időközben megjelent betegségem (illetve én inkább degenerációnak hívom) végképp elrendezte a dolgokat. Felesleges volt minden és felesleges lesz minden. Ezt a csatát nem nyerhetem meg.
Én ezt tudom. Már évek óta rájöttem. Persze, volt, hogy nem fókuszáltam erre. Olyankor próbálkoztam, pénzt tettem félre, bíztam, harcoltam. Az eredmény mindig ugyanaz volt. Kudarc. Vereség. Az élet/isten mindig megtanított, vagy legalábbis megmutatta, hol a helyem. A nyomorban. A vesztesek között.
Ezért váltottam stratégiát. A próbálkozás, harc helyett a (majdnem) teljes passzivitás lett/lesz az életem. Lemondok az álmaimról, a céljaimról. Nem próbálok karriert építeni (nem is lehetne, lásd fentebb). Hiszen felesleges. Mások jobbak, illetve nagyobb esélyük van a sikerre.
Arra rendezkedek be, hogy hátralévő időmet a lehető legkevesebb ember társaságában, egyedül töltsem. Ami után (közben) két nagy út fog előttem állni. Ha esetleg "rosszabbodik" az állapotom, talán képes leszek befejezni. Ha nem, akkor majd a természet megoldja - ilyen élményekkel, ilyen negatív, pesszimista hozzáállással, ilyen mértékű szorongással, idegeskedéssel, rossz emlékekkel nem sok esélyt látok arra, hogy évtizedekig húzzam. Talán. Hátha.
Nem is velem van a baj. Hanem a családommal. Illetve szüleimmel. Bár lehet, hogy nem kell a többes szám - én úgy érzem, Apám már évek óta tudja, látja az igazságot. Hogy a kisfia egy kudarc. Inkább Anyám a kemény dió. Ő még küzd. Próbál segíteni, tanácsokat adni, rajta látom, hogy - kettőnk közül egyedül - tervez. Bízik. Remél. Naívan. Nem irányít, ne értsétek félre. Csak hibásan úgy gondolja, többet is kilehetne hozni belőlem, illetve abból a sz..rkupacból, amit az életemnek hívunk. Nem látja, nem akarja látni, hogy a csatát elvesztettem. Soha nem is álltam nyerésre, az oddsok mindvégig ellenem voltak.
Vajon mi az, ami rávezetné, ami rádöbbentené arra, hogy nincs értelme küzdeni? Hogy ez (sajnos?) így alakult. Kellettem hozzá én is, a hibáim, meg persze a teljes elutasítás, amit az élettől kaptam. Nyilván rossz enkik látni, hogy haszontalan volt az egész. A sok rám fordított idő, a sok rám költött pénz. Mehet a kukába. De küzdeni értelmetlen. Nyerni nem lehet. Inkább beletörődök a vereségbe, mint 100x elkezdjek kimászni a gödörből és visszaessek.
válasza:"Az kétségtelen, hogy semminek sem tudok örülni."
Eléggé szomorú.
****
Te nagyon nehéz eset lehetsz.
1. Neked az a fő tényező a munkáknál,hogy tudj építkezni.
2. Meg akarod szabni anyádnak,hogy ne reménykedjen.
3. A halálról ábrándozól.
4. Nem tudsz semminek se örülni,szóval még hálátlan is vagy.
Vagy megelégszel az "aljamunkával",amivel igaz nem tudsz építkezni,DE tudsz egy albérletbe költözni,VAGY nem csinálsz semmit.
Válassz!
Viszont ha a 2.-at választod,akkor se gyere fel ide nyekeregni.
Megértetted?!
válasza: válasza: válasza:#31: ahogy írtam, valószínűleg olyan munkám lesz, amit írtál. Akkor majd nagy eséllyel függetlenedni fogok, de ugyanolyan értelmetlen és felesleges lesz minden. Ergo akkor sem fogok semmit sem csinálni.
#32: Félreértettél, én már nagyon régen feladtam. Nem is megjavítani akartam az életem, a kérdés nem erről szólt. Csak elkezdett mindenki tanácsokat osztani és ezekre válaszoltam.
Én pedig úgy gondolom, hogy ha bezárulnak az ajtók előtted, akkor az csak azt jelenti, hogy ideje lenne feladni. Nem kell úgy tenni, mint én, de sajnos az a típus vagyok, aki mindig levonja a konzekvenciákat.
#33: Épp ez az, hogy mások meggyógyultak ebből. Csak nekem nem sikerült. 10 éven keresztül. Nem tagadom, emiatt is lettem ilyen.
Szóval sajnos nem kamu, de megértelek, ha ezt hiszed.
#34: Nem próbálok megváltozni, mert felesleges. Értelmetlen küzdeni, harcolni. Ez a hajó elment.
válasza: válasza: válasza:Az élet szívás. Egyszer fent, aztán lent (én is most újra lent tartok éppen), de tudom, hogy ha el akarom érni a céljaimat, akkor nem sajnáltathatom magam, hanem küzdeni kell.
Az írásképedből és a fogalmazásodból nekem nem az jött le, hogy teljesen ostoba vagy.
Anno én is kitanultam egy szakmát amit imádtam (volna) csinálni, de természetesen nem tudtam vele elhelyezkedni, amit én is kudarcként éltem meg. Hiába imádnám, abszolút nem piacképes, ezért bizony volt olyan, hogy 2 állás között (álláskeresés alatt) elmentem takarítani. Az volt az igazi mélypont az életemben, pláne amikor egy idő után kezdtem is elhinni, hogy valóban ennyit érek.
Ráadásul akikkel együtt kellett dolgoznom, még a nevüket sem tudták leírni, ennek ellenére én voltam a beosztottjuk.
Aztán keresgéltem munkákat, félretettem és elkezdtem egy új, piacképes szakmát. Nem szeretem csinálni. Viszont nagyon jól keresek vele, keresett szakma.
A mostani célom egy saját vállalkozás kiépítése, most épp ezért küzdök.
Igazából annyira rettegtem attól, hogy bent maradok abban a "gödörben", hogy takarítanom kell életem végéig, amíg az én IQ-m is leesik 70-re mint az ottani kollégáimé és teljesen elbutulok, hogy ez vitt előre.
Mindenkinek vannak az életében mélypontok, de ebből fel kell állni. Muszáj. Utána megint fel kell állni és megint folytatni.
Tapasztalatból mondom (mint volt pánikbeteg), hogy nagyon nehéz ebből kimászni, de ha tudod hogy hol rontottad el, hogy mit kell másképp csinálni, akkor muszáj megpróbálnod. El kell felejteni az önsajnálatot, nyitni kell a világ felé, tanulni kell, új munkahely kell stb.
Ha te tudsz változni, akkor a dolgok is megváltoznak körülötted.
válasza: válasza:Nézd meg Kedves Kérdező, hogy pár óra alatt mennyien próbálnak Neked segíteni. Még a "letoló" válaszokat is azért írták, hogy kirángassanak Téged ebből a hangulatból. Semmi okod depresszióra, amikor ennyi segítő kéz nyúl feléd.
Az én tanácsom az, hogy kezdj el Te is segíteni másokon. Jelentkezz önkéntesnek valamelyik karitatív szervezethez, és menj, segíts embereken, ossz ételt, ápolj beteget, gondozz időst, ott majd megmondják, mi mindenben segíthetsz. Örülni fognak Neked, és meglátod, mekkora szükség van rád! Tudom, hogy semmi kedved, de szedd össze magad, szorítsd össze a fogadat, és indulj! Hidd el, nagyon hamar ki fogsz jönni a depressziódból, mert hasznosnak fogod érezni magad! Lesz értelme az életednek! Időd van, hallgass rám, és rajta! Segíts másokon, és meg fogod látni, hogy azzal magadon fogsz segíteni. "Aki másokat felüdít, maga is felüdül".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!