Eltudja fogadni egy szülő azt, hogy a gyereke egy kudarc? Hogy lehetne meggyőzni arról, hogy felesleges küzdeni a gyereke boldogságáért, hiszen az nem fog bekövetkezni?
A kevés jó a dolog 30. születésnapomban az volt, hogy rádöbbentem, minden felesleges és értelmetlen.
Két nagy hibát követtem el az életemben: megszülettem és amikor még elég bátor lettem volna hozzá, nem öltem meg magam. Alapvetően egy ostoba férfi vagyok, de arra még én is rájöttem évekkel ezelőtt, hogy nem működhet. Az én életem nem működhet, nem lehet sikeres. Nem lehet olyan, mint másoké. Nagyrészt, mert így akarták (isten, sors, hívjuk akárhogy), másrészt - nyilvánvalóan - én is sokat hibáztam. A két fentin kívül pl. abban, hogy rossz iskolákat választottam. Hogy elkezdtem pszichológushoz járni, "hátha" alapon - bíztam abban, hogy ha én lépek, a helyzetem is megváltozik. Nem így történt. Az időközben megjelent betegségem (illetve én inkább degenerációnak hívom) végképp elrendezte a dolgokat. Felesleges volt minden és felesleges lesz minden. Ezt a csatát nem nyerhetem meg.
Én ezt tudom. Már évek óta rájöttem. Persze, volt, hogy nem fókuszáltam erre. Olyankor próbálkoztam, pénzt tettem félre, bíztam, harcoltam. Az eredmény mindig ugyanaz volt. Kudarc. Vereség. Az élet/isten mindig megtanított, vagy legalábbis megmutatta, hol a helyem. A nyomorban. A vesztesek között.
Ezért váltottam stratégiát. A próbálkozás, harc helyett a (majdnem) teljes passzivitás lett/lesz az életem. Lemondok az álmaimról, a céljaimról. Nem próbálok karriert építeni (nem is lehetne, lásd fentebb). Hiszen felesleges. Mások jobbak, illetve nagyobb esélyük van a sikerre.
Arra rendezkedek be, hogy hátralévő időmet a lehető legkevesebb ember társaságában, egyedül töltsem. Ami után (közben) két nagy út fog előttem állni. Ha esetleg "rosszabbodik" az állapotom, talán képes leszek befejezni. Ha nem, akkor majd a természet megoldja - ilyen élményekkel, ilyen negatív, pesszimista hozzáállással, ilyen mértékű szorongással, idegeskedéssel, rossz emlékekkel nem sok esélyt látok arra, hogy évtizedekig húzzam. Talán. Hátha.
Nem is velem van a baj. Hanem a családommal. Illetve szüleimmel. Bár lehet, hogy nem kell a többes szám - én úgy érzem, Apám már évek óta tudja, látja az igazságot. Hogy a kisfia egy kudarc. Inkább Anyám a kemény dió. Ő még küzd. Próbál segíteni, tanácsokat adni, rajta látom, hogy - kettőnk közül egyedül - tervez. Bízik. Remél. Naívan. Nem irányít, ne értsétek félre. Csak hibásan úgy gondolja, többet is kilehetne hozni belőlem, illetve abból a sz..rkupacból, amit az életemnek hívunk. Nem látja, nem akarja látni, hogy a csatát elvesztettem. Soha nem is álltam nyerésre, az oddsok mindvégig ellenem voltak.
Vajon mi az, ami rávezetné, ami rádöbbentené arra, hogy nincs értelme küzdeni? Hogy ez (sajnos?) így alakult. Kellettem hozzá én is, a hibáim, meg persze a teljes elutasítás, amit az élettől kaptam. Nyilván rossz enkik látni, hogy haszontalan volt az egész. A sok rám fordított idő, a sok rám költött pénz. Mehet a kukába. De küzdeni értelmetlen. Nyerni nem lehet. Inkább beletörődök a vereségbe, mint 100x elkezdjek kimászni a gödörből és visszaessek.
#90: Félénk és zárkózott vagyok, de nem beteges szinten. A betegségem miatt is.
Nem fogom elmondani, de nem jó helyen kutatsz.
Szóval kb. 10 évvel ezelőtt megjelent egy betegség (illetve degeneráció) az életemben egyik napról a másikra, amit azóta sem tudtam "elűzni". Nem olyan jellegű, amit írsz.
#91 :D
Hát szerintem még az sem viselne meg annyira mint a mostani...:/
Amit leírsz az olyan,mint a kiégés szindróma.
Csak azt nem ilyen fiatalon szokták érezni.
Valószínűleg a teherbírásod is gyenge.
A szorongás pedig még rápakol erre.
Ezért érzed úgy nap felénél,hogy lemerültél teljesen,amikor mások még aktívak.
Nekem nagyon nehéz volt átlagos életet élni az érettségiig.Minden nap fájdalmak közepette vagy attól félve,hogy mikor fog fájni.
Aztán az egyetemen kicsit jobb volt,mert ha rosszul voltam fizikailag bármikor következmények nélkül hazajöhettem.Ez a kötetlenség adott egy nyugalmat is,hogy nem vagyok kiszolgáltatva teljesen.
Sajnos egy melóhelyen,emberek között,főleg,ha csapatban kell dolgoznod ezt nem lehet megtenni.
Mert sem a főnököd sem a munkatársaid nem fogják tolerálni,hogy te nem vagy egészséges,nem tudod megcsinálni,azt amit mások.Nem akar rád dolgozni senki.
Én azon is csodálkozom,hogy magadtól jöttél el és nem elküldtek(ezt nem írtad).
Családodban csak te vagy egyedül ilyen?Nincs egy rokon,aki hasonló?A szüleidnek milyen volt a kapcsolta?
Milyen volt a gyerekkorod?Ért bántalmazás vagy lelki terrorizálás gyerekkorban?Voltak otthon balhék,veszekedések?
#94 Nem akarok undok lenni, de még mindig nincs igazad. Tehát: a betegségem miatt erősödött a szorongásom és a depresszióm valóban. De NEM olyan mértékben, hogy emiatt ne tudjak dolgozni. Introvertált vagyok, ez kétségtelen, de nem annyira, hogy emiatt elküldjenek pl. egy munkahelyről. Csendes vagyok, de a zarkózottságom nem jelent munkaképtelenséget.
Amúgy a teherbírás érdekes téma. A saját dolgaimat nem igazán szoktam elintézni (illetve hamar elfaradok benne valóban), miközben ha pl. valakinek segíteni kell, azt végigcsinálom. Ugyanez volt a munkahelyeimen: nem éreztem fáradtságot a munkaidő alatt (illetve a kollégákhoz képest kirívó mértékűt).
Próbálkozhatsz lelki traumákat keresni, abúzust feltárni, de nem történtek ilyenek. Anno a pszichológusom is meglepődött ezek hiányán. Csak ilyen lettem, amit a betegségem még jobban elmélyített. De nem annyira, hogy emiatt pl. kirúgjanak a munkahelyemről. Ezzel kapcsolatban: én mondtam fel, családi problémák miatt.
Tehát most feltételezel rólam egy hipotézist, de az alapján, amit leírtál, messze vagy tőle. Nem megsérteni akarlak, csak reflektálok azokra az elméleteidre, amelyek hibásak.
78!
Ugye nem azt akarod mondani, h csak az angol tudásával bent van a bankban vezető poziban, milliós fizuval? :D
#97: Oké, jelentsd. Kérdés: kötelező olvasnod a kérdésem?
Csak ismételni tudom magam: nem segítséget kértem, hanem válaszokat a kérdésemre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!