Eltudja fogadni egy szülő azt, hogy a gyereke egy kudarc? Hogy lehetne meggyőzni arról, hogy felesleges küzdeni a gyereke boldogságáért, hiszen az nem fog bekövetkezni?
A kevés jó a dolog 30. születésnapomban az volt, hogy rádöbbentem, minden felesleges és értelmetlen.
Két nagy hibát követtem el az életemben: megszülettem és amikor még elég bátor lettem volna hozzá, nem öltem meg magam. Alapvetően egy ostoba férfi vagyok, de arra még én is rájöttem évekkel ezelőtt, hogy nem működhet. Az én életem nem működhet, nem lehet sikeres. Nem lehet olyan, mint másoké. Nagyrészt, mert így akarták (isten, sors, hívjuk akárhogy), másrészt - nyilvánvalóan - én is sokat hibáztam. A két fentin kívül pl. abban, hogy rossz iskolákat választottam. Hogy elkezdtem pszichológushoz járni, "hátha" alapon - bíztam abban, hogy ha én lépek, a helyzetem is megváltozik. Nem így történt. Az időközben megjelent betegségem (illetve én inkább degenerációnak hívom) végképp elrendezte a dolgokat. Felesleges volt minden és felesleges lesz minden. Ezt a csatát nem nyerhetem meg.
Én ezt tudom. Már évek óta rájöttem. Persze, volt, hogy nem fókuszáltam erre. Olyankor próbálkoztam, pénzt tettem félre, bíztam, harcoltam. Az eredmény mindig ugyanaz volt. Kudarc. Vereség. Az élet/isten mindig megtanított, vagy legalábbis megmutatta, hol a helyem. A nyomorban. A vesztesek között.
Ezért váltottam stratégiát. A próbálkozás, harc helyett a (majdnem) teljes passzivitás lett/lesz az életem. Lemondok az álmaimról, a céljaimról. Nem próbálok karriert építeni (nem is lehetne, lásd fentebb). Hiszen felesleges. Mások jobbak, illetve nagyobb esélyük van a sikerre.
Arra rendezkedek be, hogy hátralévő időmet a lehető legkevesebb ember társaságában, egyedül töltsem. Ami után (közben) két nagy út fog előttem állni. Ha esetleg "rosszabbodik" az állapotom, talán képes leszek befejezni. Ha nem, akkor majd a természet megoldja - ilyen élményekkel, ilyen negatív, pesszimista hozzáállással, ilyen mértékű szorongással, idegeskedéssel, rossz emlékekkel nem sok esélyt látok arra, hogy évtizedekig húzzam. Talán. Hátha.
Nem is velem van a baj. Hanem a családommal. Illetve szüleimmel. Bár lehet, hogy nem kell a többes szám - én úgy érzem, Apám már évek óta tudja, látja az igazságot. Hogy a kisfia egy kudarc. Inkább Anyám a kemény dió. Ő még küzd. Próbál segíteni, tanácsokat adni, rajta látom, hogy - kettőnk közül egyedül - tervez. Bízik. Remél. Naívan. Nem irányít, ne értsétek félre. Csak hibásan úgy gondolja, többet is kilehetne hozni belőlem, illetve abból a sz..rkupacból, amit az életemnek hívunk. Nem látja, nem akarja látni, hogy a csatát elvesztettem. Soha nem is álltam nyerésre, az oddsok mindvégig ellenem voltak.
Vajon mi az, ami rávezetné, ami rádöbbentené arra, hogy nincs értelme küzdeni? Hogy ez (sajnos?) így alakult. Kellettem hozzá én is, a hibáim, meg persze a teljes elutasítás, amit az élettől kaptam. Nyilván rossz enkik látni, hogy haszontalan volt az egész. A sok rám fordított idő, a sok rám költött pénz. Mehet a kukába. De küzdeni értelmetlen. Nyerni nem lehet. Inkább beletörődök a vereségbe, mint 100x elkezdjek kimászni a gödörből és visszaessek.
válasza:Nem olvastam végig az összes oldalt, csak az utolsó párat.
Nem tudom mit akarsz elérni, mik voltak a terveid amik nem sikerültek.
Nos én sem vagyok valami sikeres, a legtöbb jó lehetőséget elbaltáztam az életemben. Pedig adott volt sok dolog, sokan segítettek volna, de én mindig a magam feje után mentem és a nehezebb utat választottam. Sokáig bánkódtam amiatt hogy az ismerőseim, kortársaim sokkal több mindent értek el, és sokkal hamarabb mint én.
De rájöttem hogy mind mások vagyunk és én nem vágyom az ő bőrükben lenni. A saját terveimet kell megvalósítanom, ha valami nem úgy jön össze, akkor meg újratervezni. Anyukám totál ki van emiatt borulva mert ő jó iskolába járatott, diplomát, jó munkahelyet és átlagos életet szeretett volna nekem. Ehelyett én a kétkezi munkát választottam és önmagam főnöke leszek. Így csak akkor kell idiótákkal érintkeznem ha én akarok.
Ha mások mércéjével méred magad, jó hogy csalódott leszel.
Amúgy tényleg nem írsz rosszul. Ha tudsz amgolul akkor csinálhatnál valami blogot (angolul nagyobb olvasottságod lenne és a google fizet a hirdetésekért pl blogspoton).
Ismerd ki önmagad és ne csak a rossz dolgokra koncentrálj. Illetve azok is fontosak mert tudatosan lehet rajtuk javítani. A jó tulajdonságokat, képességeket pedig használni kell. Ha a hosszútávú terveid nem jönnek be akkor kezdj rövid távúakkal.
válasza:
válasza:Na jó, ez szánalmas, ha azt sem írod le, hogy mi b-szódott el az életedben, mit vársz?
Gyászmenetet nem fogunk érted tartani.
válasza: válasza:Ha te őszintén azt gondolod,hogy másoknak minden sikerül ,akkor baromi naív vagy 30 éves korodra,körülbelül egy 4-5 éves gyerek szintjét tudnám belőni .
A különbség az,hogy másoknak nincs kinyalva a segge, nem fenyegetőznek öngyilkossággal,vagy ha igen,akkor is kivágják őket a szüleik ..mert ilyen is van,hogy valakinek még gondoskodó,szerető család sem jut .
Ebből kifolyólag muszáj probálkozniuk .. nem egyszer,nem kétszer,százszor. Ez egy átlagos ember élete . És talán a 101.bejön ,megtalálod magad,végre találsz párt,végre találsz egy jó munkát stb. Ez mind mind sok próbálkozás eredménye egy átlagos embernél.
Most mire is szeretnéd rávezetni anyádat? Hogy hagyjon téged otthon a 4 fal között csendben üldögélni 30 évesen,pénz és munka nélkül ? :D Le kéne szállni a magas lóról,és elmenni dolgozni talán ,ők tartanak el.
Felneveltek,etetnek,itatnak,apád azt mondja gyűjtsd a pénzed a saját életedre,és ezt kapják tőled hálád jeléül. Komolyan legalább ez lehetne a motivációd,hogy nincsen pofád az idösődő szüleidet tovább lehúzni.. anyagilag,érzelmileg stb .
A másik ,mi az,hogy a teljes elutasítás amit az élettől kaptál ? :D Az életedet te alakítod,problémák mindig vannak és lesznek,de ha kihívásként és nem egy gyötrelemként fogod fel, aztán felnőtt ember létedre otthon nyavajogsz akkor megy tovább az élet . Isten meg nincs ,vállald a felelősséget,hogy TE így akarsz élni,szeretsz szenvedni,szereted sajnáltatni magad,és szeretsz otthon recskázni ,csak megmozdulni ne kelljen ..
118: annyira naiv vagy.
Az elmúlt években én is támogattam a szüleim. A mostani munkám x százalekát is leadom havonta a közösbe. Tulajdonképpen csak ezért dolgozok.
És őszintén, jó 200x próbálkozni? Mindig pofára esni? Csak az ostobák élvezik ezt a poklot. Ha meg azt gondolod, az élet nem szokott kiszúrni egyesekkel, akkor... nos, éld tovább a tündérmese életed, majd megkapod te is az ajándékod (tudom, majd most jön az, hogy te mennyit szenvedtél, mennyit küzdöttél, miközben valójában egy elkényeztetett kis tini vagy valószínűleg. Látod, ha te nem hiszel nekem, én sem neked!:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!