Eltudja fogadni egy szülő azt, hogy a gyereke egy kudarc? Hogy lehetne meggyőzni arról, hogy felesleges küzdeni a gyereke boldogságáért, hiszen az nem fog bekövetkezni?
A kevés jó a dolog 30. születésnapomban az volt, hogy rádöbbentem, minden felesleges és értelmetlen.
Két nagy hibát követtem el az életemben: megszülettem és amikor még elég bátor lettem volna hozzá, nem öltem meg magam. Alapvetően egy ostoba férfi vagyok, de arra még én is rájöttem évekkel ezelőtt, hogy nem működhet. Az én életem nem működhet, nem lehet sikeres. Nem lehet olyan, mint másoké. Nagyrészt, mert így akarták (isten, sors, hívjuk akárhogy), másrészt - nyilvánvalóan - én is sokat hibáztam. A két fentin kívül pl. abban, hogy rossz iskolákat választottam. Hogy elkezdtem pszichológushoz járni, "hátha" alapon - bíztam abban, hogy ha én lépek, a helyzetem is megváltozik. Nem így történt. Az időközben megjelent betegségem (illetve én inkább degenerációnak hívom) végképp elrendezte a dolgokat. Felesleges volt minden és felesleges lesz minden. Ezt a csatát nem nyerhetem meg.
Én ezt tudom. Már évek óta rájöttem. Persze, volt, hogy nem fókuszáltam erre. Olyankor próbálkoztam, pénzt tettem félre, bíztam, harcoltam. Az eredmény mindig ugyanaz volt. Kudarc. Vereség. Az élet/isten mindig megtanított, vagy legalábbis megmutatta, hol a helyem. A nyomorban. A vesztesek között.
Ezért váltottam stratégiát. A próbálkozás, harc helyett a (majdnem) teljes passzivitás lett/lesz az életem. Lemondok az álmaimról, a céljaimról. Nem próbálok karriert építeni (nem is lehetne, lásd fentebb). Hiszen felesleges. Mások jobbak, illetve nagyobb esélyük van a sikerre.
Arra rendezkedek be, hogy hátralévő időmet a lehető legkevesebb ember társaságában, egyedül töltsem. Ami után (közben) két nagy út fog előttem állni. Ha esetleg "rosszabbodik" az állapotom, talán képes leszek befejezni. Ha nem, akkor majd a természet megoldja - ilyen élményekkel, ilyen negatív, pesszimista hozzáállással, ilyen mértékű szorongással, idegeskedéssel, rossz emlékekkel nem sok esélyt látok arra, hogy évtizedekig húzzam. Talán. Hátha.
Nem is velem van a baj. Hanem a családommal. Illetve szüleimmel. Bár lehet, hogy nem kell a többes szám - én úgy érzem, Apám már évek óta tudja, látja az igazságot. Hogy a kisfia egy kudarc. Inkább Anyám a kemény dió. Ő még küzd. Próbál segíteni, tanácsokat adni, rajta látom, hogy - kettőnk közül egyedül - tervez. Bízik. Remél. Naívan. Nem irányít, ne értsétek félre. Csak hibásan úgy gondolja, többet is kilehetne hozni belőlem, illetve abból a sz..rkupacból, amit az életemnek hívunk. Nem látja, nem akarja látni, hogy a csatát elvesztettem. Soha nem is álltam nyerésre, az oddsok mindvégig ellenem voltak.
Vajon mi az, ami rávezetné, ami rádöbbentené arra, hogy nincs értelme küzdeni? Hogy ez (sajnos?) így alakult. Kellettem hozzá én is, a hibáim, meg persze a teljes elutasítás, amit az élettől kaptam. Nyilván rossz enkik látni, hogy haszontalan volt az egész. A sok rám fordított idő, a sok rám költött pénz. Mehet a kukába. De küzdeni értelmetlen. Nyerni nem lehet. Inkább beletörődök a vereségbe, mint 100x elkezdjek kimászni a gödörből és visszaessek.
válasza:De egy szerencsétlen lehetsz. Persze,fogd csak az anyádra,aki nem szeretné azt,hogy a fia harminc évesen csődtömegnek nyilvánítsa magát.
Inkább örülnél,hogy egy valaki reménykedik benned,még a hozzá állásod ellenére is.
Persze,könnyű otthon eltartatni magadat a szüleiddel,miközben te itt a halálról ábrándozól.
Legalább mennél el jegyszedőnek,vagy pénztárosnak stb.,de te nem,mert az alja munka őméltóságának. Szóval nem csak semmirekellő, depressziós gyökér vagy,hanem egy lusta disznó is.
Egyébként is,mit vársz?! Hogy egyből felvesznek a Honvédséghez dandártábornoknak,vagy mit?!
#16: Tettem ellene. Eredménytelenül.
#18: Szerintem az emberek sorsa már a születésükkor ismert. Van, akinek sikerülhet, van, akinek nem. Én az utóbbi vagyok. A testvérem pl. az első csoport. Nem gondolom, hogy akármilyen negatív mintát kaptam a szüleimtől. Persze lehetséges.
Nem akarok élni, de sajnos az öngyilkossághoz gyáva vagyok. Mielőtt pszichológushoz jártam, könnyebben megtettem volna.
#19: Tudom, hogy majd dolgoznom kell. De azt is tudom, hogy értelmetlen. A pénz meg olyan, hogy hiába ajánlom fel, hogy fizetek azt, meg ezt, nem akarják elfogadni, mondván "hozd rendbe az életed elsőként".
Tudom, hogy szánalmas, de ez van.
Dolgozni meg dolgoztam, de ahogy írtam, sajnos fel kellett mondanom, egyéb jellegű dolgok miatt. Hidd el, nem szívesen mondtam fel, de sajnos ez így alakult.
A gödröt pedig arra értem, hogy 10 éven keresztül küzdöttem a gyógyulásomért, de sajnos hiába.
#20 Persze, hogy én utasítom el, hiszen nincs megoldás. Ez a hajó elment. Egyrészt miattam, másrészt azok miatt a dolgok miatt, amiket az élettől kaptam (betegség), és amiket nem lehetett megoldani. Viszont cserébe tönkretettek.
#21 Ahogy írtam, valószínűleg ilyen munkáim lesznek. Nem derogál, de értsd félre, csak épp építkezni nem lehet velük. Főiskola után szerencsére egy hónap után tudtam dolgozni anno. A legutóbbi munkahelyemen is gyakran 6 napot dolgoztam egy héten. Szerintem nem lustaság. De abban igazad van, hogy jelenleg mindent feleslegesnek és értelmetlennek látok. Hiszen azok is.
Nem szívesen tartatom el magam - írtam, hogy segítenék, de erre az a válsz, hogy először a saját sorsomat hozzam rendbe. Csak nem tudják, hogy lehetetlen.
Nem fogok semmit Anyámra, csak rossz látni, hogy reménykedik.
válasza:Kifogás, kifogás, kifogás!
Hiszti, hiszti, hisziti!
Brühü, 30 éves vagy, a saját életed a saját felelősséged, ne told másra. A hozzáállásoddal van a baj, de kb. az elejétől kezdve. Komolyan, neked semmi se jó, semminek se tudsz örülni, akkor vergődjél a posvámyban kedvedre.
#23: Az kétségtelen, hogy semminek sem tudok örülni.
Abban igazad van, hogy mi is küzdünk az életünkért, de adódik a kérdés, miért én kaptam bizonyos betegséget? Miért nem más? Van, aki több akadállyal születik és van, aki ezeket nem tudja kikerülni, átugorni - hiszen nem hagyják. Tűnhet kifogásnak, de vannak nagyobb hatalmak az életben. És ezek nem feltétlenül akarnak jót mindenkinek.
válasza:Az alapgondod a csajoknál való sikertelenség. (Ez arra vezethető vissza, hogy gyámoltalan, puhány férfi vagy.) Fizikai melósként sem olyan rossz az élet egy 40 négyzetméteres panelban sem, ha otthon egy jó csaj vár, finom vacsora, egy-két sör, hetente meg egyszer söröztök a haverokkal.
Ha nincs boldog magánélet, akkor tényleg nehéz késztetést érezni arra, hogy keményen hajtsál a mindennapokban.
Ha testileg nem vagy teljesen nyomi, akkor menj el szerződéses katonának. Ott egy kicsit felépítenek. Első lépésben bőven jó az ehhez a közeghez illő kikapcsolódás, ami nem sokat változott az utóbbi pár ezer évben: szabadidőben iszogatás, könnyen kapható csajok hajkurászása, akár fizetősek igénybe vétele is.
válasza:Te allandoan az epitkezest hozod fel, hogy azert nincs ertelme dolgozni,’ert az olyan “aljamunkakbol” amire te jo vagy, nem lehet epitkezni.
De miert is akarnal epitkezni? Ha fuggetlensegre vagysz, koltozz el alberletbe es kezdj el elni a sajat magad meglatasa szerint.
Egyebkent mi is az a betegseg ami annyira megnyomoritott?
Nem kell pontosan leirni, csak milyen jellegu? Kivancsi lennek...
válasza: válasza:Érdekelne, hogy miért nem vagy képes karriert építeni? Az, hogy "rossz" középsuliba jártál, nem kifogás. Az sem az, hogy nem szereted esetleg azt a végzettséget, amid van. Van egy barátnőm, aki szintén nem szerette a szakgimi által tanított szakmát, csak a szülei miatt jött ide. Letette az érettségit, majd olyan helyre ment egyetemre, ahol azt tanulja, amit szeretne.
Ha te nem vagy elégedett a végzettségeddel, akkor változtass rajta. Ingyenes 2 OKJ, lehet estin érettségizni is, ha nincs érettségid. Ráadásul addigis járnál közösségbe, beszélgethetnél, barátkozhatnál.
Keress egy munkát, az elterelné a gondolataidat, mert ez ìgy csak egyszerű sajnáltatás. Senkinek nem adják csak úgy a kezébe a nagymenő életet, tenni kell érte. (Persze vannak, akik beleszületnek a jóba, ez nem jelenti azt, hogy mások nem építhetnek fel legalább egy olyan színvonalat, amiből megélnek, és eltartják a családjukat)
Nincs barátnőd? Na és akkor mi van? 21 éves nő vagyok, nekem sincs barátom, ettől még nem érzem azt, hogy nekem rossz lenne, vagy kevesebb lennék. Eljárok a barátaimmal, a családommal helyekre, egyetemre járok, dolgozok. Emberek között vagyok. De te? Ülsz a 4 fal között, és ennyi? Persze, hogy az alap kis depressziód méginkább előjön..
Te tehetsz az egészről, ez az igazság. Keress munkát, tanulj, kezdj neki egy hobbinak, járj emberek közzé, és jobban leszel. Ennyi az egész
válasza:Anyádat ne akard megváltoztatni, befolyásolni. Ő úgy küzd a saját életéért/ben, hogy reménykedik. Szerintem összetoppanna, ha engedné, h a józan esze felismerje a kudarcodat.
Annyit tehetsz, h azt mondod neki, neked így most jó. Higgye el, jó neked így.
Fogadd el önmagad. Mindent. Nem muszáj párkapcsolatban élni, nem mindenki teszi. Fogadd el a betegséged. Ez vagy te. Mindent.
Egyébként az aljamunkából is lehet építkezni. Így találkozhatsz emberekkel, így lesznek kapcsolataid, mehetsz felfelé a ranglètrán.
És nagyon fontos: segíts másokon. Nagyon furán hangzik, de tedd meg. Segíts annak, akinek tudsz. Ha emberfóbiád van, akkor segíts állatokon. Menj menhelyre. Segíts a Földön, ültess növényeket. Segíts a mégeken vagy a fecskéken. Szedj szemetet.
Tudod, ha úgy érzed, nem érzed, nem érsz semmit, add oda magad másnak. Ha te nem érdemelsz semmit, akkor fizetsd vissza a természetnek. Évekig szívtad a levegőjét, ittad a vizét. Add neki vissza. Ha nem tudsz, ne törődj magaddal, törődj másokkal.
Furán hangozhat, de segít, neked is, másnak is. Egy picit gondolkodj el rajta.
#25: Mondom, nem érdekelt a párkapcsolat. Csak felesleges gondokat jelent számomra. Abból meg van elég. Soha nem hiányzott. Néha elgondolkodok azon, hogy vajon miért, de ez nem ösztönöz arra, hogy hajkurásszam.
#26 Ha nem építkezik valaki, ha nem célból kezd önálló életet, akkor miért? Azért függetlenednek az emberek, hogy elérjék a céljaikat. Nekem meg azok már nincsenek.
Nem írom le a betegségem. Gondolom most az lesz, hogy nem is létezik. Létezik, de magánügy.
#27: Hát igen, de ennyire motiválatlan vagyok.
#28: Tanultam eleget. A főiskola meg az egyetem is felesleges volt. 30 évesen mar felesleges ugrálni. Az előre megírt forgatókönyv már életbe lépett.
Emberek közé menni pedig sohasem szerettem. Mindenki jobb nálam. Épp elég ez a tudat, nem kell szembesítenem magam a ténnyel.
Ugyanúgy vagyok az "eljárni akárhová"-val. Emlékszem, amikor fősulin és egyetemen tanultam, 5 év alatt semmit sem néztem meg abból a nagyvárosból, ahol voltam. Inkább bent csücsültem a szobámban. Amikor dolgoztam ugyanez történt. Inkább a négy fal között maradok, mint körbenézzek akárhol. Nem szeretek kimozdulni.
#29: Mások építkezhetnek, én nem. Túl peches vagyok hozzá. Visszaadnék sok mindent, de őszintén szólva már ehhez sincs semmilyen lelkierőm, motviációm. Biztos segít, de elkezdeni nincs affinitásom. Ahogy semmi máshoz sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!