Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Igénytelen anyóssal mit tudok...

Igénytelen anyóssal mit tudok kezdeni?

Figyelt kérdés

Párommal és az anyósommal élünk egy lakásban. Éppen most várjuk a pici babánkat. Sajnos az anyósommal viszont nem tudunk mit kezdeni. Házimunkát abszolút nem végez. Ha netán eszébe jut mosni, mert a szobájában a szétdobált ruháktól már lépni nem tud, akkor is csak a sajátját mossa ki. Wc után egész egyszerűen nem mos kezet /pedig rászólunk/, utána a hűtőben turkál, nyúl mindenhez. Ez már alapból visszataszító, de még tejérzékeny is, ennek ellenére ugyanúgy fogyasztja, ami egyet jelent azzal h sokszor összefssa a wc-t is. Az, hogy napokig ugyanaz van rajta, már a legkisebb baj. Az inkább, hogy a tusfürdőjén ül a por a fürdőnben. Munka után az első dolga kaját szedni, amit bevisz az ágyba, eszik és alszik. Zuhany nyista, ahogy reggel sem. A koszos edényekkel alszik egy ágyban, van, hogy hetek után hozza ki a mosogatóba. Persze elmosni már derogál neki. Meg lett kérve, hogy mossa el, mert én hánytam a szagától...simán közölte, hogy nem mossa és bement dögleni. Most még lázas beteg is, de a kézmosás, se másféle higiéniai dolog nem működik nála. Sokszor beszéltünk vele, párom már a hangját is felemelte, de mindig azt kapjuk h azt csinál, amit akar.

Kezdem azt hinni, hogy víziszonya van. Se nem használja, inni se nagyon issza, max éjjel. Ha bor folyna a csapból, biztos értékelné.

Hónapok után jutott el odáig, hogy a sok "ugatás" eredményeképpen legalább a lakásban nem gyújt rá.

Elköltözni egyelőre sajnos nincs lehetőségünk, de mindenképp el szeretnénk. Az a helyzet, hogy már nagy a pocakom és nemigen tudom sokáig csinálni az állandó csuszkolást. Párom sokat segít, pedig rengeteget dolgozik. Előre félek, mi lesz, mikor elmegy anyósom nyugdíjba én pedig itthon leszek a picivel. Lassan ott tartok, ha ez nem változik, a kezébe sem veheti majd.


Köszi :)


2017. dec. 22. 09:59
 31/94 A kérdező kommentje:
Én kérek elnézést, hogy a szüleim úgy döntöttek, nem tartanak a gyermekeikre igényt. Ne haragudjatok, ettől nem nekem kell rosszul éreznem magam. Húzzam meg magam és egy kicsit se akarjam jobban érezni magam a környezetemben, mert én "csak" itt lakom? Mit képzelünk mi, hogy gyermeket vállalunk, csak mert az anyósomnak akkor esetleg oda kell majd figyelnie magára és a környezetére? Örül neki, várja is és mást se hallgattunk tőle, csakhogy unokát szeretne. Amikor úgy döntöttünk, hogy jöhet a baba, normális környezet volt és ő is hozzátette a részét a dolgokhoz. Ismételten le kell írnom, már harmadjára, hogy mióta itthon vagyok, azóta szabadult el a pokol!
2017. dec. 22. 11:25
 32/94 anonim ***** válasza:
57%
a férjedet ő nevelte fel - te mennyire ismered ezt a családot? ez mostanában alakult ki a néninél? mert akkor lehet hogy valami kezdődő nagyobb baj... A férjeddel próbáld meg normalizálni a helyzetet,inkább ő beszéljen vele erről.
2017. dec. 22. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/94 anonim ***** válasza:
84%
Anyósoddal legyél ilyen határozott és nagyhangú, mint itt névtelenül. Fogod magad és elmondod neki amit leírtál a bevezetődben. Ennél többet/mást mit gondoltál, mit lehet tenni?!
2017. dec. 22. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/94 anonim ***** válasza:
27%

nos a terhesség 9 hónap, annyi idő alatt lehet albit találni vagy lakást venni.

párod tutira nem akar elmenni, te meg a házra pályázol

2017. dec. 22. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/94 A kérdező kommentje:
Igen, sajnos az utóbbi 2-3 hónapban lett ilyen, eddig nem volt vele abszolút semmi probléma. Tök jól elvoltunk így együtt, de nem tudjuk, mi ütött belé és nem is beszél róla, hiába kérdezzük, hogy esetleg baj van-e vagy történt-e valami.
2017. dec. 22. 11:34
 36/94 anonim ***** válasza:
37%

"Látom a lényeget sikerült megfogni. A fő probléma az, hogy anyósom maga után nem takarít."


de felfogtuk, csak te meg azt nem érted meg, hogy mivel tudtátok, hogy milyen az anyós, akkor mi a pák faxának vállaltatok gyereket??? nem tudtatok volna még pár évet várni???

most már sírhat a szád, ez van...

2017. dec. 22. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/94 A kérdező kommentje:
Kedves Csaba! Mi köze a mostani stílusomhoz annak, hogy a szüleimnek nem kellettünk az akkor óvodás korú testvéremmel együtt? Gyerekekről beszélsz, ember! Nagyon örülök, hogy Téged a szüleid szeretetben neveltek fel, igazán szerencsés vagy.
2017. dec. 22. 11:41
 38/94 A kérdező kommentje:
Értsétek már meg, hogy nem volt ilyen a néni! Ha ilyen lett volna, ide sem költözöm!
2017. dec. 22. 11:47
 39/94 anonim ***** válasza:
63%

Te meg értsd meg, hogy akkor el lehet költözni.

Eddig hol laktatok?

Ezer albi van a neten, telefonálgattok és mentek, ennyi.

2017. dec. 22. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/94 anonim ***** válasza:
37%
Te is marha igényes lehetsz, ha inkább hánysz, de otthagyod a mocskos edényt.
2017. dec. 22. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!