Ti mit tennétek, ha azért nem lenne igazi családi életetek, mert vasárnaponként a férjetek a szüleihez vinné a gyereketeket?

Igen, rendeződött a helyzetünk!

A férjem továbbra is áthordta a gyereket minden vasárnap és továbbra is minden alkalommal ordítva hozta haza, a szívem majd megszakadt. Másfél éves volt a kicsi, amikor eljutott arra a szintre, hogy az apjával már az ajtón se ment ki kettesben, már akkor ordított. De még így is elvitte párszor és egy-másfél órán át siratták ott úgy, hogy mire hazaértek a gyerek már szinte levegőt sem kapott. A férjem is rájött, hogy ez így nem jó. Így nem vitte. (Egyébként 4 hónapnak kellett eltelnie ezek után, hogy az apjával kettesben ki merjen menni az ajtón, ugyanis megszokta korábban, hogy ha az apjával mennek, anyósomékhoz mennek). Na de ezek után pár hétre megjelent anyósom, és kiabálva kérdezte tőlem, hogy hogy képzelem, hogy eltiltom a gyereket tőlük. A férjem közölte vele a helyzetet, hogy a gyerek nem akar menni. Anyósom egyből nekem ugrott, hogy mert 4 hónapos korától ellene nevelem a gyereket. De mindegy is, nekik nem kell az én kölköm. És utána a fiához fordult és mondta neki, hogy válasszon. Minket választ vagy őket. A férjem akkor először állt ki mellettem. Elzavarta az anyját. Azóta rendeződött a kapcsolatunk is. Rájött, hogy mennyire manipulatív anyja van. Csak itt a legnagyobb áldozat a kicsi gyermekünk. 6 hónapos korában kezdődött nála székletvisszatartás. Akkor még nem tudtuk, hogy az, azt hittünk szorulása van. Mert egyértelműen akkor látszott, hogy visszatartja, amikor már állt. Nem tudtuk mi az oka. Végül ez is kiderült. Ahányszor anyósomat meglátja utcán, vagy bárhol (legutóbb egy fényképen), kezdődik megint nála a visszatartás (hónapokig 4-5 naponta produkál és minden nap szenved, mert ingere az van).