Mit kellene mondanom a testvéreimnek?
A családi ház amiben élünk 1/3-ad részt az enyém, a többi a 2 testvérem tulajdona.
A feleségemnek van 2 ingatlana az egyiket még a házasságunk előtt szerezte, a másikat sajnálatosan az apukája halála után örökölte.
Az apukája háza annyiba kerül hogy a 2 testvéremet is kitudnánk belőle fizetni, és még maradna is erre a házra, hogy felújítsnuk.
A testvéreim kb. 30-40%-al olcsóbban kiszállnak ebből a házból ha fizetünk nekik, így a feleségem is annyit tenne bele ebbe a házba mint ami az én részem, szóval teljesen korrektül 50-50% lenne a beletett pénzünk.
Viszont sajnos van egy anyósom, aki elvált a második férjétől is, és a feleségem házában lakik.
Ő most bejelentette, hogy átköltözne a volt férje azaz a néhai apósom házába, a feleségem meg mondta, hogy oké, és akkor azt adjuk el ahol az anyósom lakott.
A bökkenő, hogy abból még úgy sem tudjuk kifizetni mindkét testvéremet, hogy közel 40%-al olcsóbban kiszállnának ebből a házból, felújításra meg végképp nem maradna.
Mivel kb a felét éri az a ház mint az apósomé.
A feleségem azt mondta, hogy majd ha egyszer meghal az anyukája, eladjuk azt a házat is, és ki lesznek fizetve (55 éves az anyósom....)
Rohadtul nem tartom korrektnek elsősorban a testvéreimmel szemben.
Nem érzem úgy, hogy nagyon beleszólhatnék, mert lényegében egyik házhoz sincs közöm, viszont ugye mi a testvéreim házában is lakunk nem csak az enyémben.
És ők még rendesek is voltak mert nem tudom hányan mondanának le ennyi pénzről (több millióról van szó amit nem kérnek el a részükből)
Kifizetünk nekik az olcsóbb házból amennyit tudunk, de itt se lesz felújítva és mondjuk ha 30 év múlva hal meg az anyósom, és van mondjuk 10 millió tartozásunk az mit fog érni 30 év múlva?Mintha most adnék nekik 1-1 milliót mert 30 éve az volt a sok pénz.
Ráadásul nem értem az anyósom mit képzel, hogy ő válogat, meg neki a drágább ház kell mikor örülhetne hogy van hol laknia ingyen.
Mit kéne erre mondanom?
Már kifejeztem a nem tetszésem, de annyira abszurdnak érzem, hogy még nem mentem bele jobban.
Én is emlékszen, hogy pont ugyanez a kerdes volt, kb. minden pont ugyanigy volt.
Minek 3szor feltenni kamukérdest?
Kérdező, tehát van egy ingatlan, ami 150 éve van a családotok birtokában.
Te ott élsz a feleségeddel.
Érzelmileg ragaszkodsz a gyerekkori házhoz – ami érthető -, és ugyanígy ragaszkodik hozzá az egyik (tehetősebb) testvérbátyád. A másik tesó nem annyira.
Kifizetni őket - még kedvezménnyel sem - tudod. Felújítani sem. Hitelt nem tudsz /akarsz emiatt felvenni.
Kapóra jön hát a feleséged, pontosabban az ő örökölt ingatlanjai. És most az ő qrva anyját, mert te és a tehetősebb testvéred érzelmileg ragaszkodtok az ingatlanhoz.
Egy kicsit gondolkodhatnál az ő fejével is.
Biztosan ő is örülne, ha lenne a férjével közösen egy 50-50 százalék tulajdonú ingatlana. De nem biztos, hogy ő ezt egy 150 milliós ingatlanban – amit még fel is kell újítani – képzelte el, csak mert a férje ragaszkodik a gyerekkori házhoz és a testvérbáty se szeretné, hogy idegenek költözzenek oda..
És nem biztos, hogy szeretné a teljes apai örökségét erre feláldozni. (Tulajdonjogra és felújításra)
Nem vagyok benne biztos, hogy az anyjának nem azért adta meg az örökölt ingatlanba a beköltözési lehetőséget, hogy ne tudd ilyenformán érzelmi nyomás alá helyezni.
“38. válasza:
Vastag a bőr a képeden. Meglopod a testvéreid és a feleséged is.”
Teljesen igaza van! 🤫😉🤷♀️
"Miért lopom meg a feleségem?"
Nézzük csak. Van 1/3 tulajdonod. A feleséged megvesz 2/3-od, plusz tervek szerint 30 milliót beleölne a felújításba, míg te semmit, és mégis lenne 1/2-ed tulajdonod? Kis aranyásó vagy.
Az meg, hogy ott laktok, biztos te akartad. A nejednek van két másik ingatlana is. Nincs a te 1/3-odra szorulva.
65
Másik lakásba is tudnának költözni. Amúgy meg lehet azért, amit más is felvetett, mert rájött, hogy ez így neki nem biznisz, csak bukna rajta, viszont valamiért nemet mondani sem akart, így az anyja odaköltözésével hiúsul meg a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!