Anyós-após probléma. Tanácstalan vagyok. Mi volna a jó döntés?
Sziasztok, hosszú lesz, de Megprobálok összeszedett lenni,csak annyira kivagyok most és nincs senki akinek elmesélhetném vagy kiönthetném a szívem.
Szóval adott egy férj akivel 3 éve vagyunk házasok és egy 1 éves gyerek.
A mi kapcsolatunk az utóbbi időben nagyon megromlott, próbálkoztunk megjavítani, de eddig sikertelenül.
A férjem spanyol, egy pár hónapja költözünk Spanyolországba, eddig különböző országokban éltünk a munkája miatt. Én Romániában születtem, az egész családom ott él, és innen kezdődne a történet.
Én anyósomnal egyáltalán nem jövök ki jól, amíg nem itt laktunk még el-el viseltük egymást, mivel ritkán találkoztunk, de így nagyon nehéz... Próbálom nagyon minimalizálni vele a kapcsolat, amennyire csak lehet.
A férjem a szüleimmel hát mit mondjak egy darabig nem volt gond, de aztán mindig volt valami nézeteltérés közte és édesapám között, szerinte édesapám mindenbe beleszól (szerintem nem igaz, mindig tanácsot ad, csak egy kicsit túl nyers, de ilyen mindenkivel).
Szóval eljöttek a szüleim hozzánk látogatóba (az évek során soha nem találkoztak anyatársal a sok km miatt). Első napi találka megvolt, minden rendben zajlott. Anyósom meghívott minket meg az összes testvérét és családját vasárnap egy ebédre (ez minden vasárnap így működik) ahova úgy döntöttem, hogy nem megyünk el, mert nagyon kicsi a hely és soha nem férünk el rendesen, a férjem legelőször beleegyezett, aztán innen kezdődött a mai napig tartó cirkusz. Vérig sértődött ő és a családja is, hogy mi nem mentünk el(a szüleim nem is tudtak a meghívásról) azóta úgy bánik a szüleimmel, mintha valami kapcák volnának.
Nagyon rosszul érzem miatta magam, annyi km megtettek, hogy itt legyenek és a férjem meg nem is szól hozzájuk.
Én több oknál fogva már sokszor gondolkoztam a váláson, mert nagyon nehéz nekem ez a helyzet, hogy egyáltalán nem egyezünk, és nem is úgy tűnik, hogy ez javulni fog. De akkor eszembe jut a kisfiam, aki miatt tűrok mindent, nagyon apás, nagyon szereti az apját és ha mi elválnánk és én visszaköltöznék Romániába, ritkan látna az apját és az nagyon megviselné őt. Voltunk otthon egy párszor a férjem nélkül 1 2 hétre, és ilyenkor is nagyon megviselte őt az apja hiánya.
Annyira tanácstalan vagyok és annyira egyedül érzem magam. Nem tudom mi volna a jó megoldás.
59-es nagyon okos vagy mindenesetre.
Kik anyámék, hogy ők kell kedvezzenek kedves anyósnak? Ha anyós szart a fiára és nem volt hajlandó leküzdeni a repülés fóbiáját és csücsült otthon a fenekén az esküvőn, a keresztelőn és az unokája születésén is. Én egy ilyen nőnek nem kedvezek, de abolszute semmit.
Nem a semmi hátára jöttem ide, hanem a saját lakásunkba. Talán kellett volna ülnöm /ülnünk munkahely nélkül ott ahol voltunk?
És honnan veszed, hogy nem a szülejét veszítette el? Épphogy az édesapját, aki egy áldott jó ember volt anyóshoz képest.
Ez vicc kategória. Nekem is van fóbiám és már küzdöttem le a gyerekem miatt. Ez nem mentség. Ha a saját fóbiád fontosabb, mint a fiad nem is kell magyarázni többet, hogy milyen ember vagy.
A saját fiában is mai napig ez egy hatalmas törés, hogy soha nem volt képes egy fontos napon sem ott lenni a fia mellett. Sőt gyerekként is könnyebb volt őt oda dobni a nagyszülőkhőz, hogy velük lakjon, míg a másik 2 testvére nyugodtan éltek vele.
Egyedüli gusztustalan az csak ő.
De most minek magyarázod itt nekünk, milyen sz*r ember a férjed és a családja? Váljál el, akkor minek vagy ott?
A te apád meg a nyers tanácsosztást nem képes leküzdeni azért, hogy jó legyen a viszony.
Mindenkinek van családja..🙂
Nem a 66 vagyok, csak annyira értelmetlen a válaszod hogy muszáj nekem is írni rá valamit.
Minél többet írsz, annál jobban sajnálom a férjedet és a gyerekedet. Azt pedig igen is hozza kell tenni hogy az aki ilyen traumákat él át és az egész életéért azt kapta hogy egyedül van és nem kapott otthon szeretetet, annak sokkal nehezebb megnyílnia és megtanulnia azt hogy mostmár ez nincs így hiszen van egy párja aki a támasza lesz ha úgy érzi kicsúszik a padló.
10-11 év alatt nem jöttél rá erre és nem mutattad meg neki hogy lehet ez másképp is..persze a férjed is mehetett volna szakemberhez stb, de tudjuk hogy a férfiak (pláne a sérült) nem igazán akarják ezt beismerni.
Viszont ha az évek alatt elmondtad volna neki és ereztetted volna vele hogy te egy biztonságos bázis vagy ahol szeretetet kap és megoldást ha baj van, akkor ebben a krízis helyzetben sokkal könyebb lett volna.
Igen lehetne erősebb a gyerek mellett, de biztos hogy nem egyik napról a másikra csúszott le és én a helyedben szégyelném magamat hogy ilyen társ vagyok.
Gondolom az elejétől kezdve csak belerúgtál amitől még jobban úgy érezhette hogy nincs más megoldás. Egyedül hagytad a sz*rban, elhagytad inkább többször is hetekre amikor a legjobban szüksége volt rád.
Mikor nézel magadba?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!