Szerintetek tényleg elvárás hogy én gondoskodjak az apósomról?
Kisgyerekekkel vagyok itthon jelenleg. Úgy alakult az életünk hogy én a gyerekek miatt nem tudtam folytatni a munkámat, és a párom vállakozásában segítek. Jelenleg úgy gondolja hogy amíg a beteg édesapja helyzete nem oldódik meg, (hónapok is lehetnek, vagy lehet addig amíg él) nekem kéne gondoskodni róla, amit túl nagy áldozatnak érzek annak tükrében hogy nem vagyunk összeházasodva és már eddig is feladtam a családunk miatt azt amit szeretek csinálni, + az ő érdekében. + nyilvan ugyanúgy segítenék neki, és a gyerekeinkre jóval kevesebb idő energia jut ha egy idős embert ápolni kell.
Ne értsétek félre nyilvsn segítenk fogok egy beteg emberen, csak valahogy éreztetni kéne a párommal mert nem érti mennyi áldozatot hozok én, ő meg nagyjábol alanyi jogon elvár mindent.
Igen csak besegítek, nem sokat, de a kicsi még 1,5 éves, kicsi gyerekekről van szó akik 0-24 figyelmet igényelnek.
Pelenkázásról még nincs szó, viszont hozzánk költözne, ami már alapból egy teljesen új helyzet lenne mindenkinek. Fözni mosni takarítani természetesen, gyógyszerekre egészségi allapotára figyelni, de később lehet etetni is, levegőre kivinni, stb... láttam milyen egy idős embert gondozni és tudom mivel jár... még akkor is ha viszonylag jó állapotban van.
Ez azt gondolom, hogy alapvetően nem elvárás kérdése.
Annak idején én is sokmindenről lemondtam, amikor férjhez mentem és gyerekeket vállaltam, de ezt a mai napig nem bánom, az én tudatos döntésem volt. És igen, az apósomat is ápoltam (etettem, fürdettem és pelenkáztam is az utolsó időben) és nem éreztem áldozatnak vagy tehernek, nekem ő apám helyett apám volt.
Hogy veled szemben lehet-e ez elvárás, azt nektek kell tudni. Ha neked nem fér bele, akkor mondd meg határozottan.
Egy idős embert 0-24-ben ápolni embert próbáló feladat, és az ilyesmit normális esetben nem "elvárják", hanem a felek megbeszélik a lehetőségeket, és választanak egy mindenki számára elfogadható megoldást. Sajnos nagyon sok nő kerül bele abba a csapdába, hogy a gyerek(ek) születése után "nem dolgozik" (családgondozó szerepbe kerül, ami egy fizetetlenül végzett teljes állás), és gazdaságilag maximálisan kiszolgáltatottá válik. Egészen pontosan nem ez (önmagában) a baj, hanem az, hogy nem elég tudatos, nem elég empatikus, nem elég kiforrott személyiségű partner ezt nagyon csúnyán ki tudja használni: akár csak úgy is, hogy egyszerűen nem gondol bele, milyen lehet az elvárásai másik oldalán lenni, rosszabb esetben pedig nem is érdekli. Ha a problémákat nem szemmagasságban lévő felek beszélik meg egymással, hanem az egyik kiszolgáltatott a másiknak, annak nagyon csúnya vége tud lenni.
Nem ismerem az élettársadat, sem a körülményeidet, de ideje lenne őszintén beszélnetek egymással. Ha megérti az álláspontodat, akkor jó, ha nem, akkor a helyedben k.va gyorsan végiggondolnám, hogyan lehetne az anyagi függetlenséget visszaszerezni.
Tulajdonképpen nem is értem, hogy fordult meg ilyesmi a párod fejében. Nem a lábadat lógatod otthon, a gyerekeiddel vagy + dolgozol a vállalkozásában. De még ha semmit sem csinálnál egész nap, akkor sem lehetne elvárni egy számodra idegen férfi - mert a párod édesapja neked idegen, akkor is az lenne, ha összeházasodnátok - szóval egy idegen férfi ápolása, adott esetben intim jellegű is (fürdetés, vagy ha pelenkázásra szorulna). De még ha pillanatnyilag nem is kell különösebben ápolni, a "nyakadon" lenne egész nap, aztán a gyerekeiddel való foglalkozás helyett neki ugrálhatnál.
+ Ha te lelkesednél az ötletért, az apja odaköltözik, de nem jön ki jól veled vagy a gyerekekkel, akkor mi lesz? Ezekbe belegondolt a párod egyáltalán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!