Felnőtt gyerekek szülei! Hogy élitek meg azt, ha a felnőtt gyereketek nem olyan párt választ, amilyet elképzeltetek mellé?

"Van olyan aki elégedett?"

Én igen. A fiam 25 éves,a barátnője 31 és ez nem zavar. Okos,vonzó nő. A korkülönbség pedig soha nem volt téma nálunk. A férjem is 8 évvel fiatalabb.

59/N

Az olyan szülövel komoly bajok vannak, aki saját maga akarja eldönteni, miylen legyen a gyereke párja, ha nem teszik, akkor megsértödik vagy szégyelli.

Nekem minden gyerekem azt választ(ott), aki neki tetszik és nekem az egyetlen "dolgom" elfogadni a választást. Neki kell a párjával élni, nem nekem, ebböl következöen nekem semmi beleszólásom sincs.

Az ém párom sem "szuperman" mások számára, nekem ö a legmegfelelöbb és semmilyen szebb-jobb-okosabb- magasabb-gazdagabb-stb-bbre nem cserélném el. NEKEM ö a megfelelö, másnak meg nem fontos, hogy egyáltalán tetsszen.

A szülőnek alapvetően nem kellene ilyen vagy olyan párt elképzelnie a gyereke mellé. Ha szeretik egymást, és boldogok, akkor nincs probléma, mindenki azzal éli le az életét, akivel szeretné, nem azzal, akit az anyukája választ.

Persze vannak kirívó esetek, pl. alkoholfüggő, agresszív, lúzer...stb, mondjuk egy ilyennek senki nem örül.

Mindenki saját magának választ, ebbe kívülről nem lehet beleszólni. Ráadásul mindenki változik is idővel, más tulajdonságok jönnek elő. Én annak örültem, hogy a fiam harmincvalahány éves korára végre elszánta magát a házasodásra (és reményem lett egy unokára). A választottjával szemben mindig volt egy kis tartózkodó érzésem, de mint utóbb kiderült ezt Ők nem vették észre rajtam. Amikor 7 év ismeretség, azon belül 5-6 év házasság és 3 éves unokám mellett a feleség talált magának egy újabb ugródeszkát, akkor vigasztaltam a fiam, hogy én biztosan nem választottam volna ezt a feleséget. Ő meg volt lepődve, hogy ezt mondtam, mert azt hitte, jól megvagyunk egymással. Meg is voltunk, én nem szóltam addig semmit. Reggelente én vittem az unokámat bölcsödébe (nem laktunk együtt) és hoztam el délután. Ha beteg volt ápoltam őnáluk otthon (a menyem "tanult" másoddiplomásként). Közben elmosogattam és kitakarítottam. Menyem utólag azt mondta, hogy ő csodálkozott is, hogy milyen jó lakásuk van, hogy nincs piszok.... Válás után 1 évvel a fiam megismerkedett egy háromgyerekes, válófélben levő nővel és 2 év elteltével összeköltöztek. Én jobban becsülöm ezt az élettársát, mert ez egy igazi anya (aki ráadásul még a fiamat is elviseli). Az élet sokféle tanulási folyamatához hozzátartozik az is, hogy választani is meg kell tanulni mindenkinek saját magának, ne hibáztasson utólag mást.

70/F

Na, erre én is kíváncsi lennék. Ugyanis a férjem inkább kvázi kitagadták minthogy engem elfogadjanak.

Nem tudom milyen kellett volna, vagy mit kellett volna tudnom. Vagy mivel kellett volna rendelkeznek. 10 éve együtt vagyunk, vannak gyerekeink, sose kértünk tőlük semmit.

Férjem azt mondja, sose volt esélyem, tojjam le. De azért senki se ellenségeket álmodik magának család helyett.

Anyuékat kérdeztem erről, azt mondták, bárkit, akit hazavittem bemutatni, szeretettel fogadtak. (19 éves koromban költöztem el egyetemre, és azóta nem éltem otthon.) Aztán, amikor szakítottak velem a fiúk, vagy én velük, bevallották, hogy mit rühelltek a srácokban:D De velük nagyon kedvesek, előzékenyek voltak mindig személyesen.

A férjem végül olyat, akit én elképzeltem, és akit ők is mellém, így szerencsém van. A szüleim is imádják. A leendő babánkat is nagyon várják velünk együtt!

28N

"Aztán, amikor szakítottak velem a fiúk, vagy én velük, bevallották, hogy mit rühelltek a srácokban:D De velük nagyon kedvesek, előzékenyek voltak mindig személyesen."

Kinek a pap, kinek a papné, de részemről az ilyet tartsa meg magának. Én egy-két ilyen eset után már úgy állnék hozzá, hogy bizots ezt is rühelli/gáznak tartja, csak nem mondja el.