Ha a tudat nem lenne a világ sem létezne? Hol lehet ennek utánaolvasni természettudományban?
David Icke az ébred már az oroszlán első részében http://www.youtube.com/watch?v=wbVZmmg3V0c a végefelé azt mondta, hogy a tudósok szerint, ha tudat, pl emberi tudat nem lenne akkor a világ sem lenne. Valami olyasmit ecsetelt, hogy az emberi tudat miatt van anyagi világ.
Ezt meg tudnátok mondani, hol lehet tudományosan utánanézni ennek ? Miből jöttek erre rá ? Minden ezzel kapcsolatos kutatás érdekelne. köszi:-)
"Amit valóban állítanak, hogy a megfigyelés megváltoztatja a vizsgálat tárgyát, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni(kvantumszinten legalábbis)."
Ennél még konkrétabban arról van szó, hogy megfigyelni csak kölcsönhatással lehet, a kölcsönhatás meg megváltoztatja a vizsgált tárgyat.
"Ha tudat sem lenne a világ sem létezne."
Azt szoktam én erre az egészre mondani, hogy a jövő heti lottószámokat mondd meg akkor nekem, hiszen a világ nem rajtad kívül álló valami. Én meg majd vígan elleszek a nyereményből a szolipszizmus értelmetlen "lisztdarálása" nélkül is.
58' után minek újraírni a kérdést?
-bevallom, nem olvastam végig a regényt-
:)
Tessék itt van !
Kvantumfizikusok vitatkoznak azon, hogy létezne-e a világ, ha nem néznénk azt [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!