Ma van a II. világháború kitörésének 70. évfordulója, nem furcsa számodra, hogy még csak ennyi idő telt el? És az a tudat, hogy a náci haláltáborok parancsnokai fiai/lányai még most is élnek? Miért bocsátott meg a világ ilyen könnyen a németeknek?

[link]

nem volt elég a németnek a holokamu miatt perkálni a jidóknak ennyi milliárd dollárt?....

Ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más, csakha valakit arra nevelnek, kegyetlen gyilkos legyen, akkor az lesz. nehogy azt hidd, hogy te más vagy, gondolom te se vétesz a törvény ellen, nem gyilkolászol. Mért? mert ezt tanították gyerekkorodtól kezdve. Hát nekik meg pont az ellenkezőjét, persze nem gyerekkoruktól, de pár év szövegelés is elég jól kimossa az emberek agyát... és bizony rengeteg kegyetlenség van egyes emberekben rejtve, a többi meg félti az életét, teljesíti a parncsot stb. Az egész nem annyira egyszerű, hogy a németeket megszállta az ördög, mindenki más meg szent volt, a világ nem feket és fehér.

Mért bocsájtott meg? Mert háború volt, sok szörnyűség történt. Mondhatnám pl a japán táborokat, ott se játszadoztak az emberek. De az atombomba se egy lakaltlan mezőn robbant. Nem lehet örökké haragudni, tovább kell lépni, és tanulni a történelemből.

Egy nemzetet nem lehet elítélni a vezérei miatt.A fiúk meg az unokák pedig nem tehetnek semmit arról,hogy mit követtek el az őseik,már ha egyáltalán elkövettek.Háborúban nem kérdezik,hogy akarsz-e harcolni?Sokan odavesztek a harctéren a németek közül is,és nem voltak szörnyűséges emberek,csak áldozatok.

Te mit szólnál ahhoz,hogy téged és a gyerekedet felelősségre vonnák azért,amit a nagyapád a Rákosi-korszakban tett?Vagy pl.Pokornyt ki ítéli el azárt,mert az apja Kék-Ávós volt és embereket juttatott börtönbe,meg kínzó padra?

Reálisan kell látni az eseményeket,és nem lehet tizedíziglen vétkesnek tekinteni senkit.

stfu és olvasd el az első postot banyek.

"Annyit náciznak minket, hogy nekem már kedvem lenne megtudni, hogy kik is voltak azok a nácik valójában. Mert azt már iskolában is tanítják, és mindenki állítja, hogy embert ettek, vért ittak, és úgy általában nagyon gonoszak voltak, de én ebben már egyre kevésbé hiszek. Hiszen egy sem maradt közülük, még hírmondónak sem, szinte mindet megölték, átnevelték, megsemmisítették, és akik mindezek után mégis életben maradtak, azokat még kilencvenéves fejjel is bíróság elé állítják, vagy minden nemzetközi jogot felrúgva egyszerűen csak felakasztják őket valahol Izraelben. De én találkoztam eggyel, aki nemrég költözött haza, mert eldöntötte, hogy a szülőföldjén akar meghalni. De még él, nagyon is él, és ami a legfélelmetesebb: Mesél. A könyveivel nem bírok betelni – amelyeket általában németből fordít nekem – és történeteitől, élettapasztalatától egyszerűen tátva marad a szám. Tizenévesen ott volt a Berlini Olimpia megnyitóján, ahol karlendítéssel tisztelgett a pódium felé. Hallotta beszélni Hitler Adolfot, és azt mondja, még ma is beleborzong, ha visszagondol rá. Elmesélte, hogy milyen érzés volt fegyverrel a kezében végigmasírozni a Champs Elysées-n, hogy hogyan csókol egy francia nő, de elmesélte azt is, hogy hogyan tud sírni egy felnőtt férfi, amikor Drezdában kell halomba raknia a szénné égett német gyermekek tetemeit. Azt kívánja nekem, hogy soha ne tudjam meg mi az, hogy háború, de mégis büszkén mutogatja a bajtársai fotóit, akiknek mellkasát kivétel nélkül mind vaskereszt ékesíti. Ma már tudom, ahhoz, hogy szembefussunk egy villogó géppuskával, nem kell akkora bátorság, mint ahhoz, hogy megkérjük a szeretett nő kezét – még ha egy fekete uniformissal nők tucatjainak szívét lehet is meghódítani. Tudom, hogy a fiatal férfiak milliói egy olyan világ reményében indultak harcba, amelyben a nőknek eszébe nem jutott kikapartatni méhükből a magzatukat, hanem a legnagyobb dicsőség volt világra hozni egy gyermeket. Egy olyan világot védtek, amelyben a mai Európa súlyos problémáinak túlnyomó többsége egyszerűen nem létezett, és ahol a tisztes munkából élő családoknak nem kellett tartaniuk a megélhetési bűnözők hordáitól. És végül egy olyan világgal együtt haltak meg, amelyhez fogható még sohasem létezett, és amelytől a gonosz erők még ma is rettegnek, hogy Európában újra feltámadhat. Ők félnek, én reménykedem."