Ha a tudat nem lenne a világ sem létezne? Hol lehet ennek utánaolvasni természettudományban?
David Icke az ébred már az oroszlán első részében http://www.youtube.com/watch?v=wbVZmmg3V0c a végefelé azt mondta, hogy a tudósok szerint, ha tudat, pl emberi tudat nem lenne akkor a világ sem lenne. Valami olyasmit ecsetelt, hogy az emberi tudat miatt van anyagi világ.
Ezt meg tudnátok mondani, hol lehet tudományosan utánanézni ennek ? Miből jöttek erre rá ? Minden ezzel kapcsolatos kutatás érdekelne. köszi:-)
Nem a határozatlansági elvről olvasott (illetve lehet, hogy azt is olvasta, de ez nem onnan jön).
A világot és benne az embert régóta vizsgálja az ember. E témával leginkább a filozófusok foglalkoznak, már legalább 2500 éve. Nagyon sokféle filozófiai megközelítés létezik a világ dolgainak magyarázatára. Ezek közül egy a a 18. században alkotott szubjektív idealizmus. Ez a nézetrendszer egyebek között azt vallja, hogy az anyagi világ csak az elme szüleménye, valójában csak a szellem létezik, az anyag annak leképezése. Ha ezt a nézetet elfogadnánk, akkor valóban azt kellene mondanunk, hagy a tudat nélkül nem létezik az anyagi világ.
Ez tehát egy létező filozófiai irányzat, amelynek azóta is vannak követői (főleg a vallási irányzatokban), és persze rengeteg exhibicionista szélhámos próbál megélni belőle. E tekintetben tehát semmi köze Heisenberghez, annál sokkal régebbi kitaláció. Hogy az említett úriember közönséges szélhámos, vagy ennek az irányzatnak a lelkes híve, az tulajdonképpen lényegtelen.
A filozófiai részben. Icke-ről meg a pszichiátriai részben, mint alany.
Attól, hogy "olvasta valahol", még nem jelenti azt, hogy igaz, erre pont az ő könyvei a legjobb példa.
Igen valószínűleg, ha óra után odamennék egy tanárhoz és megkérdezném, hogy:
-Tanár úr! Egy olyan kérdést szeretnék feltenni, hogy az anyag létezhet-e tudat nélkül, vagy mindent csak a gondolataink teremtenek?
(Gondolom itt már alakulna nála egy enyhe agyvérzés)
-Miért kérdez ekkora sületlenséget?
-Hát mert gyakorikérdéseken volt egy illető, aki feltett egy kérdést én válaszoltam neki legjobb tudásom szerint, de le lettem hurrogva, hogy nem értek hozzá, kérdezzem meg öntől.
-Na látja fiam, ezért nem kell ilyen oldalakra menni "okoskodni"...
Szóval ebbe így belegondolva, én rád bízom a téma boncolgatását és megfejtését..
Ez nem természettudomány, hanem tudományfilozófia. Szolipszizmus néven nézhetsz utána. A kifejezés latinul annyit tesz, "egyedül én létezem". Arról szól, hogy egyedül a saját létezésedben lehetsz biztos, minden mást csak a tudatod szűrőjén át ismersz. Az is lehet, hogy csak képzeled a világot. Érdekes gondolat, de nem vezet sehová, ezért a tudomány nem foglalkozik a következtetéseivel. Ha a világ nem létezik, akkor tök mindegy, hogy milyennek képzeled, vizsgálni sem érdemes.
Nem hiszem, sőt egyáltalán nem korholna le, ha megkérdeznéd tőle, hanem azt látná, hogy egy értelmes ember, aki tudásra szomjazik :-D
Megmondhatod, hogy David Icke, mire alapozza, honnan olvasta ezt és gondolom elmondja ha tudja.
Nem hiszem egyébként, hogy David Icke ennyire elfogadhatatlan lenne az egyetemi tanárok között. Legfeljebb a Rotchildek szapulása miatt, félnek hogy őket is megszivatják, ha bántják a hatalmat. Szocializmusból átjött beidegződés lehet ez.
Mindennek nekem kell utána járnom ? A fórumon a kulcsszavak alapján ezt találtam. Valami ilyesmit hallottam én is http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__magia-okkultizmus__4..
Ez most mit jelent? hogyan kell érztelmezni? Icke is erre gondolt? Mi ennek a fizikai valósága?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!