Mégis hogyan kaphat Magyarországon tudományos fokozatot az, aki nem elég intelligens hozzá?
Boldogkői Zsoltra célozok.
A hitvitákban teljesen lejáratta az ateizmust, de a topik eredeti témájánál maradva a Covid-19-el kapcsolatos vitát is elbukta Toroczkai Lászlóval szemben. Boldogkőinek biológus professzorként le kellett volna iskoláznia Toroczkait, ehelyett az történt, hogy Toroczkai volt az, aki simán legyőzte Boldogkőit. A politikus sokkal felkészültebb volt, sokkal nagyobb tudással rendelkezett, olyan adatot is hozott, amiről Boldogkői nem is hallott, így nem is tudott rá megfelelően reagálni.
Tehát több vitát is elbukott professzorként, egyszerűen nem értem, hogyan állíthatnak ki PhD címet egy ilyen rendkívül buta embernek.
#40
Bocs, de te engem sértegetsz. Mi az, hogy ne etessük tovább?
A #38-as kommentben egy konkrét példát hoztam arra, hogy Boldogkői nem tudott mit kezdeni egy helyzettel.
Sadam87 amellett érvelt, hogy Boldogkői nem tudhat mindent, ezért nem tudott az amerikai kutatásról. Oké. De azt sem tudta, hogy közel 500-an meghaltak az oltás után 1 hónappal, Magyarországon. Sőt, teljesen összefüggéstelenül beszélt (ne nekem higgy nézd meg a videót! Nem sokkal azután hangzik el, amire hivatkoztam a legutóbbi kommentben). Semmilyen tudományos érvet nem hozott fel ellene.
Na, ezért mondom, hogy nincs értelme érvelnem. Tényleg felesleges ez a beszélgetés.
#36
"Persze, pont Toroczkai hazudik, amikor Boldogkőiről már máshol is megírták, hogy nem tud érvelni."
Toroczkairól meg elég sok helyen megírták, hogy hazudik. ¯\_(ツ)_/¯
"A Toroczkaival való vitájában is össze volt zavarodva, nem volt egy normális érve sem a felvetett témákra."
Ha ez alatt azt érted, hogy tételesen cáfolta Toroczkai állításait, akkor egyet értünk.
"Aki ennyire elfogult ember, mint amilyen te vagy, annak nem érdemes már semmit mondani."
Én vagyok elfogult ember??? 🤣🤣🤣 Megnéztem direkt fél órát a vitából csak azért, hogy lássam, miről van szó. Mint írtam, csak nekem eszembe jutott vagy öt cáfolat Toroczkai állításaira, mielőtt egyáltalán Boldogkői megszólalt volna. Persze azt megértem, hogy az olyanokat, akik ugyan nem értenek hozzá, de mindig azt hiszik, hogy igazuk van, Toroczkai is meg tud győzni...
"Az ateizmus meg tudományos kérdés, hiszen a kettő - ateizmus és tudomány - együtt jár."
Te élvezed az ordas hazugságaidat? De tudod mit, erről inkább Georges Lemaitre-el vagy Jedlik Ányossal vitatkozzál!
" Így világos, hogy Boldogkőit is miért nevezték ki professzornak. Nem kell komoly tudás."
Boldogkőinek momentán 127 publikációja szerepel a Scopus-ban.
Neked pontosan mennyi is? Vagy Toroczkainak? De amúgy nagyon érdekelnének Toroczkai szakértői is...
#38
"A vitában a Momentumos srác amúgy felhúzta magát, hogy tudomány emberét egy politikus a falhoz állítja:"
A vitában a momentmos srác azért húzta fel magát, mert ez a Toroczkai akkora tapló, hogy nem képes a másikat végig hallgatni, hanem félbeszakítja, és belepofázik abba, amit mond.
(Amúgy bejött, amit sejtettem: a Toroczkai által vágott verziót sikerült megtalálni. Pro tipp, ha nem akarsz teljesen agymosott maradni: esetleg nézd meg az eredeti verziót. Mert azért elég ügyesen kezelik a vágóeszközt Toroczkaiék. (Bár annyit a javára kell írni, legalább megadta az eredeti vita linkjét, és felhívta a figyemet, hogy ez vágott verzió. Sajnos neked már kattintani nem sikerült...))
Tessék, hátha így menni fog:
https://www.youtube.com/watch?v=pYaH6-lu9iI&ab_channel=egyet..
A momentumos 44:25 körül szól közbe, egy tök más rész után, mint amit Toroczkai bevágott elé. Ez a rész főleg arról szólt, hogy Boldogkői reagált Toroczkai kérdéseire, az meg közbebelepofázott.
(Ezúton is gratulálnék a forráskritikádhoz amúgy.)
"Toroczkai azonban higgadtan, dominánsan lerendezte."
A vágóprogram csodákra képes! Azért szép, hogy így benyaltad! 🤣🤣🤣
Tudod mit, mi lenne, ha esetleg legelőször megnéznéd az eredeti videót, és utána okoskodnál?
Sadam87, bármennyire is próbálod magad igazolni, előttem te nekem már nem vagy hiteles. Hülyének nézel engem, folyamatosan, a tévedhetetlenség állapotában, ráadásul illetlenül is viselkedsz velem. Megnéztem a vágatlan verziót is, a momentumos srác ugyanolyan bohócnak tűnik, ráadásul többször pontatlanul idézi a Mi Hazánkot.
Kicsit sem érdekel engem Georges Lemaitre, mert ő csak egy pap volt, aki valahogy odafért a fizikához. A kereszténység mindig is hátráltatta a tudományt, az egész középkor a sötétség jegyében zajlott. Egy olyan vallás jegyében, akinek a szent könyve telis-tele van hamis adatokkal. És bizony nem csak az Ehrman professzor által felvetett pszeudonim téma az, amiben a Biblia hazudik. A teljes természettudomány és történelemtudományi anyaga téveszme, hazugság, onnantól fogva, hogy a Holdat világító testnek nevezi, egészen addig, "Pál apostol" mit tett (egyetlen történelmi forrásban sem szerepel a neve).
Georges Lemaitre ennek a vallásnak volt a papja, ugyan mit érdekel akkor engem ő? Ki tudja, kitől szedte a számításokat... Alexandr Friedman volt az, aki először megoldotta az Einstein egyenleteket nem Lemaitre-nek jött ki először, a táguló Univerzum!
A tudomány az ateizmusé, nem a vallásoké, mert az ateizmus nem hazudik.
"Minden faluban van egy fáklya - a tanító, és aki azt kioltja - a pap." (Victor Hugo)
"Boldogkőinek momentán 127 publikációja szerepel a Scopus-ban."
Semmit sem ér az a 127 publikáció, tele lehet mindenféle téveszmével, csak mivel nagy név, elfogadják. 1000-szer jobbat tudnék tőle írni, ha úgy döntenék, hogy biológusnak tanulok. De ha mondjuk a kreacionisták ellen kellene írni, már most jobbat írnék. Ő ugyanis nem tud érvelni. Boldogkői óriási vereséget szenvedett Nagy Gergelytől, itt elvesztette a hitelét. Már megadtam erről a linket. Egyszerűen nem hiteles ez az ember. A stílusa is borzasztóan unszimpatikus.
Ha legalább egy kis intelligencia lenne benne, visszavonulna a közszerepléstől. Boldogkői nem egy Richard Dawkins, semmi keresnivalója a médiában.
"Sadam87, bármennyire is próbálod magad igazolni, előttem te nekem már nem vagy hiteles."
Megszakad a szívem. Mondjuk neked Toroczkai hitelesnek számít, úgyhogy ezt inkább dicséretnek veszem.
"Kicsit sem érdekel engem Georges Lemaitre, mert ő csak egy pap volt, aki valahogy odafért a fizikához."
Mondjuk pont ő alkotta meg azt az ősrobbanás elméletet, amire te pont hivatkoztál a vallás ellen, de ez tényleg ne zavarjon kicsit se.
"A kereszténység mindig is hátráltatta a tudományt, az egész középkor a sötétség jegyében zajlott."
Ez mondjuk egy szép nagy hazugság. A középkorban pont a kereszténységnek volt köszönhető, hogy valami fennmaradt az ókori tudásból. (No meg az iszlám tudósoknak...)
"A teljes természettudomány és történelemtudományi anyaga téveszme"
Az mondjuk már eleve elég súlyos, hogy természettudományos szövegként akarod értelmezni a Bibliát, amikor nyilvánvalóan nem az.
"Georges Lemaitre ennek a vallásnak volt a papja, ugyan mit érdekel akkor engem ő? "
És még én vagyok szerinted elfogult. 🤣🤣🤣
"Semmit sem ér az a 127 publikáció, tele lehet mindenféle téveszmével, csak mivel nagy név, elfogadják."
Aha, nyilván? Neked hány tudományos publikációd is van? Vagy milyen tudományos végzettséged? Vagy tanulmányaid?
"De ha mondjuk a kreacionisták ellen kellene írni, már most jobbat írnék."
Nézzük mit produkáltál eddig:
- logikus érvelés teljes hiánya
- olyan témában okoskodás, amihez lövésed sincs
- Toroczkai áltudományos maszlagának gondolkodás nélküli elfogadása
Igen, biztosan remek írást írnál...
" A stílusa is borzasztóan unszimpatikus."
Ez ízlés kérdése. Ha neked Toroczkai jobban tetszik...
Amúgy visszatérve az eredeti témához, amit ide írtam: azt írtad, Toroczkai "leiskolázta" Boldogkőit. Én finoman megjegyeztem, hogy nem nagyon volt így. Az tény, hogy Toroczkai szép lendületesen tud hazudni, de ez azért elég messze van a leiskolázástól. Boldogkői elég szépen végig vette az állításait, hogy melyik miért nem igaz. Szívesen elmagyarázom ezt én is, bár nem sok értelmét látom, hogy megismételjem azt, ami már egyszer elhangzott.
(Az meg már Toroczkai stílusát minősíti, hogy - szemben Boldogkőivel például - ő nem képes végighallgatni a másik mondandóját anélkül, hogy belepofázna, sőt, még meg is sértődik, amikor ezt szóvá teszik.)
A többi téma nem nagyon érdekel.
"Semmit sem ér az a 127 publikáció, tele lehet mindenféle téveszmével, csak mivel nagy név, elfogadják."
Ha ez a tipikus nyócelemis hórukkmarci széleskörű tájékozottsága... :-D :-D
"Mondjuk pont ő alkotta meg azt az ősrobbanás elméletet, amire te pont hivatkoztál a vallás ellen, de ez tényleg ne zavarjon kicsit se."
>Nem biztos. A táguló Univerzum modellje a módosítatlan Einstein egyenletekből vezethető le, amelyet Alexander Friedman végzett el, így ebben a tekintetben övé a dicsőség. Meg Edwin Hubble-é, aki megfigyelésekkel tette híressé az elméletet.
"Ez mondjuk egy szép nagy hazugság."
>Bizony van úgy, hogy kibújik a szög a zsákból, ezért jók a kicsit parázsabb viták. Rólad mondjuk nem feltételeztem volna ilyen stílust. Érthetetlen számomra, hogy neked komolyan észedbe jutott, hogy én hazudik. Nincs szükségem arra, hogy a vallásokkal kapcsolatban hazudjak, mert nálad ezerszer jobban ismerem. Te nem írtál kommentárokat a Bibliához, én igen. Te nem vezettél Bibliakört, én igen. Te nem tartottál sem délelőtti, sem délutáni istentiszteletet, én igen. Te nem vettél részt olyan belsős testvérórán, ahová a külsősök nem jöhettek be, én igen. De azért leállsz okoskodni.
"A középkorban pont a kereszténységnek volt köszönhető, hogy valami fennmaradt az ókori tudásból"
>A középkori kereszténység konkrétan megvetette a tudományt, és valamilyen formában feltehetően ma is megveti, mert folyamatosan cáfolja a dogmáit, egyre jobban szorul ki a világból. A középkorban a szigorú vallási előírások értelmében semmit nem lehetett tanítani, ami ellentmondott az Egyház tanításainak. Ha Darwin a középkorban élt volna, feltehetően vitték volna a máglyára. Ha szerencséje lett volna, előbb felszólítják, hogy "vonja vissza a tévedéseit".
"Az mondjuk már eleve elég súlyos, hogy természettudományos szövegként akarod értelmezni a Bibliát, amikor nyilvánvalóan nem az."
>Érvelj akkor azzal, hogy a Biblia szimbólum/irodalmi elbeszélés. Hogy a Hold bemutatása mint világító test, Föld oszlopai, csak szimbólumok. Mondjuk azt nem tudom, hogyan magyaráznád ki, amikor Bálám elbeszélget a szamarával, mert a szöveg elbeszélés műfaji szempontból, nem és apokaliptika, mint Például a Dániel 7-12. fejezetek. Azt sem tudom, hogyan magyaráznád meg, a természettudománynak olyan teljesen ellentmondó elbeszéléseket, mint például Lázár feltámasztása. Az is irodalmi elbeszélés? Ezzel a Katolikus Egyház sem értene egyet, mert Jézus csodái valódiak - mondják feltehetően ők.
A tudomány viszont arra tanít bennünket, hogy Jézus csodái nem létezhetnek.
"És még én vagyok szerinted elfogult."
>Igen, te vagy az.
"Neked hány tudományos publikációd is van? Vagy milyen tudományos végzettséged? Vagy tanulmányaid?"
>És ha azt mondom, hogy jelenleg egy sincs, az mit bizonyít? Mi van akkor, ha csak összeollózta a publikációit? Ki is ez a Boldogkői? Egy olyan fazon, aki feltehetően csak bemagolta az egyetemi tananyagot. Az egész viselkedésével, stílusával, szókincsévél igazolja, hogy NEM egy intelligens ember. Az én retorikai készségeim, felkészültségem az aktuális témából 1000-szer jobb. Én elő tudok adni, ő nem. Én tudok vitázni, ő nem. Ezért van az, hogy biológus professzor létére óriásit égett Nagy Gergely előtt is. Fent idéztem Boldogkői hozzáállását Toroczkainak arra a felvetésére, hogy közel 500 lett a halottak száma, 1 hónappal az oltások után. Láthatjuk, hogy Boldogkői professzor úr, amikor sarokba szorul, milyen stratégiát alkalmaz...
Hagyjuk már ezt a butaságot is, hogy aki professzor, az nem ért mindenhez. A francokat nem. A professzor azért kap(na) elvileg PhD fokozatot, mert az ő mentális készségei elvileg jobbak, mint Átlagos Pistinek. Tehát mindenhol MEG KELL állnia a helyét. Ha esetleg mégisem, akkor bölcsen vállalja, hogy hülye valamihez - ennyi.
Nem győzöm hangsúlyozni ezt a cikket, hogy nyisd végre ki a szemed, és lásd meg, kicsoda ez a Boldogkői:
"- logikus érvelés teljes hiánya"
>Az nem igaz, hogy teljesen hanyagoltam a logikát, de mivel nem érdekel annyira ez a vita, ezért csak írom, aki ami eszembe jut, ha éppen úgy döntök, megírok egy kommentet.
Van a vallás/valláskritika rovatban egy hívő ember, aki az egyetemen 5 évig hallgatott fizikát, tehát okosabb nálam. Számos kérdésben vitáztam már vele is. De őt inkább megtisztelem azzal, hogy amikor neki írok, akkor teljesen átgondolom az érveimet. Azért, mert a viselkedésével kivívta a tiszteletemet. Esetedben ez nagyon nincs így, szóval próbáld meg kiválogatni a logikus és az érzelmi alapú reakcióimat. Nem fog menni. Egyrészt türelmed sincs hozzá, másrészt már elkönyveltél ostobának.
De annyit azért hozzáteszek ehhez, hogy nekem nem volt célom másokat sértegetni a meggyőződésében. A topik eredetileg csak Boldogkőiről szólt volna, mert káros közszereplőnek tartom. Szóval bocsánatot kérek, ha valaki úgy érzi, hogy megbántottam.
"Toroczkai áltudományos maszlagának gondolkodás nélküli elfogadása"
>Ez sem igaz. Ha mindenben Toroczkaival értettem volna egyet, akkor ma találtam nem lennék beoltva. Toroczkai László amúgy pont arra hívta fel a figyelmet, hogy több forrásból is merítsünk.
Meggyőződésem szerint a hierarchiában a tudomány nem áll a politika felett. A politika az, amely eldönti, hogy mi lesz tudományos. Teljesen mindegy, hogy a tudomány mit mond, végső soron a politika dönti el, hogy mi lesz "a tudomány". Itt van mellettem a gimnáziumi biológia tankönyvem. Ami benne van, az politika. Az került bele, ami a Fidesz-KDNP kormánynak megfelelt. Éppen ezért úgysem fog soha kiderülni 100%-ra a Covid-19 eredete. Lehet, hogy tényleg csak evolúció (valószínűleg ez az igazság), de lehet(!) van benne emberkéz is. A kormánymédia úgyis azt hozza le, hogy evolúció. De, hogy mi az igazság, azt csak a fejesek tudják. Ennyit az "áltudományos maszlag" elfogadásáról.
Úgy látom, a Boldogkői-Toroczkai vitához nincs több érdemi hozzászólnivalód. (Mondjuk eddig sem volt sok, egy bejegyzésben két érv, amiket meglehetősen könnyű volt váfolni.) Gyorsan kifogytál.
Csak még egy dolog búcsúzóul. Azt állítottad, hogy Isten nem léte tudományosan bizonyított, és ezzel kapcsolatban hivatkoztál Dawkinsra. Nézzük már meg, mit is mondott Dawkins erről:
"I cannot know for certain but I think God is very improbable, and I live my life on the assumption that he is not there."
Hoppa!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!