Én még úgy tanultam, hogy a világ végtelen - és nem is tudnám másként elképzelni. Megfelel ez a tudás (elképzelés) 2020-ban is még?

1: Értelmes ember nem mond olyat, hogy az ősrobbanás előtt nem volt semmi.

2: Nem tudjuk, hogy az ősrobbanás pontosan mekkora volt és mi volt benne. Azt tudjuk, hogy ami ma a látható világ (96 mrd fényév), az csak egy kis pont volt.

Tehát a látható világunk nem végtelen, a többit meg nem ismerjük. Közvetlenül a látóhatárunkon kívül nincs változás, de később lehet.

A tér és az idő nem más, mint matematikai konstrukció. A létező dolgoknak – részecskének, illetve az ezekből felépülő komplexebb objektumoknak – vannak bizonyos tulajdonságai (pozíció, időpont), amik között relációk állíthatók fel. Ebből fakadóan idő és tér csak egy már létező univerzumban van, mert a nem létező univerzumban nincs semmi, ami relációban állhatna. Ha a világegyetem az ősrobbanás szingularitásával jött létre, akkor ehhez képest mi tesz különbséget az előtte 1 perccel, és az előtte 1 évvel között? Vagy mi tesz különbséget a tőle 1 méterre, tőle 1 km-re között? Nincs anyag, és semmi létező, ami kijelölné a tér és idő tengelyeit, egységtávolságát.

Tehát az univerzum keletkezése előtt nem értelmezhető. Az univerzum létezésének minden pillanatában értelmezhető egy „előtte” fogalom, de a létrejöttének pillanatában nem. Ez kicsit olyan, minthogy a Földgömbön mindenhol értelmezhető az „északabbra” fogalma, de konkrétan az Északi-sarkon nem. Ott értelmét veszíti az „északabbra”, mint irány.

Jelenleg az univerzumról a leginkább elfogadott modell, hogy időben egyik oldalról véges és határos – volt kezdete –, és valószínű a másik irányba végtelen és határtalan. Térben viszont az univerzum határtalan, de nem végtelen, ahogy hollófernyiges is írta. A határtalan ugye azt jelenti, hogy valaminek van határa. A végtelen meg azt, hogy a kiterjedése végtelen. Itt a szokásos kétdimenziós analógia pöttyös labda. A pöttyös labdának nincsenek szélső pöttyei, meg nincsenek középső pöttye. Nincs határa. Ahogy a Föld *felszínének* sincs határa. Akármennyit is mászkálsz a Föld felszínén, nem fogsz beleütközni egy táblába, hogy „Itt a Föld széle, kérem ne menjen tovább!”. Viszont a pöttyös labdának is, a Földnek is véges a felszíne. A pöttyös labdára véges számú 1 cm-es pöttyöt tudsz rajzolni, a Földet véges számú A4-es lappal tudod lefedni.

A gond a fénysebességben van.

A világunk ugye tágul.

A fény, ahogy megy benne, egyre inkább a vörös felé tolódik.

Aztán egy idő után elfogy.

Ez a távolság jelenleg 48 mrd fényév.

Az a fény, ami ennél messzebbről indul(t), soha nem ér el hozzánk.

Ezért aztán a világunkról sose fogjuk megtudni, valójában mekkora.

Ja, és ez a távolság az idővel csökkenni fog, mivel a világunk gyorsulva tágul.

Nincsen körülötte tér, tehát nem lebeg.

Sajnos mi csak a világunkat ismerjük, és annak is csak a látható részét.

A tőlünk nem láthatóról csak korlátozott ismereteink vannak (pl. az ősrobbanás utánról még jutott ide fény ezekről a területekről is), a világunkon kívül levő dolgokról pedig szinte semmi.

Vigyázat! A labdás hasonlat kétdimenziós felület és egy háromdimenziós térben egy görbült felület. Ezzel szemben a világegyetem esetén mindezt három dimenzióban kellene elképzelni. El lehet képzelni? Nem lehet. Le lehet írni matematikával, meg lehet szokni, de elképzelni a mi háromdimenziós, nem görbült térhez szokott agyunkkal nem lehet. Illetve nem úgy kell elképzelni, hogy a határtalan háromdimenziós tér egy negyedik dimenzióban van, amihez képest görbe „felület”.

A labda !felszíne! egy kétdimenziós felület. A labda viszont maga háromdimenziós. A labda esetén a labdán kívül is van valami, de a harmadik dimenzióban kell elhagynunk a felületet. A világegyetemnél nincs egy extra dimenzió, amin el lehetne hagyni a felületet. Mivel nincs határa, így nem is arról van szó, hogy nincs körülötte semmi, hanem arról, hogy nem értelmezhető az a fogalom, hogy „körülötte”. Nem „lebeg” semmiben. Mert nincs valami, ami kívül lenne rajta, és amiben lebegne. Pláne nem valami külső térben lebeg, mert a tér az univerzum potenciális helyei közötti összefüggések rendszere, ami csak az univerzumon belül értelmezhető fogalom.

De akkor keressünk egy másik analógiát. Nem tudom ismered-e a régi klasszikus játékot, az Asteroids játékot. Ugye ott egy űrhajóval lehet mozogni, és ha kimész a képernyő bal oldalán, a jobb oldalon jelensz meg. (Ez más játékoknál is előfordul.) Ha kimész a képernyő tetején, akkor az alján jelensz meg. Tulajdonképpen ez megfelel topológiailag egy tórusznak, amit kihajtogattak téglalappá. De hogy hol vágtuk el, az önkényesen megválasztott. A képernyő széle valójában nem határa a játéktérnek, hiszen tovább lehet menni rajta úgy, hogy közben a képernyőn maradsz. A képernyő mérete persze véges, tehát a játéktér felülete véges. Viszont határtalan. Na most ebben kellene megnevezni egy olyan pixelt, ami kívül van a játéktéren. Nincs ilyen, mert ahhoz kellene egy határ, ami elválasztja a játéktéren belül és kívül található pixeleket. Az Asteroids játéktere nem „lebeg” semmilyen külső térben, mert értelmezhetetlen az, hogy „külső”.

Illetve elképzelhető egy ilyen külső világ, egy másik monitoron futó másik Asteroids játék világa. Csak a két játéktér semmilyen kapcsolatban nincs, az egyik játéktérből nézve megkérdőjelezhető, hogy tekinthető-e létezőnek a másik, hiszen nincs közöttük kölcsönhatás, a másik játéktérnek sem a feltételezése, sem a feltételezés elvetése nem változtat a játéktér fizikáján. Illetve nem lehet definiálni hogy hány pixel van a két játéktér között, hány pixelt kellene haladni az űrhajónak, hogy a másik játéktérbe érjen. Hiszen az űrhajó csak a saját játékterében mozoghat, nem tudja elhagyni azt, nem tudja átlépni a határát, pont azért, mert nincs neki határa.