Miért becsüli le mindenki a bölcsészeket?!

11:15

"DE ez nem megy úgy, hogy a munkád olyan ami egyáltalán nem érdekel."

Az emberek 95%-a olyan munkát végez, ami egyáltalán nm érdekli. A BKV-ellenőrtől a bolti pénztároson át a csirkefeldolgozó üzem munkásáig, a varrónőig és az építési segédmunkásig. Néhány tízezer professzornak, tanárnak művésznek, cégvezetőnek, esetleg orvosnak, mérnöknek adatik meg, hogy olyan munkát végezzen, ami érdekli.

"Én nem tudom elképelni azt, hogy elvégzek egy pénzügyi valamit és ülök egész nap az irodában és olyasmivel foglalkozzak ami nem érdekel és amit én nem tartok olyan hasznosnak."

Azzal csak pont azt csinálnád, mint majdnem az összes ember.

"Persze lehet ilyen világban élni ahol mindenki csak a pénzre hajt, de akkor hol lennének az értékek??"

Azt nem tudom, de ettől még tény, hogy az emberek számára a legfontosabb 3 dolog a világon: 1) a pénz, 2) a státusz (ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a pénz), és 3) a nők és a család (aminek megléte főleg pénzkérdés). Szóval kivétel nélkül MINDEN a pénzről szól, és az is a pénzről szól, ami nem a pénzről szól, csak egy kicsit jobban mögé kell nézni a felszínnek, és rögtön észreveszed.

Beletartozhatsz abba a pár %-ba, akiket nem érdekel a pénz, de akkor csak méginkább sok-sok pénzre lesz szükséged, mert csak a pénz tud megszabadítani attól, hogy állandóan a hülye pénzzel kelljen foglalkoznod.

A legtöbbet a szegény emberek foglalkoznak a pénzzel. Hallottál már buszon, vonaton szegény embereket beszélgetni? Semmi más beszédtémájuk nincs, csak az, hogy ki mennyit keres és mi mennyibe kerül, meg mit sikerült okosba olcsón beszerezni. A jegybankelnök kevesebbet foglalkozik a pénzzel, mint Kovács János árufeltöltő vagy Kiss Ica pénztáros.

"Lehet olyan munkát végezni ami sokat ér a munkaerő piacon, de ha az illetőt nem érdekli egy idő után teljesen belefásul a munkájába."

A főnököt nem az érdekli, hogy jól érzed-e magad, hanem az, hogy mennyi pénzt tud kisajtolni belőled. Mivel félsz az éhenhalástól, ezért dolgozol. Fásultan vagy nem fásultan.

"Csak ügy hozhatja ki magából az ember a maximumot, ha érdekli is az amit csinál, nekem ez a véleményem."

Biztos így van, de a társadalomnak nem célja, hogy az emberekből a maximum legyen kihozva.

14:44 te nagyon pesszimista vagy. A könyvtárosokról alkotott elképzelésed pedig egyszerűen nem állja meg a helyét. Én tudom, mert ezt tanulom, és mert régóta rendszeres könyvtárlátogató vagyok. Szép az az elmélet, hogy majd a gépek megoldják, és valóban sokat segítenek. De attól még kell az ember. Legalábbis egyelőre nem tudok olyan gépekről, amik végigmennek a polcok előtt és rendbe rakják az olvasók által összekevert könyveket, vagy amik olyan teljes körű tájékoztatást nyújtanak, mint egy hús-vér ember.

Más: az, hogy szerinted az emberek többsége egész nap olyan dologgal foglalkozik, amit nem szeret, még nem jelenti azt, hogy ez lenne a cél. Ez egy szükséges rossz, amit sokaknak el kell viselni. Bár nekem volt olyan lakótársam, akinek minden vágya az volt, hogy ékszerboltban lehessen eladó.

Neked van hivatásod? Érezted már valaha azt, hogy napi 8-10-12 órában azzal foglalkozni, amit szeretsz, milyen jó? Amíg a megélhetésre elég pénzed van, addig nem érdekel, hogy nincsenek millióid, ha azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz.

Írtad valamikor a barátokat. Őszintén szólva nagyon szomorú lennék, ha olyan barátaim lennének, akik csak a pénzre hajtanak és megszakítják velem a kapcsolatot pusztán azért, mert nekem nincs annyi.

De ettől nem tartok, szerencsére az én barátaim még hisznek a hivatásban, és nem a pénz parancsol nekik. Még a jól menő vállalkozók is élvezik azt, amikor elmegyünk kirándulni a Pilisbe, amit pedig mindenki megengedhet magának. Igaz, a föld körüli nyaralásra nem velem mennek. De ettől még nem szakad meg a barátságunk.

16:42

"az, hogy szerinted az emberek többsége egész nap olyan dologgal foglalkozik, amit nem szeret, még nem jelenti azt, hogy ez lenne a cél."

Nem cél ez, de jobb, ha az ember tudja, hogy ez a normális, és kevés esély van ezt elkerülni.

Nagy baj az is, ha valaki a "hivatásának él" ugyan, de nincs pénze, ezért valójában boldogtalan.

"Bár nekem volt olyan lakótársam, akinek minden vágya az volt, hogy ékszerboltban lehessen eladó."

Szegény még nem tudta, hogy a folyamatos állás miatt 45 éves korára gyakorlatilag rokkant lesz.

"Neked van hivatásod? Érezted már valaha azt, hogy napi 8-10-12 órában azzal foglalkozni, amit szeretsz, milyen jó?"

Nekem van, és éreztem már napi 24 órában is. De ez az én kis egyéni ügyem, ami nem vonatkozik a többségre.

"Amíg a megélhetésre elég pénzed van, addig nem érdekel, hogy nincsenek millióid, ha azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz."

Téged nem érdekel, de:

1) A nőket érdekli

2) A rokonokat érdekli

3) A barátokat érdekli

Végül átprogramoznak, és 30-35 felé átveszed az értékrendjüket és elkezdesz szégyenkezni. Mert vagy átveszed a többiek dumáit, vagy csodabogár leszel és mindenhonnan szép lassan kikopsz, vagy ha nem is dobnak ki a társaságból, úgy fognak veled bánni, mint valami szerencsétlen beteggel.

"Őszintén szólva nagyon szomorú lennék, ha olyan barátaim lennének, akik csak a pénzre hajtanak"

Nem az a kérdés, hogy milyenek a barátaid. Ezek törvényszerűségek. Eljön az a pont, amikor a pénzügyes vagy orvos barátaid elmennek Montreuxbe síelni vagy az eddigi füstös kiskocsmák helyett első osztályú kávéházakba és klubokba szervezik a következő összejövetelt, és golfütőkről meg kerti úszómedencékről beszélgetnek. Ekkor érted meg, mit mondtam most.

16:30

"Én ha már tanulok és "szenvedek" vele (pénzt és időt is elvesz) akkor olyan dolgot szeretnék tanulni ami engem érdekel, ami szerintem értékes nem pedig azt amit mások elvárnak tőlem."

Ezt én értem, ez egy teljesen érthető, gyakorlatiatlan, idealista, életidegen 20 éveskori gondolkodásmód. Csak hibás. Felnőtt korban (a felnőtt kor onnantól kezdődik, hogy valaki nem egyetemista, hanem már csak dolgozik) rájössz, hogy igazodni kell és kész. A felnőttet 4 dolog érdekli: lakás, kocsi, feleség, gyerek. Nincsenek többé "értékek", "ideálok", "hivatás" meg a többi lópikula. Az értékek, ideálok, önálló gondolkodás, szellemi tevékenység stb. a fiatalok ( = aki még nem felnőtt) kiváltsága.

Én valahogy a két szélsőséges vélemény közül a középutat képviselem. Egyetértek azzal, hogy a humán/művészeti jellegű értékekre szükség van, kellenek tanárok, könyvtárosok stb. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ezekkel nem lehet karriert befutni. Ha valaki tehetséges, szerencsés, szorgalmas és jó kapcsolatokkal rendelkezik, akkor szerintem élre törhet. Ilyen emberekből azonban csak 1-2 van szakmánként. Azt viszont sosem tudhatjuk, hogy kivel állunk szemben amikor a szakmaválasztásról beszélgetünk. Lehet, hogy egy olyan emberrel, aki adott esetben majd híres lesz a szakmájában és esetleg új dolgokat talál ki.

Ami szerintem fontos, hogy az ember tájékozódjon a munkalehetőségekről, beszélgessen olyan emberekkel, akik már elvégezték az adott iskolát. Kis számolás után könnyen ki lehet deríteni, hogy vajon abból a fizetésből mennyit lehet félretenni, hány évig kell majd hitelt fizetni a lakás után és ezek után mikor lesz majd az, hogy még a családalapításba is bátran bele lehet kezdeni.

Egyetértek azzal, hogy a pénznek nem kellene meghatároznia a barátságokat, de sajnos beleszól. Más anyagi körülmények másfelé viszik az embereket. Nem csak nyaralás szempontjából, hanem a szabadidő eltöltésében is. Egyszerűen kevesebbet találkoznak a régi barátok, így kopik a kapcsolat.

A világot mindig a talpraesettebb emberek uralják. Akik felismerik, hogy mi az amire szükség van, mi az amivel előrébb lehet jutni. Nem arról van szó, hogy nem akarnak irodában ülni egész nap és mégis ezt választják az előrejutás érdekében. Olyan foglalkozást kell választani, amivel találsz állást jó fizetéssel és még szereted is.

"Én ha már tanulok és "szenvedek" vele (pénzt és időt is elvesz) akkor olyan dolgot szeretnék tanulni ami engem érdekel, ami szerintem értékes nem pedig azt amit mások elvárnak tőlem."

Ehhez én is hozzászólnék. Ahogy írtad, a tanulás = befektetés. A kérdés, hogy mibe fektetsz be. Mennyire fog megtérülni? Persze, ha úgy érzed, hogy te ennek a hivatásnak kiemelkedően a legjobbja tudnál lenni, akkor van rá esély, hogy megtérül. Egy átlagember számára azonban érdemes szerintem elgondolkodni azon, hogy vajon kamatozik e majd a jövőben a mostani "szenvedése".

Persze az is kérdés, hogy mit vár az ember az élettől. Lehet, hogy valaki teljesen jól eléldegél 1 albérletben, nyaralás és család nélkül, zsíroskenyéren (direkt túloztam). Ismerek boldog tanárokat, boldog könyvtárosokat akik turkálóból vásárolnak és a környékbeli hegyekbe mennek kirándulni biciklivel.

Ezért mondtam, hogy a kettő közötti utat képviselem. Tudni kell milyen életszínvonalat akarsz és ehhez mit kell tenned. Ha viszont nem állsz be a törtetők sorába, kénytelen vagy elfogadni, hogy az emberek nagy része le fog nézni.

ma 21:10

"Ha valaki tehetséges, szerencsés, szorgalmas és jó kapcsolatokkal rendelkezik, akkor szerintem élre törhet. Ilyen emberekből azonban csak 1-2 van szakmánként."

Ez minden szakterületen így van.

Nem minden jogászból lesz sztárügyvéd. A többség élete végéig ingatlan-adásvételi szerződéseket fog körmölni. Az informatikusok jelentős része is egyszerű rendszergazdaként vagy mezei webdesignerként végzi, gyakorlatilag titkári feladatokat ellátva.

"Tudni kell milyen életszínvonalat akarsz és ehhez mit kell tenned."

Ez így van, csakhogy a veszély ez, hogy az emberek nagy részének 20-22 éves korában fogalma sincs róla, hogy milyen igényei lesznek 35 éves korában. Egy diák, aki nem a gyakorlatban él, csak szemlélődő életre kényszerül, még nem ismeri magát. Ez egy nagy baja a mi korunknak, ahol gyakorlatilag kötelező érettségi után mindenkinek egyetemre menni.

"vagy átveszed a többiek dumáit, vagy csodabogár leszel"

Ezen megint jót derültem volna, ha nem lenne a hozzáállásod elszomorító.

Mivel én speciel amióta az eszemet tudom, "csodabogár" vagyok - na és?

Egyáltalán nem törvényszerű, amit írsz. Legjobb példa erre a szüleim. Nincs nagyon jó szakmájuk, viszont kiemelkedően jók benne. Nincs sok pénzük, de tudják, mire költsék. Például nekem zongorára meg balettórára, amikor még a ház hitelét is alig tudták kifizetni.

De teljesen igazuk van. Mert egyrészt számomra nem az a cél, hogy mennyi pénzem legyen, hanem a művelődés és egyéb ódivatú értékek. Tudod, csudabogár.

Emellett rászoktattak arra, hogy egy egyetemista onnantól egyetemista, hogy elkezd publikálni, felsőbb körökben megismerik a nevét.

Soha nem voltam még sem a családommal, sem a párommal drága külföldi nyaraláson. Ellenben koncertek, versenyek és konferenciák kapcsán bejártam fél Európát.

Persze tudom, én azon kevés szerencsések közé tartozom, akiket úgy neveltek, hogy az ész és a tudás fontos dolog. Annyit tanultam az életem első húsz éve alatt, mint három másik ember egész életében sem. Persze tudom, "nem normális", hogy valaki bulizás vagy pénzszerzés helyett tanul. De nekem eddig bejött. Aláírom, ez csak az emberek kis százalékának sikerülhet. De hogy lehet már úgy hozzáállni az élethez, hogy "én nem tartozhatok soha ebbe a kis százalékba"????

Nem kell, hogy válaszolj, tudom, hogy nem fogunk közös nevezőre jutni. És jó lenne már lezárni ezt a témát, mert valóban elkeserítő :(

12-03 01:44

"Ellenben koncertek, versenyek és konferenciák kapcsán bejártam fél Európát."

Ha konferenciákra hívnak és publikálsz, akkor sikeres vagy, magas a státuszod, tehát téged nem érint az egész téma. Csak eddig ezt titkoltad, úgy beszéltél, mint valami jelentéktelen, de annál idealistább bölcsész.

"Persze tudom, "nem normális", hogy valaki bulizás vagy pénzszerzés helyett tanul."

A tanulás a pénzszerzés eszköze. A te esetedben is működik, hiszen a tanulásnak köszönhetően kerültél akadémiai pozíciókba. Na erről beszélek, ezek szerint egyetértünk. A baj ott kezdődik, ha valaki nem befektetésként tekint a tanulásra, hanem csak úgy tanul.