A jelenlegi magyar kormány azzal, hogy nagy hangsúlyt fektet a kereszténységre, egy kicsit hasonlóan viselkedik, mint Szent István, aki létrehozott egy keresztény államot, kb. 1000 éve?
A régi rendszerben aligha lehetett volna keresztény Magyarországról beszélni, de ez igaz az 1990 és 2010 közötti időkre is. A mostani magyar kormány egy konzervatív, keresztény kultúrára alapuló politikában gondolkodik.
Utoljára ilyen Szent István idejében volt?
Természetesen óriási különbség van a két korszak között, de alapjaiban azért hasonlít kicsit arra, ami 1000 éve volt.
Igazam van?
Szerintem ez utóbbi kapcsán utána kellene nézni, hogy az angol szakirodalomban mire milyen kifejezések vannak. Mert az is lehetséges, hogy ezeknél a példáknál az "absolute" kifejezés egy olyan szó, ami a "complete", a "teljes" szinonimája, azaz azt akarták csak írni, hogy egyeduralmat hozott létre.
Mindenesetre nálam ez az érvelés sántít, hogy egy fogalmi vitában behozol másik nyelvű szövegeket, ahol más értelemben is használhatnak szavakat és fogalmakat mint a magyar nyelvben. Miközben ha töri szakot végeztél, tudhatnád, hogy amit a magyar szakirodalom "abszolutista" uralkodásnak nevez, az csak egy bizonyos korra és bizonyos földrajzi behatároltságban értelmezhető. Az abszolutizmusnak ugyanis megvannak a maga kritériumai, hogy mely dolgoknak kell ahhoz megfelelnie egy uralkodásnak, hogy abszolutistának lehessen nevezni. Ezek a kritériumok pedig kifejezetten az újkori Európának a vallási, gazdasági, társadalmi és politikai jellegzetességeire vonatkoznak, vagyis más földrajzi területen és más korszakban abszolutizmusról nincs értelme beszélni.
Most te komolyan egyenlőségjelet teszel pl. a 16. században uralkodó V. Károly német-római császár és spanyol király és Augustus közé? Szerinted a két uralkodó állama ugyanúgy működött, ugyanolyan gazdasági feltételek, társadalmi és vallási háttér, és hasonló politikai közegben? Mert te emellett érvelsz...
Attól, hogy valahol látsz leírva valamit, még nem kell rögtön bebiflázni és kritikátlanul elfogadni, majd pedig gondolkodás nélkül (más nyelvi környezetben) elkezdeni neked is használni.
De ez ugyanez igaz arra is, amit az Árpádokról írtál, ott is szóhasználatok vannak. Attól, mert éppen valahol akár egy neves történész valamilyen kontextusban használt egy fogalmat, attól még nem biztos, hogy az "az". Nálam ezekkel az idézgetésekkel nem bizonyítottál be semmit, már csak azért nem, mert én is tudnék szövegeket hozni az ellenkezőjére... Ha vitatkozni akarsz, akkor a saját tudásodra vagyok kíváncsi, azaz a saját fejed alapján indokold meg nekem légy szíves, hogy szerinted Augustus uralma miért abszolutisztikus, illetve Szent István uralma miért despotikus? Az idézgetés nem érvelés, én sem álltam neki itt idézgetni, hanem leírtam, hogy én mit gondolok. És egyébként nekem gyanús, hogy te kb. valami autista vagy, szerintem nincs is saját gondolatod, csak máshonnan olvasott szövegeket tallózol be, mert mindig ezt csinálod. Nem hiszem, hogy lenne önálló gondolatod ezekre a kérdésekre, magadtól szerintem azt sem tudod, hogy mit jelent az a szó, hogy abszolutizmus vagy despotizmus, csak látod ezeket valahol leírva és gondolkodás nélkül idézgeted. Bocs, de én ezt nem nevezem vitának.
És a végén még odaírod, hogy "bebizonyítottam, hogy...". Haha... D:
# 31
IDÉZLEK: "És egyébként nekem gyanús, hogy te kb. valami autista vagy, szerintem nincs is saját gondolatod, csak máshonnan olvasott szövegeket tallózol be, mert mindig ezt csinálod. Nem hiszem, hogy lenne önálló gondolatod ezekre a kérdésekre, magadtól szerintem azt sem tudod, hogy mit jelent az a szó, hogy abszolutizmus vagy despotizmus, csak látod ezeket valahol leírva és gondolkodás nélkül idézgeted. Bocs, de én ezt nem nevezem vitának."
HÁT, EZ NAGYON GÁZ.
1.) Autistának nevezel, ami sértés, nem pedig érv.
2.) Magyarországon bármely egyetem bármely szakán használható idegennyelvű szakirodalom, sőt kifejezetten elvárt és ajánlott.
3.) Bebizonyítottam, hogy az angolszász és angol nyelvű szakirodalom következetesen használja Augustus rendszerére az "abszolút monarchia" elnevezést. Mégpedig abban az értelemben, hogy korlátlan, egyszemélyi uralom volt, burkolt monarchia formájában.
4.) Nem állítottam, hogy V. Károly és Augustus rendszere ugyanaz lenne, ezt Te magyarázod bele, meglehetősen ostoba módon. Az angolszász történészek sem azért nevezik abszolút monarchiának Augustus rendszerét, mert azt hiszik, hogy az lényegileg ugyanaz, mint V. Károlyé. A korlátlan, egyeduralmi jellege miatt nevezik annak.
# 31
IDÉZLEK: "Ha vitatkozni akarsz, akkor a saját tudásodra vagyok kíváncsi, azaz a saját fejed alapján indokold meg nekem légy szíves, hogy szerinted Augustus uralma miért abszolutisztikus, illetve Szent István uralma miért despotikus? Az idézgetés nem érvelés, én sem álltam neki itt idézgetni, hanem leírtam, hogy én mit gondolok."
PONT EZ A BAJ, HOGY A SAJÁT FEJED UTÁN MÉSZ.
Ha én egy egyetemi szemináriumi dolgozatban, egy szakdolgozatban, vagy akár egy doktori disszertációban leírom:
"Szent István rendszere despotikus, parancsuralmi jellegű volt." Majd lehivatkozom Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság vonatkozó oldalait, ahol ezt Deér szintén leírta, akkor az a tudományos írás kritériumai alapján szakirodalmi hivatkozással alátámasztott, megalapozott, hiteles állítás lesz, amit nem szükséges tovább magyarázni.
Az én állításaim azért állják meg a helyüket, mert tudományos szakirodalmi hivatkozásokkal vannak alátámasztva.
Úgy és ahogy érvelek, azt elfogadnák egyetemi szinten, hogy Te nem fogadod, el, az engem nem igazán érdekel. :)
Ebből csak az sül ki, hogy soha nem tanultán egyetemi szinten történelmet.
Ehhez csak két megjegyzésem lenne.
1. Most nem egyetemen vagyunk, ez nem az a fórum, ahol szakirodalmakkal kell érvelni, mindenki csak a saját véleményét írja le. Az, hogy te más sem teszel, csak idézgetsz, majd az idézgetésekből rossz következtetéseket vonsz le, az ezen a fórumon nem érvelés. Mint ahogy írtam, én is hozhatnék szakirodalmakat pl. arra, hogy az abszolutista kifejezést miért nem lehet más kontextusra alkalmazni. Vagyis írogathatnánk egymásnak mindenféle idézetet mindenféle szakirodalmakból napestig. Én azt állítottam, hogy neked ezekről a dolgokról nincsenek ismereteid, nincsenek önálló gondolataid, mert így viselkedsz.
2. Ezt igazolod is, amikor ilyeneket írsz: "Az angolszász történészek sem azért nevezik abszolút monarchiának Augustus rendszerét, mert azt hiszik, hogy az lényegileg ugyanaz, mint V. Károlyé. A korlátlan, egyeduralmi jellege miatt nevezik annak."
Az abszolutizmus nem azt jelenti, hogy egy hatalomnak korlátlan, egyeduralmi jellege van... Sokan képzelik ezt, ezért nem tudnak sokan különbséget tenni pl. a despotizmus és az abszolutizmus között... Gondolom, ha megkérdezném tőled, hogy mi a különbség, nem tudnál rá saját magadtól válaszolni, csak nekiállnál megint idézeteket bemásolgatni...
Most érted, kulcsszavak alapján idézeteket kikeresni bárki tud bármilyen nyelven. Én ezt nem nevezném tudásnak és ezt a viselkedést nem nevezném ezen a fórumon vitának.
És még annyit, hogy bárki írhatja itt magáról, hogy ilyen-olyan egyetemi és phd végzettsége van. Ez sem érv az én szememben, én is leírhatnám, hogy milyen végzettségeim vannak, de ezt feleslegesnek tartom, mert én csak a saját tudásom alapján a saját véleményemet írom le itt, mert nekem ezek megvannak. Attól nem fogok hasraesni, hogy valaki jól tudja használni a Google vagy más keresőt, és bekamuzza, hogy neki phd végzettsége van, hogy úgy tűnjön, hogy milyen professzionális, amiket ide leír. Számomra pont ettől gáz, amit csinálsz.
Vagyis ha megkérdezem tőled, hogy szerinted mi az az abszolút monarchia, akkor légy szíves, ha nem tudod magadtól, akkor ne kezdd el írni, hogy milyen végzettségeid vannak, mert pusztán ettől nem fogom elhinni, hogy értesz hozzá. És attól sem hiszem el, hogy te értesz hozzá, hogy nekiállsz idézgetni. Egyetemen szemináriumi dolgozatokban tedd ezt (bár ez még egyetemi szinten is kevés, ha nincs önálló tudásod és gondolatod), de ez az oldal tényleg nem ennek a terepe.
# 35
Mikor állítottam, hogy PhD tudományos fokozatom van?
SOHA.
Azt állítottam, hogy történelem szakon végeztem
A PhD fokozat birtokosa doktori iskolát végzett.
# 34
Azért az erős a részedről, hogy szakirodalommal nem lehet érvelni.
Nemcsak erős, de konkrétan ostobaság. :)
Szakirodalomra ugyanis kifejezetten tanácsos hivatkozni, hiszen tudományosan alátámasztja az érveket.
De értsd már meg, hogy te nem érvelsz, hanem csak idézgetsz, illetve kulcsszavakkal dobálózol kontextus nélkül.
Az egy dolog, ha leírod a véleményedet és alátámasztod egy szakirodalommal. Ilyet én is szoktam csinálni. De még ekkor is ezt a saját véleményem alátámasztására teszem, és oda szoktam írni, hogy "szerintem", "nekem ez a véleményem", "erről én ezt tudom" stb. Viszont te ezzel szemben azt csinálod, hogy szentenciákat jelentesz ki, mintha a mondataid megkérdőjelezhetetlenek lennének, és/vagy pusztán idézeteket másolgatsz be, olyan, mintha rákeresnél egy kulcsszó alapján a szavakra és amiket találsz, azt mindenféle kontextus, körülmény (pl. illik-e oda vagy sem) bemásolod.
Mintha a ChatGPT-vel beszélgetnék...
# 38
NÉZZÜK MIT JÁTSZOL TE, IDÉZLEK: "De ha ezek egyenlő fogalmak lennének, nem lenne két fogalom ugyanarra a történelmi jelenségre. Ebből az következik, hogy Szent István uralkodása vagy despotikus vagy patrimoniális, de ebből az is következik, hogy a kettő egyszerre nem, azaz valamelyik fogalmat tévesen használtad. Szerintem nézz utána jobban, hogy mit jelent a despotizmus és az alkalmazható-e Szent István uralkodására... És ha már alkalmazod rá ezt a fogalmat, akkor nem ferdítesz-e vele."
Ezen állításodat megcáfoltam Deér József hivatkozott szövegével.
Ugyanis Deér, mint neves történész despotikus parancsuralmi rendszerként írja le Szent István hatalmi berendezkedését.
Aki tud történelmi szakirodalmat értelmezni, az levonja a következtetést, hogy a keleti típusú despotikus rendszernek a patrimoniális királyság egy kelet-európai, lokális, helyi változata.
Tehát a despotizmus és a patrimoniális királyság nem eleve egymást kizáró fogalmak, mint Te állítottad.
Erre a következtetésre neked os el kellett volna jutni, ha elolvastad és helyesen értelmezted volna Deér szövegét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!