A jelenlegi magyar kormány azzal, hogy nagy hangsúlyt fektet a kereszténységre, egy kicsit hasonlóan viselkedik, mint Szent István, aki létrehozott egy keresztény államot, kb. 1000 éve?
A régi rendszerben aligha lehetett volna keresztény Magyarországról beszélni, de ez igaz az 1990 és 2010 közötti időkre is. A mostani magyar kormány egy konzervatív, keresztény kultúrára alapuló politikában gondolkodik.
Utoljára ilyen Szent István idejében volt?
Természetesen óriási különbség van a két korszak között, de alapjaiban azért hasonlít kicsit arra, ami 1000 éve volt.
Igazam van?
Szent István a nép túlélése érdekében hozta létre a keresztény Magyarországot, a keresztény Európában csak így tudta biztosítani azt, hogy a magyarság megmaradhasson, és Magyarország, mint olyan létezhessen.
Orbán azért hangoztatja ennyire a kereszténységet, meg keresztény értékeket, mert jól hangzik, jól egybecseng a tipikus szavazói gondolatával, politikai tőkét tud belőle kovácsolni, és a saját politikai és hatalmi túlélését segíti.
Erősen megkérdőjelezhető, hogy kettejük közül bármelyik is hitt volna a kereszténységben, a keresztény Istenben, de Szent István a magyar nép érdekében cselekedett, Orbán a saját érdekében teszi.
"Utoljára ilyen Szent István idejében volt?"
Neked az 1038. év után 1990 következik?
Szent István idejében a keresztény valláson belül volt a hatalmi blokkosodás.
Nem pusztán arról volt szó, hogy csatlakozunk e a kereszténységhez, hanem a fő kérdés az volt. hogy melyik ágához.
Bizáncnak roppant erős volt a befolyása és hazánk egyes részein elterjedt volt az ortodox vallás, akárcsak a Balkánon, de királyunk a nyugati kereszténység mellett döntött és Rómát választotta nyugati kapcsolatai miatt.
Manapság nem a vallás irányítja a hatalmi blokkosodást és ha úgy nézzük, a keresztény értékek nem feltétlenül azonosak az európai értékekkel, jelentsenek ezek a szavak bármit is, mert nincsenek pontosan definiálva.
Nem biztos, hogy igazam van, de érzésem szerint a keresztény értékek a vallási alapokon nyugvó konzervatív értékrendhez közelít, amíg az európai érték alatt a humanizmus talajából kinőtt liberális eszmék jelennek meg, amelyek párosulnak a globalitással.
A mai Magyarország nem illik teljesen abba a hatalmi és gazdasági blokkba, amelyben jelenleg van és bár azt nem állítom, hogy az orosz, vagy a kínai érdekszférába akar kerülni, de hogy kapcsolatait másképp alakítja ezekkel, mint az EU országai, az bizonyos.
Így én nem igazán látom a hasonlóságot, mert az értékrendet manapság nem a vallás szabja meg jelenleg és az egész szituációban csak annyi a hasonlóság, hogy akkor is voltak és ma is vannak politikai, gazdasági, hatalmi blokkok, amelyek közül választani lehet és kell is, de jellegükben sokkal több a különbség.
# 2
IDÉZLEK: "Erősen megkérdőjelezhető, hogy kettejük közül bármelyik is hitt volna a kereszténységben, a keresztény Istenben, de Szent István a magyar nép érdekében cselekedett, Orbán a saját érdekében teszi."
A történészek konszenzusos véleménye, hogy Szent István tényleg hívő keresztény volt.
Ebben nincs vita a történészek között, és ők a tudományos szakemberek ebben a kérdésben.
# 8
Szent István korában ateisták gyakorlatilag nem léteztek, mindenki hitt valamiféle természetfeletti erőben, istenségben.
Szent István kapcsán egyrészt a nagyarányú egyházszervező, hittérítő tevékenysége, hangsúlyosan katolikus egyházbarát politikája, vagyis az államférfiúi gyakorlata, másrészt az írott források (pl. Szent István király intelmei Imre herceghez, és a kortárs források véleménye Szent Istvánról) támasztják alá, hogy hívő keresztény volt.
A történészek Szent István tevékenységét és a fennmaradt forrásokat a modern tudományosság követelményeinek megfelelő tudományos módszerekkel vizsgálva, az eredményekből következtetéseket levonva jutottak egyöntetűen arra a konklúzióra, hogy Szent István még a saját, mélyen hívő kora viszonyai között is kiemelkedően vallásos személyiség volt.
Ezért nincs vita a történészek között abban, hogy Szent István egy mélyen, őszintén vallásos, hívő embernek tekinthető.
"Ezért nincs vita a történészek között abban, hogy Szent István egy mélyen, őszintén vallásos, hívő embernek tekinthető."
És az utódaira, mármint az Ápád-hàzi királyokra mennyire volt jellemző Szent István vallásossága?
Például IV. Béla király vallásos ember volt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!