Bakik a Harry Potter könyvekben? Vagy összefüggéstelen dolgok? Tapasztaltatok ilyet?
Wow, köszi a válaszokat! :D
Reflektálás néhányra:
1. A 269.oldalon meséli el Mógus Harrynek, hogy ifjonc korában találkozott Voldemorttal, amikor a világot járta és azóta hűségesen szolgálja őt.
6. A mugliismerettantanárnőt az Avada Kedavrával öli meg és csak utána uszítja rá a kígyót. Nem az zavar, hogy nem úgy halt meg, ahogy én elképzeltem, csak ehhez hasonló példa sosem volt, hanem a leírtak alapján mindenkit a halálos átokkal iktatott ki. És nem csalódott Pitonban semekkorát, hiszen "csak" azért kell meghalnia, mert úgy véli, hogy ő a pálca tulajdonosa. Még, mondja is neki, hogy sajnálja (bár ez nyilvánvalóan nem igaz).
9. Harry tudta, hogy a manók bárhol hoppanálhatnak, mert Dobby is megtette ezt a Roxfortban, sőt Siport is odahívatta. És Sipor Regulust is el tudta vinni a barlanghoz.
A két filmes hiba tudom, hogy elenyésző a tengernyi között, csak engem nagyon zavart és még nem említették korábban. A készítők még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább már egy akkoriban is létező építményt romboljanak le.
Amúgy én most fejeztem be a könyvek újraolvasását. Voldemort bizalma semmilyen mértékben nem ingott meg Pitonban. A végső ütközetben értesül mindenről Harry által és azért vár a támadással is, mert érdekli, hogy mit tud mondani neki a fiú, ami neki elkerülte a figyelmét.
4. kötet: "Visszahozott ebbe az országba, és nem sokkal később megszálltam a testét, hogy ott legyek, mikor végrehajtja parancsaimat." (Voldemort mondja Mógusról)
Az első parancsa pedig a Gringotts kifosztása volt (bölcsek köve) július 31-én, amikor Harryvel is találkozott a Foltozott Üstben.
Siporral pedig igenis "puszipajtások" lettek, miután Harry neki adta Regulus medálját és elkezdett vele szépen beszélni, meg emberszámba venni. Le is van írva, hogy hatalmas változáson ment keresztül, tiszta, hófehér lett a "ruhája" is, mindig meleg étellel fogadta őket, még Hermione-t sem sértegette többet és készségesen állt Harry szolgálatára. A Roxfort ostromakor pedig ő vezette a konyhakéses házimanókat, akik a halálfalók bokáját kaszabolták. Pont annyira érdekelte volna őt Bellatrix, mint Dobbyt. A manómágiáról meg vagy ötvenszer el van mondva, hogy mennyire különleges és a manók MINDENHOL tudnak hoppanálni. Meg nem csak a pincés résznél, hanem más eseteknél is hívhatta volna, amikor már nagyon szorult a hurok.
Egyszer mondta Harry, hogy nem hívhatja Siport, mert lehet, hogy belekapaszkodna egy halálfaló miután sikerült betörniük a Grimmaul térre. Azt nem tudta, hogy mi lett Siporral, életben vol-e egyáltalán, vagy elfogták, imperiust küldtek rá stb. Később Harry sose számolt vele, ha segítségre volt szükség. Egyébként meg olyan szorult helyzetben lehet, hogy pont a legkézenfekvőbb megodások nem jutnak eszéba valakinek. Könnyű otthonról okosnak lenni.
Mógus tényleg aznap tört be a bankba, de azért az nem volt teljesen egyértelmű, hogy akkor már megszállta Voldemort. Ha nem akarjuk, hogy baki legyen, találunk rá magyarázatot, ha szeretünk a kákán is csomót keresni, akkor meg lehet baki. Sokszor rajtunk múlik, nem JKR-en.
Lényegtelen, hogy mit tudott Voldemort Pitonról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!