Más is volt ezzel így, a Last of us 2 kapcsán? (spoiler alert!)
Az egy dolog hogy technikailag, az egyik legjobb játék, ez tény.
De első csalódásom, a közepe fele megláttam hogy Abby vel kell menni, szép virágos mezőn, kutyát simogatunk, stb..
Megállítottam a játékot, és fogtam a fejem hogy:
"Édes istenem, most remélem nem fogják elrontani az eddig felépített élményt a mai divatos
"a harag, bosszú nem old meg semmit, ismerjük meg a másik oldalt is"
Liberális szrsággal.
De, ez lett, de elfogadtam, mi mást tehettem volna, ha már megvettem, végignyomtam a második felét ezzel a baltával faragott transzvesztitával.
Aztán ugye az lett a vége amire számítottunk a közepétől.
Nemrég újrakezdtem, kicsit jobban elfogadva, hogy bármit teszek, nem állhatok bosszút.
De, olyan 4 óra játék után meguntam az egészet.
Igen, ez a The Last of Us, nem illik ilyet mondani, de ez van.
A játékban csak ölünk, vagy kattogót, vagy fertőzöttet, vagy embert. El tudunk bújni, lopakodni, halkan gyilkolni, de tulajdon képpen ezeket már a Metal Gear Solid 1 ben, vagy a Splinter Cell 1 ben is tudtuk. Én imádom a filmszerű játékokat mondanivalóval, pl a Detroit a kedvencem, de itt valahogy azt éreztem a második nekifutásnál, mikor már megszoktam a grafikát, hogy tulajdon képpen nem sok beleszólásom van a történet végkifejletéhez, és csak ugyan azt csinálom.
A játék nem is nagyon enged tovább, ha nem nyírod ki az embereket, így sok választásunk nem magyon van Ellie vel, ha már az a vége hogy jujj milyen pszichopata lett, és a bosszú nem old meg semmit.
Szóval a második végigjátszásnál éreztem azt hogy UNATKOZOM. Kattogókat, embereket, fertőzötteket ölök kis zónárol zónára, és ennyi.
Rögtön hozzá is teszem hogy elfogadom, hogy valakinek bejött a vége a játéknak, értettem az üzenetét, csak nem kellett volna beleerőltetni ezt ebbe a bosszúgame be.
Másodjára egyszerűen meguntam, és az öléstől is elment a kedvem, hála a játék második felének.
Sokan dícsérik az AI-t, de pl a Metal Gear Solid 5 ben se sokkal gyengébb szerintem, és ott nem is muszály ölnöd.
Annak idején imádtuk pl a Max Payne-t, mert igazi bosszújáték volt, nem kellett sajnálni az ellenséget.
Szóval nálam elveszett a második végigjátszás varázsa, a játék második fele/ végső üzenete miatt.
A Last of Us 2 már csak a jéghegy csúcsa volt amúgy.
De az is milyen dolog hogy kifizetek 25 ezret nemsokkal a meglejenés után a Destiny 2 Legendary Collectionért, és törlik az egészet, ingyenessé teszik új kiegészítőkkel, új legendary collectionnel.
Talán, esetleg.. Nem kellett volna ingyen, vagy kedvezményesen megkapnom az új verziót?
Mert amit kifizettem, azt mind törölték.25 ezret fizettem konkrétan a semmire.
Ezt úgy hívják hogy csalás/lopás.
Hu nekem a Death Stranding nem jon be, de hat ez van. Es mi tetszett a sztoriban, azt nem neztem.
Amugy igen vicces a Resi 2, nagyon benak a karakterek meg kerulni se tudnak es amit te is leirtal az is igaz. De tultettem magam rajta es igazabol tudtam elvezni.
Igen, azt gondolta volna az ember hogy jobban remake elik őket, de ez így inkább remastered, egy órát mész Clairellel akibe több polygon van mint az egész régi Resident 2 ben, mert pl nem bír átugorni egy szekrényt/felmászni rajta.:D
A zombikra felesleges lőni mert nem marad golyó a főellenfelekre..
A Death Stranding?
Nagyon nehéz megfogalmazni, bár írtam róla egy tesztet..
Az elején sima mászkálásnak indul, aztán olyan karakterekkel találkozol mint pl Heartman, aki 21 percenként meghal(majd ujraéleszti magát a szívére kötött kütyüvel) hogy partokat tudjon felfedezni az elhunyt családját keresve, mire összefutunk vele, már 280549 járt a parton. Asszem..
És részletesen elmagyarázza mik azok a partok, és hogy minden partot az egyén hite, vallása, filozofiája alakít..
Gyakorlatilag olyan teóriák vannak a játékban, amik a világ lehetséges kialakulásával IS játszadoznak.
Aztán ott van Mama, és a története, akire mikor terhes volt ráomlott az épület éppen amikor császármetszést hajtottak végre rajta, a gyerek meghalt, de egy éteri köldökzsinórral csatlakoznak.
Ezek olyan jelenetek hogy egy idő után hagytam hogy könnyezzek, de van még pár ilyen, nem lövöm le mindet..
Azért is ilyen megrázó, mert egy petcig sem gondoltam a játék közben, hogy ez valahogy, valahol nem így történt.
Emberi, élethű.
Én úgy álltam neki hogy nem fog bejönni ez a sok séta, de aztán mikor az egyik szállítmányt leszállítottam, majd a többit is, minden célbaért szállításnál olyasmit éreztem mint egy Dark Souls boss lenyomása után. Alig vártam hogy leszállítsam az újabb szállítmányt, mert akkor folytatódott a sztori.
Amilyet eddig filmben se nagyon láttam. Aztán ott vannak az időviharok, pl mikor az egyik által egy alternatív második világháborúban találod magad, döglött bálnákkal, halakkal beborított utakon..
Bossharcok..
Reggelig sorolhatnám.
Számomra a Detroit mellett a legnagyszerűbb játék.
Könnyfajasztó befejezéssel.
Mondom, állj úgy hozzá mint egy soulslike hoz, és kb ugyan azt az élményt éled meg mikor leszállítasz egy árut egy ismeretlen területre, majd rákötöd a királis hálózatra.
Miközben az egész életen, a léten, vagy a történeten agyalsz..
Nagyon komoly élmény ha adsz neki időt.
Ja, még a Resi 2 Remake..
Azért az se semmi mikor egy kerítés válassza el Leont Claire től, és egyik nem bír átmászni a másikhoz, úgy hogy még egy erővágó is van nálunk :D
Nagyon erdekesen hangzik a Death Stranding a leirasod alapjan
Hat igen meg a Resi 2-be egy harangot kell megszolaltani ahhoz hogy leessen egy doboz mert beszorult a harang ala, ahelyett hogy a karalterunk fel maszna erte.
Es a Detroitban ki volt a kedvenc karaktered es mit szerettem benne.
Nekem Marcus volt igazabol, annak ellenere hogy Conor mindenki kedvence.
Nekem minden karakter tetszett benne, pl Cara is, vagy Hank, Connor, Markus. Mindegyik szál rendkívül érdekes realisztikus, pl Cara, ahogy felülkerekedik a programján, és megvédi, majd elmenekül a kislánnyal akivel agresszivoskodott a részeges apja. Meg mindenki komoly kalandokon/személyiségfejlődésen megy át, Hank is, és minden döntésünknel súlya van.
De a főmenüs Android sem semmi, akit végül elengedtem.
Igen valóban érdekes a Death Stranding, és időigényes is, de AD is. Ez sem az a játék ahol elskippeled a párbeszédeket, mert az a lényeg. Én először a Detroitot vittem végig, aztán a Death Strandinget. És utána egy jó hónapig nem játszottam semmivel, annyira letaglózott ez a két játék. Szerintem ha tetszett a Detroit, ez is bejönne. Tényleg kihívás az út, jól megkell gondolni mit viszel. Némelyik út akár egy órás is, de megszólalnak alatta melankólikus zenék, beszólnak rádión, vagy pv ket kerülgetsz, később ölhetsz is, embert is.
Hasonló amúgy a Detroithoz is, csak itt sokat kell menni hogy folytatódjon a sztori, ami olyan, de tényleg, hogy volt hogy nem is aludtam, annyira érdekelt hogy mi lesz.
Rétegjáték, tény, de ha elfogadod azt hogy az utak nehezek, néha felbuksz, stb..
Akkor legalább olyan élményben lesz részed mint a Detroit.
Meg ami még érdekes hogy a közepétől már jobban élveztem a sétát, mint az ölést, akciót.
Meg közben jönnek a köszönöm levelek, pl megtaláljuk egy faszi párját, és írja hogy összeházasodtak. Stb.
Meg az hogy egyedül vagy, sokszor már alig élsz, de viszed a cuccot, mondjuk orvosságot, rohadt jó drive, és meditatív élmény egyben.
Minden játékos egy párhuzamos dimenzióban van, és ez konkrétan megtörtént: mikor lőttem a vége fele a gombaszerű lényeket megjelent egy villanás, és egy eltévedt golyó valahonnan kilőtte az egyiket.
Nem script volt, vissza is töltöttem. Szóval ja jó, De ha ráérzel az ízére nagyon betud szippantani. Ami mondjuk jó, csak miután végigvittem, azt éreztem:
Van a Detroit, A Death Stranding, és a többi játék. :D
Bocsi nem szeretek javitgatni csak ha mas kerdeshez irsz a Detroittal kapcsolatban akkor azert vannak a kotozkodos emberek, szoval annyi hogy nem Cara hanem Kara.
Az amit mondtal hogy koszono leveler kapsz olyasmi a Red Dead Redemption-ben is van. Pl. ha valakinek a lababol kiszivod a merget akkor a varosba osszefuthatsz vele es lehet par fejlesztest venni a fegyverhez, tok kiraly.
Hat igen a scriptelt dolgok ha tul vannak tolva akkor az ronthat az elmenyen.
Ezert imadom az Uncharted 4-et, lassan indul de olyan szabadsag van a jatekba hogy hihetetlen. A kuzdelmek 90%-ban el tudod donteni hogy lopakodva olsz meg mindenkit vagy szetlovod/bunyozod oket plusz vissza tudsz bujni es megint lopalodassal probalkozhatsz.
Tudsz loni a koterrol, csuszva, ugorva, kapaszkodva es van egy rahedli vegyver a rendelkezesedre.
Nincs tul scriptelve a jatek szerintem csak neha van de azert hogy kicsit vaganykodjanak az engine turokepessegevel Xd amit egyebkent en egyaltalan nem bantam, mert elkapraztatott.
Amugy ha a Detroit annyira bejott akkor ott van a Heavy Rain, a Beyond two souls es a kicsit cheesy Until Dawn ha nem zavar a regebbi grafika
Köszi, tényleg Kara! :)
A Heavy Rain megvan(de mindig volt valami ami miatt kimaradt, vár) , a Beyonddal meg már régóta szemezek. Mindkettő meglesz, csak most Nacon kontrollerrel nyomom(elromlott az eredeti) , és nem mertem belevágni, nehogy úgy kelljen rángani a joyt néhol mint a Detroitban, mert ezt a Nacon nem tudja ezt.
De beszélgetésünk hatására reggelre letöltöttem megint a Death Strandinget is, elkezdem hardon :D.
És nem úgy mint először, hanem most időnként haladok vele.
Amúgy most a Resident Evil 7 et is viszem másodjára, kevés jó horror érkezett ps4 re,a 3 hoz képest, és most már ismerős a hang a telefonban is:"Zoe".
És valószínüleg ő kapja majd meg a szérumot a végén :) Nagyon jó lett, meg imádom benne "apát" is ahogy az elején mindig jön, idegesítő, és vicces is egyszerre.
"Ó, még mindig nem halt meg" :D
Én általában úgy szoktam hogy viszek egy single playert, meg egy csomó mindennel multizok mellette :)
Pubg, Mortal 11,Overwatch..
Meg szakaszosan nyomok még egy MMOT, most az Elder Srolls Online-t.
Te milyen multikat, MMO kat szeretsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!