Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elveszítettem a legjobb barátomat. Hogyan tudnám visszaszerezni őt?
Megismertem egy fiút, itt, a Gyakorin, a 2019-es év októberében. Itt találtam rá, a (homo)szexualitás témakörében. Azt beszéltük meg, hogyha bámi miatt elszakadnánk egymástól, akkor - ha minden jól megy - itt tudunk majd újra üzenni egymásnak.
Hát, most nagy a baj.
Közhelyesen hangzik, de ő valóban nem volt átlagos. Sem barátként, sem emberileg. Életemben nem láttam még ennyire jószándékú, tiszta lelkű embert, mint amilyen ő. Egy nagyon tanulságos barátság vette kezdetét amint elindultunk együtt egy végtelen útvesztőben - melyben el is vesztünk végül, de én szeretném újra megtalálni magunkat.
Meleg fiúk vagyunk mind a ketten, művészi hajlamokkal megáldva. Nagyon különböző környezetben, eltérő szellemiség mentén nevelkedtünk, eltérő szeleteket adott nekünk az élet magából, így tapasztalataink és gondolkodásmódunk meglehetősen különbözött egymásétól.
Ebből adódóan, sokszor akaratlanul, máskor jószándéktól vezérelve - vagy éppen a másik félreértése által, de sok gondot is okoztunk egymásnak, mélységes fájdalmakkal vegyítve.
Mindeközben rengeteget tanultunk egymástól.
Nagyon sokat köszönhetek neki, amiért megtanított helyesen élni, és boldogságot csempészett a mindennapjaimba. Rengeteg törődést és támogatást kaptam tőle, amelyet mégis mindig keveseltem tőle. Nem tudtam megfelelően értelmezni a jelzéseit, a gondolatvilágát, az érzéseit. Nagyon eltérő nyelvet beszéltünk, emiatt sok félreértés adódott.
Miközben azért küzdöttem, hogy egyszer lehessen majd egy kiindulópontunk, betemetett a munka, a mindennapok teljesen felőröltek - úgy, hogy észre sem vettem. Itt b@sztam el tavaly is - a fizikai részét legalábbis. Januártól februárig. Hónapra pontosan...
A lelki részét pedig minden nap, apró lépésekben. Rengeteg hibát követtem el, rengeteget vétettem ellene. Túlzott törődéssel fordultam hozzá, nagyon féltettem őt ettől a mocskos világtól. Nem akartam hogy baja essen.
Jóvá szeretném tenni amit elrontottam, és meggyógyítani minden fájdalmat amit okoztam neki.
Egy meggondolatlan üzenetem után törölte a fiókját a Gyakoriról, így már nem volt alkalmam megmagyarázni neki az érzéseimet. Rettenetesen feleslegesnek és értéktelennek éreztem magam az életében, azt, hogy minden téren csak visszahúzom, és nélkülem végre boldog lehetne - amilyen mellettem nem lehetett.
Túlzottan erőszakos, intenzív és végletes voltam, ráadásul heves és olykor meggondolatlan is. Rengeteget javultam mellette magamhoz képest, de ezeket az apró lépéseket nem mindig vette észre, ez fájt a buta kis szívemnek, és ettől feleslegesnek éreztem olykor az egészet - pedig én éppúgy nem vettem észre az ő változásait, és sokszor bántam akaratlanul is úgy vele, mint a kezdetekkor.
Nem sikerült összeszedetten megfogalmazni a gondolataimat most sem, de legalább kisdhattam magamból, bízva abban, hogy egyszer majd talán elolvassa, és esélyt ad arra hogy a hibáimat jóvá tehessem felé. Nem tudom hogy találhatnám meg őt, félek, hogy véglegesen elb@sztam mindkettőnk életét.
Helló!
Szeretnék segíteni neked. A Kék Vonal lelkisegély szolgálat száma a következő: 116-111
Hívd fel kérlek, az ilyen esetekre specializálódtak! 😊 És szívesen! 😇
Köszönöm hogy érdeklődsz, sajnos nem tudtam megtalálni azóta sem :( Továbbra is nagyon sokat gobdolok vissza az együtt töltött időkre, és arra is, hogy mekkora hibát követtem el abban a végzetes pillanatban, amikor meggondolatlanul zúdítottam rá a bennem felgyűlt feszültséget.
Az elmúlt időben büntetni akartam magam amatt amiket ellene elkövettem. Teljesen összezuhantam, végül kórházba kerültem az idegosztályra.
Amióta onnan kikerültem, próbálom rendbehozni az életemet, de nem megy könnyen.
Továbbra is nagyon hiányzik. Szeretném megtalálni Őt, és helyrehozni mindazokat a dolgokat, amiket korábban elrontottam.
Nagy valószínűséggel már soha nem fogom tudni megtalálni Rikit.
Életem eddig legkeményebb leckéjét szenvedtem meg az elmúlt hónapokban...
Sajnálom, hogy így történt.
Nem szabad magad büntetni, attól ő sajnos nem fog vissza jönni.
Szerintem próbálj túl lépni rajta, esetleg barátkozni másokkal. Igaz nem ismerlek, nemtudom milyen ember vagy, de biztosra veszem, hogy neked is kellene egy kis kikapcsolódás.
Történnie kellene valami jónak, ami kicsit eltereli a gondolataidat.
Tudom nem könnyű, de neked is túl kell lépned.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!