Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Mióta megaláztak, érzelmileg...

Mióta megaláztak, érzelmileg bezárkóztam. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés
Nagyjából egy éve, tavaly nyár közepén veszítettem el a szüzességem egy tőlem három évvel idősebb fiúval. Visszagondolva egyáltalán nem volt olyan nagyszerű, ahogy azt elképzeltem, vagy szerettem volna korábban, későn jöttem rá, hogy magammal is csak elhitettem, hogy szeretem azt a srácot. Az eset után olyan egy hónappal szakítottunk, miután visszahallottam, hogy minden haverjának részletesen beszámolt a dologról, megjegyzéseket tett a testi adottságaimra, képességeimre (nem tudom egyébként, mit várt egy szűztől). Azóta nem volt kapcsolatom senkivel, alig mosolygom, ezt mások is észreveszik, de nem értik, miért. Erről a esetről azonban szerintem érthető módon nem szeretnék akárkivel beszélni. Érzelmileg közömbös vagyok, nem bízom senkiben, az is kiderült számomra, hogy nincsenek olyan igazi barátaim, akikről el is tudnám hinni, hogy megértik a problémámat. Mert legbelül, mélyen úgy érzem, üvöltve zokogok, kívülről azonban csak egykedvűség látszik. Van ebből kiút? Mert így nem nagyon kívánok élni.

2012. júl. 2. 16:35
1 2 3 4 5 6
 1/54 A kérdező kommentje:
17/L
2012. júl. 2. 16:37
 2/54 anonim ***** válasza:
56%

Tégy te is megjegyzéseket rá, ha ez megnyugtat. Bár én nem igazán fárasztanám magam ilyesmivel, de egy fiút a teljesítményén át jobban meg lehet sérteni, mint egy lányt. Általában!

És jelzem, én nem vagyok kritizálós fajta, de azért ha a srác megérdemli, odamondogathatnád másoknak te is, mennyire voltál "megelégedve" vele.

2012. júl. 2. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/54 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem próbálj meg nyitottabb lenni ezután a rossz dolog után, ami az életedben adódott! Nem szabad minden fiúról azt hinni, hogy ilyen! Igenis léteznek olyan srácok is, akik nem akarnak elsőre lefektetni és nem fognak Téged a haverjaival kibeszélni! Tapasztalat! ;) Tanulj a hibáidból, amiket elkövettél! Légy vidám és próbálj meg nem gondolni erre az egészre, nem érdemli, hogy egy ilyen gyökér miatt szomorún éld az életed! :/ Fiatal vagy még, előtted az élet .. ;) ! Nekem is voltak csalódásaim, de végre megtaláltam azt az embert, akit szeretek, s aki viszont szeret engem! :) Sok sikert! :)

19/L

2012. júl. 2. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/54 anonim ***** válasza:
52%

elterjeszteném a lányok körében hogy kicsi a p.cse és túl gyorsan elmegy, ezért hagytam ott :D

lehet hogy aztán már nem lenne ekkora szája, mert nem akarna senki sem vele kezdeni :D

2012. júl. 2. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/54 A kérdező kommentje:
Én nem kívánok neki rosszat, belegondolva szerintem fogalma sincs, mit érezhetek, neki ez csak egy strigula gondolom. A szóbeszéd sem igazán érdekel, amúgy sem foglalkozik már ezzel senki, csak mondom én azóta nem tudok nyitni senki felé, legfeljebb el tudnám fogadni valaki közeledését, de viszonozni nem. Ez a bajom.
2012. júl. 2. 16:43
 6/54 anonim ***** válasza:
100%
A múlton nem tudsz változtatni.Mindenki életében vannak olyan dolgok,amikre ha csak rágondol görcsbe rándul a gyomra.Engem is aláztak meg sokszor,sőt saját hibámból is kerültem megalázó helyzetbe,amivel később vissza is éltek.Sok évig nem tudtam senkinek sem ezekről beszélni,se családtagoknak,se barátoknak.(engem a szüleim is megaláztak)Kb 10 év kellett,hogy a barátnőmmel olyan mély bizalom alakuljon ki,hogy beszélni tudjak vele ezekről.Azóta akárhányszor eszembe jutnak ezek,már nem ugrik görcsbe a gyomrom.Szóval temesd el ezt a szégyent jó mélyre,remélem lesz alkalmad egyszer valakivel megosztani és te is megkönnyebbülsz.F
2012. júl. 2. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/54 anonim ***** válasza:
63%

Egy módon nagyon hasznossá teheted magad, és ezzel az önbizalmad is helyreáll. Oszd meg a közösségi oldalakon, hogy mivel jár ha korán meggondolatlanul oda adják magukat egy férfinek (fiúnak inkább)

Már számtalanszor elmagyaráztam itt és és máshol is a lányoknak, hogy az elsőtől ne várjanak csodát, ez nem egy amerikai nyálas film ahol minden happy.

Szánj rá időt, fogalmazd meg szépen érthetően, és mikor az első visszajelzéseket mag kapod megérted miről beszélek.+

2012. júl. 2. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/54 anonim ***** válasza:
15%
Nem tudlak sajnálni. Aki ennyire meggondolatlan, az meg is érdemli a sorsát. Tetteinkért felelnünk kell.
2012. júl. 2. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/54 anonim ***** válasza:
84%

Miben volt meggondolatlan? Ami volt elmúlt, na és? Éppen az a legrosszabb, hogy itt a válaszadók egyik fele lesajnálja, másik fele meg a fejéhez vágja, hogy "hülye vagy, megérdemled".


Szerintem nem ér annyit az egész, hogy még most is rágódjon rajta. A helyes hozzáállás, hogy nem tulajdonítasz neki nagyobb jelentőséget, mint amennyit megérdemel.

Tudom, nehéz.

És tudom: az első alkalomnak különlegesnek, és rózsaszínnek kellett volna lennie, bla-bla (legalábbis ezt "verik" a lányok fejébe, és amiatt válnak sebezhetővé).


Én például reális voltam, (bár sosem voltam túl romantikus alkat). Nem vártam se túl sokat, se túl keveset, és nem is csalódtam. Kellemes volt az első. Aztán a következők még kellemesebbek.

2012. júl. 2. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/54 anonim ***** válasza:
menj agyfurkászhoz talán?
2012. júl. 2. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!