Lányok, szerintetek mennyi idős vagyok? Továbbá mennyi pontot adtok a külsőmre 1 és 10 közt? Külön arcra és testre. Illetve sokat kellene-e még fogynom, és izmosodnom? 180 cm magas vagyok és most 82,5 kg. Már 25 kg-ot leadtam.
Ide is felraktam, már alapban fotókkal. Ugyanis kaptam egy-két privát üzenetet, és soha nem bírtam kiemelni, közben meg elsüllyedt a kérdés.
Eléggé megosztottam ott a lányokat (konkrétan kettőt).
Az első 18 éves lány 10/7-et adott a testemre és szerinte izmosodnom kellene még. Az arcomra azt írta aranyos. Illetve, hogy szakáll és hónaljszőr nem kellene. Ezeket a tanácsokat megfogadtam. Ja és az első képen 3 és fél évvel fiatalabb vagyok (Kate Moss társaságában Londonban).
A második szinte semmire nem válaszolt. Viszont 10/1 pontot adott talán összesítve. Hogy mi volt a problémája, még nem derült ki.
Ja és eszes is vagyok (lehet, hogy "izomagyúnak" gondolt), Villamosmérnökire jártam, bár abbahagytam, mert nem tetszett. Gimnáziumban viszont többször évfolyamelső voltam.
Beszóló kritikákat nem várok, de ha olyat írtok, legalább indokoljátok meg.
Nem teljesen, csak rosszul hangsúlyoztam.
A göndörséggel nekem sincs gondom, csak rövidebb formában jobban tetszene rajtad.
Mondjuk egységes választ butaság lenne várnod, hisz mindenkinek más tetszik.
"Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ezek a pózok és a nyakig felhúzott boxer a kidudorodó... vel ( [link]
/IMG_4307_www.kepfeltoltes.hu_... )!
Igen ez nem egy tipikus testépítő póz:)
Kicsit burleszkes.
A fekete boxer van csak feljebb húzva, maximum pár centit.
"válladon már így is kidudorodik a csont, ami nem túl szép."
Mert 6 különböző vállgyakorlatot csinálok. És nem tömegelek, hanem épp fogyásban vagyok. De nem is akarok vizes, pláne zsíros lenni.
Például ilyen arcszőrzettel is van fotóm, de nekem nem tetszett: [link]
"Ruhában valószínűleg intellektuálisabbnak tűnsz, én is inkább úgy nézegetnélek, nem így lenge boxerben:)"
Pont az előbb csináltam egy konvencionálisabb képet:
"ilyen arcszőrzettel is van fotóm, de nekem nem tetszett"
Nekem se, ugyanis ez inkább "pofapamacs".
Amire én gondoltam: a bajusz és az állon lévő szakáll (mindkettő rövidre nyírva) kétoldalt egy-egy függőleges vonallal kapcsolódik össze.
A ruhás képről:
állat le!
Ugyanis így egyrészről olyan, mintha épp nem ebben a világban lennél (elmerülsz a gondolataidban). A keresztbe tett kar is megközelíthetetlenséget sugároz.
Másrészt nagyon beképzeltnek tűnsz a felcsapott álltól.
A ruhád ugyanaz, amit régen hordtál, igaz?
Óriási rád. Így elég (erősen fogalmazva) igénytelennek hat. Véletlenül se ilyesmiben ismerkedj, mert nagyban rontja az összképet.
"Nekem se, ugyanis ez inkább "pofapamacs"."
Tudtam, hogy ezt fogod írni:)
A körszakáll sajnos nem megy, mert nincs annyi arcszőrzetem. A második és harmadik fotón látszódik, hogy nem ér körbe kétoldalt.
"A ruhád ugyanaz, amit régen hordtál, igaz?
Óriási rád."
Igen, pontosabban azok közül a farmerok közül való amiket, akkor vettem, amikor 4 hónap alatt elhíztam egy "gyógyszertől". Ez ráadásul egy bőszárú változat.
Még nem volt kedvem visszaváltani a régi nadrágjaimra:)
Vegyél egy szűkebb szabású sötétkék farmert, valami vidámabb pólót (legalábbis ne ilyen fakó sárgát). Lehet csíkos, vagy sima, de élénkebb színe legyen.
Ne tett keresztbe a karod, állat le, mosolyogj és sokkal jobb lesz az összehatás. :)
Most így ezen a képen nagyon szürke vagy.
Sokat változtál, az alakod nagyszerű, az arcod is kedves lenne, csak mosolyogj!
És mint írtam, megfelelő méretű és élénkebb színű ruha, amiben a kisugárzásod is sokkal jobb lesz.
"ne lógjon ennyire az arcodba, szerintem jobb lenne."
Ennek most elég prózai oka van.
A sok mozarellától, amit a fehérje miatt ettem, tele lettem pattanásokkal, és így eltakarja azokat a hajam:)
"Ne tett keresztbe a karod"
Így jobban látszódnak az alkar izmai:)
Ha már ilyen sok képet felraktál, nincs egy olyan, amin mosolyogsz? :)
Jól állna a borosta szerintem, kár hogy nincs annyi szőrzeted...
A ruhatárad, ahogy van rá módod, azonnal cseréld le, ha már ilyen jó alakod lett, ne rejtsd el a bő ruhák alá! Ingeket, színes pólókat, vászongatyákat, sötétkék farmert javaslok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!