Ez mennyire beteg?
Egyetemen van egy csaj, akinek se a nevét nem tudom, se azt hogy melyik szakra jár. Konkrétan semmit se tudok róla.
Megkérdeztem egy haveromat, hogy a másik terembe milyen óra ment. (Mivelhogy ő benézett oda.)
Kérdezte hogy miért? Én meg mondtam, hogy mert megtetszett onnan egy csaj. (Akit nemmellesleg ma láttam először életemben)
Na most úgy voltam vele, hogy Facebookon megpróbálom megkeresni, tényleg úgy hogy semmit nem tudok róla. Erre bedobja a csaj profilját, és hogy két közös ismerős.
Rendesen bepáraztam a Facebooktól. Az a durva, hogy már másodjára történik ez velem. Nem hinném, hogy véletlen.
Vélemények?
#30-nak:
Igen, lehet hogy ez kétnapos hír. És van kétnaposból még pár szez vagy ezer darab.
És a Face tök véletlenül egy olyan, szélsőséges témájú cikket dob fel a sok közül amiről épp egy órája beszélgettünk.
Arra kellene felfigyelned hogy ez olyan csekély valószínűséggel bír, ami gyakorlatilag kizárja a véletlen lehetőségét.
De úgy látom hogy te eleve hülyeségnek tartod a feltevést, és mindig a megmagyarázásra összpontosítasz. Tehát ebből a szempontból nézve, te magad is konteós vagy.
Ismét #30-nak:
Egyébként csak szólok, hogy pontosan ismerem a böngészők ezen tulajdonságát. És nem, nem kerestünk rá, mert én már korábban kiszemeltem egyet egy üzletben.
Kedves 31es.
Lényeg, hogy engem meggyőztél! :)
#33-nak:
A büdös életben nem járt semmiféle "ilyen" oldalon.
És ha járt volna is, akkor az oldal "honnan szedte", hogy milyen téme érdekelheti? Főleg hogy ezt a sztorit ő nem is ismerte, én meséltem el neki.
Ezután jött a kérdéses cikk, mindenféle internettel kapcsolatos előzmény nélkül.
Ha nem arra összpontosítanál hogy hogyan tagadj, hanem objektíven vizsgálnád a kérdést, akkor te is elfogadnád a lehetőségét a lehallgatásnak.
De te alapból tagadsz, és bármiféle érvre azonnal a tagadás módján gondolkozol. Nem kérdezel, nem vizsgálsz, csak tagadsz, tagadsz, és tagadsz.
Felettébb intelligens hozzáállás. XD
Én tisztában vagyok vele, hogy lehallgatnak. Tényszerűen többször is megtapasztaltam. Csak annyit kell tenned ehhez, hogy "érdekes" cikk vagy reklám esetén "megállsz", és elgondolkodsz rajta, hogy ezzel összefüggésben végeztél -e valaha is keresést?
Ha a válaszod nem, a cikk pedig teljesen igazodik a személyes témádhoz, akkor teljesen világos hogy nem cookies áll a háttérben.
#34-nek (kérdezőnek):
Szerintem nem én győztelek meg, csak visszaigazoltam azt az észrevételed, amit én már sokkal korábban észrevettem. Így én már figyelem ezt a jelenséget egy ideje, és konkrét példákkal is tudok szolgálni. Aki nem figyeli ezt, az észre sem veszi. Boldog tudatlanságban van.
Ismét #33-nak:
És csak a miheztartás végett:
Ne legyél te abban olyan biztos, hogy többet tudsz az ilyen algoritmusok működéséről mint én.
Mi alapján képzeled azt, hogy nekem kisebb a tudásom e téren?
Mert szerinted akinek nem egyezik a véleménye a tiéddel, az csak h'lye lehet, igaz?
Lesajnállak, és nem süllyedek oda, hogy veled vitatkozzam. Mert azt látom, hogy érvelni nem igazán tudsz.
Soha ne vitatkozz hülyékkel. Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal.
(Mark Twain)
#36-37 Annyira nem járt, mint hogy én sem veszek levegőt :D Már a felvetésed, hogy lehallgatnak, ott veszik el, hogy a mikrofon használatához minden rendszeren engedélyt kell adni, illetve zöld ponttal jelzi, hogy használatban van. Ezek az algoritmusok már előre tudják, hogy mit fogsz csinálni.
"Ne legyél te abban olyan biztos, hogy többet tudsz az ilyen algoritmusok működéséről mint én."
Ilyen helyen dolgozok, ezzel foglalkozok :D Mindig megkapjuk, hogy lehallgatjuk az embereket, kollégákkal meg jókat szoktunk nevetni az ilyenen :D
#39-nek:
"Már a felvetésed, hogy lehallgatnak, ott veszik el, hogy a mikrofon használatához minden rendszeren engedélyt kell adni, illetve zöld ponttal jelzi, hogy használatban van. "
Ezt tudják Izraelben is, a Pegazus kapcsán?
Egyébként még csak profi programozónak sem kell lenni, hogy engedélykérés nélkül bekapcsold a mikrofont, és az indikátort is kiiktasd.
De maradjunk annyiban hogy ha ez megtehető, akkor ugyebár MEGTEHETŐ.
Újabb tagadási próbálkozás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!