Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Hogy értessem meg velük, nem...

Hogy értessem meg velük, nem loptam meg őket?

Figyelt kérdés

A család egyik fele örök haragra esküdött fel ellenem a napokban, mert hogy "elloptam az örökségüket".


Annyi történt, hogy a dédipapám még él az apám oldaláról, most ment otthonba, augusztus elején. Magától, mert hiába tudta még úgy, ahogy ellátni magát, mondta, hogy már a mindennapok is nagyon fárasztóak neki, nem jó egyedül és így nem akar nekimenni a rossz időnek, télnek. Viszont az volt a kérése, hogy ha ő elköltözik, a háza legyen az enyém. A szerződéskötés meg is történt, rendben ment minden, viszont a többiek (az apám, testvérei) elkezdtek érdeklődni papámnál (dédimnek a fia, tehát az én nagypapám, remélem érthető még:D). Hogy akkor a házzal így mi lesz, mi is lesz a sorsa? Pénzt akartak belőle, hogy legyen eladva, aztán a vételárat papám ossza szét hármuk között (apa és a két testvére között), mert hogy nekik nincs semmijük, anno nem lettek támogatva lakással, házzal, ma meg már lehetetlen önerőből boldogulni... Ő erre mondta, hogy ne fájjon a foguk arra a házra, megvan annak a tulajdonosa és nem ők azok. Meg neki az is a baja, hogy apám és a testvérei a dédim felé sem néznek már több, mint 10 éve, egyszer nem látogatták meg. Most is, nem az volt a kérdés, hogy segítsenek-e valamit, hogy érzi magát bent, hanem, hogy akkor a házával mi lesz?


Mióta tudják, hogy az enyém, engem hívogatnak, üzengetnek, néha már fenyegetnek kb. Hogy én megloptam őket, az a ház az ő örökségük, ők lennének a jogos tulajdonosai. Mondtam, hogy nem, a jogos tulajdonos a dédipapám volt, aki saját akaratából döntött úgy, hogy legyen az enyém. Ha éppen idegennek akarta volna odaadni, ahhoz sem lenne semmi közük, mert ez a ház MÉG NEM VOLT ÖRÖKSÉG. És ha az is lett volna, akkor sem ők öröklik meg, hanem a nagypapám (az ő apjuk).

Nem értik, csak ezt fújják, hogy én megloptam a családot, nekem már van lakásom, minek kellett ez a ház és hogy meglátom, majd utolér a karma, meg ha nem engedek a szép szóra, akkor majd a bíróságon találkozunk... Találkozhatunk felőlem, de elveszítik a pert, aztán még a perköltséget is fizethetik úgy, hogy egyiknek sincs egy lyukas garasa sem.

Legutóbb már törvényszövegeket másoltam ki a Ptk.-ból a nagybátyámnak, hogy ugyan, értelmezze már és fejezze be az írogatást, mocskolódást. És nem fogják fel.

A nagyim (apa anyukája) meg az ő pártjukat fogja, eleinte még érdeklődve, kedvesen hívott fel, hogy meséljem már el, mi történt, mert ő már hallott otthon mindenféle variációt. Elmondtam, majd ő mondta, hogy hát azért ez tőlem nem volt szép, dehát "vissza lehet ezt csinálni valahogy, nem?"... Mondtam, hogy ha lehetne is, akkor sem akarnám, mert a ház nekem lett szánva, 68-70 millióról beszélünk, ez nem olyan összeg, hogy csak úgy lemondjak róla és puszira adjam olyanoknak, akik egész életemben szinte semmibe néztek (nagyon rossz kapcsolatom volt az apámmal mindig).

És 50+ éves emberek jönnek azzal, hogy semmijük nincs, meg a hitelnek az önerejét sem tudják összerakni? Nagyon kellemetlen nekem az egész, de főleg ez, hogy állítják, megloptam őket és a háznak ők a jogos tulajdonosai.


2023. aug. 16. 18:59
1 2 3 4 5 6 7
 61/64 anonim ***** válasza:
66%

Tekintve, hogy a bácsi él és épelméjű, a vagyona felett ő dönt. Ő elégedett, a kérdezőnek is megfelel. Törvényes eljárásban került a ház a tulajdonába. A dédipapa szó szerint bármit megtehetne azzal, amije van, még a fia se kérheti számon érte. Pláne az 1-2 generációval későbbi rokonok, akik előtt még bőven van, aki elherdálja a majd rá szálló örökséget. Ilyen erővel a nagypapát is kezdhetnék temetni, mert kell a ház és nehogy neki jusson eszébe eladni, felélni, lerombolni, elkártyázni vagy például egy iskolának adományozni a házat.

Hol él az, aki sorba áll más vagyonáért és toropogva vár, mert csak ilyen lehetősége van előbbre jutni? Tegyen érte és lesz. A bácsi meg annak adja, akinek akarja. A kérdező ettől nem szemét, hogy elfogadja. A bácsi megnyugodott, hogy jó kézben van, ő meg vele megbeszélt módon használja fel. Vagy legyen inkább ő is áldozat? Azzal mivel lenne jobb bárkinek?

2023. aug. 17. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/64 anonim ***** válasza:
92%

Ez a történet nem kerek.


"Viszont az volt a kérése, hogy ha ő elköltözik, a háza legyen az enyém. A szerződéskötés meg is történt"


Ez úgy tűnik, mint ha neked ajándékozta volna, es emiatt érthető a rokonok felháborodása.


"Nem ajándékozási szerződés lett kötve.

Készpénzben lett fizetve a vételár, átvételi elismervénnyel."


Miért adta el neked pénzért a dédapád a házát?

Ez így már hihetetlen kategória (plusz igy a rokonság pályázhatna a pénzre, mint örökség, így nincs értelme az egész posztnak)

2023. aug. 17. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/64 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg rész összeget kért a házért, ami például az idős otthon beugrója lehet és így a tulajdonjog nincs "veszélyben", mint az ajándékozásnál az utána következő 10 évben.
2023. aug. 17. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/64 anonim ***** válasza:
87%

Veszel egy uj simkartyat. Tobbe nem tudnak hivogatni.


Ha jovogetnek,akkor elkoltozol Budapestre. Az uj cimed senki se thdja meg.

2023. aug. 18. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!